Bajnai a BA-privatizációról és a Malévről

Bajnai Gordon volt miniszterelnököt és Veres János korábbi pénzügyminisztert hallgatta meg szerdai ülésén a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, valamint a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság.

Bajnai Gordon elmondta: 2004 elejétől 2005. december 31-ig volt a Wallis Rt. vezérigazgatója, majd 2006. január elsejétől öt hónapig töltötte be a Budapest Airport (BA) elnöki tisztét, a két pozíció között nem volt időbeli átfedés. Képviselői kérdésekre válaszolva kifejtette: a Wallis érdeklődött a Budapest Airport privatizációja iránt, tárgyalt a jelentkezőkkel - nemcsak a később az BA-t megvásárló British Airport Administrationnel (BAA) -, és megvizsgálta, hogy egy komoly referenciával, tőkével rendelkező befektető partnereként részt vegyen-e a privatizációban. Hangsúlyozta, a Wallis végül pénzügyi okokból nem vett részt a magánosításban.
    

Gruber Attila (Fidesz) kérdésére Bajnai Gordon hangsúlyozta: a BAA 2005 novemberében - miután ő nyilvánosságra hozta, hogy elhagyja a Wallist - kereste meg, hogy segítsen a Budapest Airport vezetésében. A cég ugyanakkor komplett menedzsmentet, szakértői csapatot hozott Magyarországra, ő a BA igazgatóságának volt elnöke, tapasztalt magyar vállalati vezetőként - fűzte hozzá.
    

A volt miniszterelnök hangsúlyozta: a privatizációs szerződés kitárgyalása az állam feladata volt, abban ő semmilyen formában nem vett részt. BA igazgatósági elnökségének öt hónapja alatt a fejlesztések, beruházások előkészítése indult el. Bertha Szilvia (Jobbik) felvetésére, hogy a Wallis miért perelte be a Budapest Airportot, Bajnai Gordon azt válaszolta, nem emlékszik rá, hogy az ő vezérigazgatósága alatt lett volna ilyen per.
    

Aradszki András (KDNP) kérdésére, hogy érdemes volt-e eladni a Budapest Airportot, Bajnai Gordon - hangsúlyozva, hogy ő akkor nem volt kormányzati pozícióban - úgy vélekedett, hogy az állam szempontjából a legsikeresebb privatizációk egyike volt, mivel az állam több mint 460 milliárd forint bevételhez jutott. Ez sokkal több, mint amelyet azok az üzleti tervek tartalmaztak, amelyeket a BA önerőből képes lett volna végrehajtani - tette hozzá. Volner János (Jobbik) kérdésére elmondta: a Malévval sem gazdasági miniszterként, sem fejlesztési kormánybiztosként nem állt kapcsolatban, kivéve a Budapest Airportnál töltött 5 hónapot; a magyar légitársaság problémáival 2009-ben, miniszterelnöki kinevezése után szembesült.
    

Bajnai Gordon hangsúlyozta: kormánya - elsősorban a munkahelyvédelem és a turizmus szempontjait is figyelembe véve - mindvégig nemzeti érdeknek tekintette a Malév talpon maradását. Kifejtette, hogy a kormány többek között visszaszerezte a Malév feletti tulajdonosi jogokat, ötéves moratóriumot szerzett a hitel törlesztésére, és 12-ről 5 százalékra alkudta le a hitel kamatait, perrel élt a viszontgarancia kérdésében, összességében pedig megteremtette a lehetőséget arra, hogy a következő kormányzat megmentse a Malévot.
    

A fideszes és a jobbikos képviselők a Hajdú-Bét csődjét firtató felvetéseire Bajnai Gordon elmondta: a Wallis - amelynek többségi, de nem kizárólagos tulajdona volt a cég - nem nyert, hanem valamivel több mint 10 milliárd forintot veszített a Hajdú-Béten. A cég csődjét egyrészt a madárinfluenza okozta kereslet-visszaesés, a Fidesz-kormány által 2001-2002-ben végrehajtott "brutális" minimálbér-emelés miatti elbocsátások, valamint a forint váratlan megerősödése okozta. Hozzátette: az állami tulajdonú Bábolnába - amely a Hajdú-Bét legnagyobb versenytársa volt - az állam 35 milliárd forintot tett bele, a Hajdú-Bétbe a Wallis csak 10 milliárdot tudott beletenni, így a Bábolna nyerte a versenyt.
    

"Értem én azt a szándékot, hogy idehívnak engem - most éppen politikai szerepben tűntem fel az elmúlt hetekben - és szeretnének olyan ügyeket idehozni, amelyekkel a szerepemet hiteltelenítik, lejáratják, de perek sorozatát nyertem minden olyan állítással kapcsolatban, ami lényegileg érintette ezt az ügyet" - fogalmazott Bajnai Gordon.
    

A vizsgálóbizottság Veres Jánost (MSZP) is meghallgatta. A volt pénzügyminiszter képviselői kérdésekre kifejtette: a Budapest Airport privatizációja megfelelt a jogszabályoknak, és a nyertesként kihirdetett BAA is teljesítette a pályázati kiírást. Veres János hangsúlyozta: ezt az is alátámasztja, hogy a pályázatban részt vevő, a BA iránt érdeklődő többi cég kezdeményezett jogi eljárást ezzel kapcsolatban.  A volt pénzügyminiszter szólt arról is, hogy nincs részletes információja a privatizáció nemzetbiztonsági szempontjairól, ugyanakkor a pályázat előkészítésekor egy olyan tárcaközi bizottság működött, amelyben a nemzetbiztonsági szolgálat is jelen volt, az ő feladatuk volt a nemzetbiztonsági szempontok figyelembe vétele. A privatizációs szerződést a tárcaközi bizottság jóváhagyásával zárták le - emelte ki Veres János. A bizottság november 28-án tartja következő ülését, amelyen várhatóan meghallgatják Oszkó Péter volt pénzügyminisztert, valamint Kamarás Miklóst, a Budapest Airport igazgatóságának korábbi elnökét. (MTI)


Zöld gyertyák hajnalán: NEAR, Ondo és Hyperliquid vezette a kriptopiac 24 órás rohamát

A kriptopiac néha úgy mozdul, mint egy nagyvárosi tőzsdepadló vihar előtt: előbb csak halkul a beszélgetés, aztán valaki felkiált egy árfolyamot, és hirtelen mindenki ugyanarra a képernyőre néz. Az elmúlt 24 órában pontosan ez történt.
2026. 05. 24. 10:00
Megosztás:

A NATO-nak határozottságot kell mutatnia Oroszországgal szemben

Petr Pavel cseh elnök szerint a NATO-nak "ki kell mutatnia a foga fehérjét", és akár orosz harci repülőgépek lelövésére is el kell szánnia magát, amikor Oroszország azt teszteli, hogy a szövetség mennyire elszántan védi keleti határait.
2026. 05. 24. 09:00
Megosztás:

Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás: