BÉT - Eseménytelen kereskedés csökkenő forgalomban

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,06 pontos, 0,64 százalékos csökkenéssel, 22.448,65 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,4 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények mindegyike veszteségben zárt az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház részvénypiaci elemzője érdektelennek, eseménytelennek nevezte a hétfői kereskedést. Tapogatózás folyik a magyar parketten, a befektetők elsősorban a tengerentúlra figyelnek, onnan várják az irányt - magyarázta az elemző.

 

Keveset mernek kockáztatni, nincs eladó a piacon, ezért nincs nagyobb elmozdulás az árfolyamokban. A magyar gyógyszerrészvények hétfői kereskedésére még nem volt hatással az orosz kormány döntése a stratégiai gyógyszerek listájáról - mondta az elemző. A listán 57 olyan fontos gyógyszer szerepel, amit jelenleg még nem, de ezután Oroszországban kell előállítani.

 

Sőre Balázs magyarázata szerint a piac ezt hétfőn még nem vette figyelembe, annak megvizsgálása, hogy ez mit jelent a Richternek és az Egisnek, hosszabb elemzést igényel. A beárazást minden bizonnyal újabb célárfolyamok közzététele előzi meg, de a befektetők még a következő napokban elhangzó nyilatkozatokat várják. Káplár Norbert, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője a csökkenő forgalmat emelte ki.

 

Nagy dolgok, nagy elmozdulás nem történt a piacon. Hozzáfűzte: az orosz gyógyszerlista nem mozgatta meg a magyar gyógyszerszektort. A vásárlók óvatosak. A magyar piacon a forgalomra kell figyelni, mert ha tovább csökken, vagy továbbra is alacsony marad, akkor már biztosan az eladók lesznek a meghatározók, ami az árfolyamok csökkenését jelenti -mondta.

 

A Mol 190 forinttal, 0,93 százalékkal 20.310 forintra csökkent, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 24 forinttal, 0,47 százalékkal 5.126 forintra esett, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,29 százalékkal 683 forintra gyengült, forgalma 609,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 1,21 százalékkal 44.950 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 138,5 millió forintos forgalom mellett 330 forinttal, 1,65 százalékkal 20.380 forintra erősödött. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.017,17 ponton zárt hétfőn, ez 19,36 pontos, 0,97 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Az USA és Kína meghosszabbítaná a kedvezőbb vámokat

Az Egyesült Államok és Kína várhatóan további 90 nappal meghosszabbítja az alacsonyabb vámokról szóló egyezséget, ami jelen állás szerint augusztus 12-én jár le. Ennek érdekében ma Stockholmban találkoznak a küldöttségek.
2025. 07. 28. 21:00
Megosztás:

Megállapodott Trump és von der Leyen

Donald Trump és Ursula von der Leyen 15%-os vámban állapodtak meg augusztus 1-jétől az EU-ból az Egyesült Államokba érkező áruk tekintetében.
2025. 07. 28. 20:00
Megosztás:

A tűzzel játszik a Fehér Ház?

A Trump-adminisztráció azt fontolgatja, hogy engedje-e a tajvani elnököt New Yorkban és Dallasban is megállni a jövő héten kezdődő latin-amerikai diplomáciai útja során.
2025. 07. 28. 19:00
Megosztás:

A Samsung gyárthatja a Tesla chipjeit

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója elmondta, hogy az amerikai autógyártó 16,5 milliárd dolláros szerződést kötött a Samsunggal chipek vásárlására, ami várhatóan fellendíti a dél-koreai cég veszteséges bérgyártási üzletágát.
2025. 07. 28. 18:00
Megosztás:

A felmelegedéssel tovább nőhet a nyári zivatarok előfordulása egy új hazai kutatás szerint

Nemcsak a hőhullámok száma nő Magyarországon, hanem a károkozó széllel, intenzív csapadékkal és villámlásokkal kísért zivataros napoké is. Tanulmányukban az ELTE Meteorológiai Tanszék és a HungaroMet kutatói – Szabó Péter, Lakatos Mónika, Pieczka Ildikó és Pongrácz Rita – azt vizsgálták, hogyan változott a zivataros napok előfordulása az elmúlt évtizedekben, milyen folyamatok állnak a háttérben, és mire számíthatunk a következő évtizedekben.
2025. 07. 28. 17:00
Megosztás:

„Felcsökkentek” az EU vámok

Hónapokig tartó tárgyalások után július 27-én vasárnap kereskedelmi keretmegállapodást kötött az Egyesült Államok és az Európai Unió. Ezzel elhárult egy teljes körű vámháború veszélye.
2025. 07. 28. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-forradalom a láthatáron: az Interactive Brokers saját digitális valután dolgozik

Az Interactive Brokers is beléphet a stabilcoinok világába – a világhírű brókercég azt fontolgatja, hogy saját digitális valutát bocsát ki ügyfelei számára. A lépés újabb jele annak, hogy a pénzügyi óriások egyre inkább nyitnak a blokklánc alapú eszközök felé, miközben az amerikai szabályozás is kedvezőbbé válik a kriptopiac számára. Cikkünkben bemutatjuk, mit tervez a brókercég, és milyen hatással lehet ez az egész iparágra.
2025. 07. 28. 14:00
Megosztás:

Elbizonytalanodhatnak a milliomosok – most dől el, meg tudja-e tartani őket a hazai privátbanki szektor

A szabályozói környezet változékonysága és a gyorsan változó elvárások miatt sok magyar privátbanki ügyfél komolyan elbizonytalanodhat. Ha nem kapnak egyedi, modern, digitális megoldásokat, külföldre súlyozhatják vagyonukat. A tét 50.000 ügyfél és 15.000 milliárd forint kezelt vagyon. A Blochamps Capital szerint a hazai piac jövője a személyesség és a digitalizáció hibrid modelljében rejlik.
2025. 07. 28. 13:00
Megosztás:

Az európai kötvényhozamok emelkedtek, a tengerentúliak estek heti összevetésben

Az USA és Japán közötti kereskedelmi megállapodás megkötése után a piacok egyre magabiztosabbá váltak abban a tekintetben, hogy hamarosan az EU is megköti az USA-val a kereskedelmi megállapodását.
2025. 07. 28. 12:00
Megosztás:

Felfelé vették az irányt a vezető Wall Street-i indexek az elmúlt héten

A Wall Streeten is a kereskedelmi tárgyalásokra és a gyorsjelentésekre fókuszáltak a befektetők, a mértékadó indexek mérsékelt pluszokban zártak, ami az S&P500 és a NASDAQ esetében újabb csúcsot jelentett.
2025. 07. 28. 11:00
Megosztás:

Eredményesen zárult az EU és az USA közötti kereskedelmi tárgyalás

Vegyesen zárták a pénteki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, ahol elsősorban a vállalati gyorsjelentések és vámtárgyalásokkal kapcsolatos hírek irányították a befektetők kezét, de az EKB csütörtöki döntése is éreztette még a hatását.
2025. 07. 28. 10:00
Megosztás:

Az Ethereum felemelkedése: Hogyan lett a kriptovilág második legnagyobb sztárja?

Az Ethereum újabb mérföldkőhöz érkezett: a piaci árfolyamrobbanás mellett sorra csatlakoznak hozzá nagyvállalatok, és a DeFi-megoldások központi szereplőjévé vált. De hogyan jutott el idáig? Mi különbözteti meg más blokkláncoktól, és miért figyel rá most az egész világ – a Wall Streettől a törvényhozásig? Mutatjuk az Ethereum felemelkedésének történetét és jövőbeli kilátásait!
2025. 07. 28. 09:00
Megosztás:

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos - írta az Agrárminisztérium (AM) MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében
2025. 07. 28. 07:00
Megosztás:

Jakab Roland: a digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe

A digitális innováció, az ország digitális fejlődésének támogatása, az országépítés és alkotás érdekében fogadta el Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója Orbán Viktor miniszterelnök felkérését az első Digitális Polgári Körben történő részvételre. Erről a vezérigazgató vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2025. 07. 28. 06:00
Megosztás:

Az azeri hagyományok is bemutatkoznak az idei Mesterségek Ünnepén

Augusztus 17. és 20. között a Budai Vár polgárvárosi részén rendezik meg Magyarország legnagyobb népművészeti fesztiválját, a Mesterségek Ünnepét, melynek díszvendége Azerbajdzsán lesz. A rendezvény fókuszába idén a népi ékszer és viselet kerül.
2025. 07. 28. 05:00
Megosztás:

Emlékérmét bocsát ki a jegybank Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából

Az első hazai óvodák alapítója, Brunszvik Teréz születésének 250. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emlékérmét bocsát ki - tudatta a jegybank közleményben az MTI-vel vasárnap.
2025. 07. 28. 04:00
Megosztás:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: magyar helikopter indult Bulgáriába az erdőtüzek elleni küzdelem támogatására

A Magyar Honvédség (MH) egyik H225M helikoptere indult Bulgáriába, hogy segítsen az ottani erdőtüzek megfékezésében. Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár járműve a tűzoltások során használt BambiBucket-tel, valamint minden szükséges felszereléssel és a személyzettel vasárnap 14 óra 45 perckor szállt fel Szolnokról - mondta a honvédelmi miniszter a tárca MTI-hez vasárnap eljuttatott közleménye szerint.
2025. 07. 28. 03:00
Megosztás:

Augusztus elsején kezdődik a csengeri CSAK! fesztivál és workshop

Augusztus 1. és 10. között rendezik meg a csengeri CSAK! fesztivált és workshopot. Az ingyenesen látogatható programsorozat középpontjában az idén a filmművészet áll.
2025. 07. 28. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: megállapodás született az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. 07. 28. 01:00
Megosztás:

Ismét Magyarországon tartják a guppi tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását

Ismét Magyarországon tartják a guppi akváriumi díszhal tenyésztők Európa bajnokságát és kiállítását, július 31. és augusztus 2. között Pakson rendezik meg a versenyt, tíz országból mintegy 30 tenyésztőtől 60 trió - 3 tökéletesen egyforma guppi hím - nevezésre számítanak a szervezők - közölte Pasaréti Gyula, az Akvaristák Magyarországi Egyesületének (AME) elnöke az MTI-vel.
2025. 07. 28. 00:05
Megosztás: