Bajban a Dunaferr - Hamis okiratokkal akarják megszerezni a céget ukránok

Bizonyíthatóan meghamisított okiratokkal akarták átvenni pénteken a vállalat irányítását Tatjana Taruta ukrán kisebbségi tulajdonos megbízottjai. Az alvilági módszereket idéző hamisítás és az európai üzleti világban ismeretlen, megdöbbentően fenyegető és agresszív fellépés visszafordíthatatlan károkat okozhat, és elbizonytalaníthatja a DUNAFERR új befektetőjét is, amelynek szándékában áll és képes is megmenteni a tönk szélére került vállalatot - értesült a ProfitLine.hu.

Bajban a Dunaferr - Hamis okiratokkal akarják megszerezni a céget ukránok

2021. március 5-én 15:00 óra körül a Tatjana Taruta köreihez tartozó Nataliya Bashinskaya és egy Franz Vladimir Habsburg-Lothringen néven bemutatkozó ukrán személy - több ukrán és magyar személy kíséretében - hamis meghatalmazásokkal próbáltak belépni a DUNAFERR területére, hogy átvegyék a cég feletti irányítást.

A DUNAFERR azonnal ellenőrizte és ellenőriztette a meghatalmazásokat azok állítólagos kiállítójával, akik megerősítették, hogy a szóban forgó dokumentumok hamisak, hamisítottak! Az átadott dokumentumok között szerepelt például egy - szemmel láthatóan színes nyomtatóval hamisított - okirat, amely annak a Vnyesekonombanknak a nevében került kiállításra, amely nem is részvényese a DUNAFERR -nek, és melyben “Franz Vladimir Habsburg-Lothringen” kapott megbízást a részvényesi jogok gyakorlására. A hamisított irat miatt az orosz ügyészség időközben már eljárást is indított. Egy másik ugyanilyen kétséges dokumentum egy 5 évvel ezelőtt (!) kiállított „meghatalmazás”, amelyet állítólag a Steelhold, a DUNAFERR 99,63%-ának ciprusi tulajdonosa adott egy, a DUNAFERR -rel soha semmilyen kapcsolatban nem álló, ismeretlen személy számára. Minderről az elmúlt 5 évben senkinek sem volt tudomása, az állítólagos „meghatalmazás” viszont fura mód éppen most került felszínre.

Egy magyar, dr. Mikó István nevű ügyvéd, aki magát a DUNAFERR új ügyvédjeként tüntette fel, SMS üzenetben kilátásba helyezte, hogy 2021. március 8-án szándékában áll birtokba venni a teljes üzemi és irodaépületet, és követelte a DUNAFERR részvénykönyvének átadását ezen időpontig. A törvénytelen akciót személyes jelenlétével támogatta a DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség gyárkapun kívüli elnök-helyettese, Győri Gábor, akit a DUNAFERR tavaly elbocsátott. A DUNAFERR megtagadta ezen személyek belépését a gyár területre.

A DUNAFERR szeretné világossá tenni, hogy a vállalat megmentésének érdekében a magyar kormányzattal együtt nagyon komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy tető alá hozzák a vállalat túlélését jelentő megállapodást az új stratégiai partnerrel. A már lényegében aláírás előtt lévő megállapodást teheti most tönkre ez az újabb támadás, mert az agresszorok a hamis dokumentumokat eljuttatták a kormány, a különböző minisztériumok, bíróságok és a befektető részére is, ami elbizonytalanította a befektetőket, hiszen nem lehettek tisztában a dokumentumok hamis és jogellenes hátterével.

fotó forrása: dunaferr.hu

A Taruta által vezetett köröknek egyetlen célja a vállalat eszközeinek megszerzése és nem a DUNAFERR további üzemeltetése. Nincs sem tervük, sem pénzügyi forrásuk, amellyel biztosíthatnák a vállalat megmentését, viszont megpróbálják kihasználni a járvány okozta nehézségeket, a tényleges tulajdonosok akadályoztatását, hogy így szerezhessék meg a vállalat értékes termelőeszközeit.

Ez az újabb agresszív, törvénytelen és jogi hátteret nélkülöző támadás sem jár majd sikerrel, arra viszont jó lehet, hogy tönkretegye a DUNAFERR -t és ahhoz vezessen, hogy a vállalat – külső segítség híján – felélje utolsó erőtartalékait és forrásait is.

A DUNAFERR jogi helyzete és státusza érzékeny, de már sok szempontot sikerült rendezni és a vállalat megmentése már a küszöbön áll. Az új befektető - néhány feltétel mellett - képes lenne áthidalni a teljes újrakezdésig tartó időszakot.

Az új, pénzügyileg erős stratégiai partner már megegyezett a magyar kormánnyal, és gondoskodna a DUNAFERR -ről ebben a jogi szempontból átmenetinek tekinthető időszakaszban, hogy az üzem pénzhez juthasson, a gyártás felpöröghessen. Az egyetlen még hiányzó elem az, hogy megfelelő jogi alap alakuljon ki az új befektető számára, hogy finanszírozni tudja a DUNAFERR teljes működését. Ez a folyamat állami források nélkül, de a kormány ellenőrzése alatt menne végbe.

Az ISD DUNAFERR Zrt. ezúton is határozottan visszautasít minden törvénytelenséget, hamisított okiratokkal történő manipulációt, támadást és agressziót. Visszautasítja az ukrán agresszorok és az őket támogató DUNAFERR DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elbocsátott vezetőinek, valamint ügyvédjük alaptalan, jogellenes, károkozó törekvéseit, követeléseit és fenyegetéseit.

Felszólítjuk az agresszorokat, hogy tartsák be a magyar törvényeket, hagyják működni a DUNAFERR -t, mert ártó szándékkal, a már így is nehéz gazdasági helyzetet csak tovább rontva, folyamatosan károkat okoznak és veszélyeztetik a működést, valamint a stratégiai partnerrel történő eddig rendkívül eredményes tárgyalásokat, amely a Vasmű túlélésének és a közel ötezer munkahely megőrzésének egyetlen biztosítéka lehet.

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás: