Banki elszámolás - precízen zajlik a folyamat

Rogán Antal szerint precízen zajlik az elszámolás a devizahitelesekkel, a pénzügyi intézmények és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is komolyan vette feladatát, amiért - mint mondta - elismerés jár a bankrendszernek.

Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke, a Fidesz frakcióvezetője erről szerdán a pénzügyi hatóság épületében tartott sajtótájékoztatón beszélt, miután Windisch Lászlóval, az MNB alelnökével áttekintette az elszámolás folyamatát. Bejelentette, az alelnök a május 11-én kezdődő héten számol be a gazdasági bizottságnak a részletes adatokról. Rogán Antal az újságírók kérdésére elmondta, hogy az autóhitelek forintosításával és egyéb felmerülő kérdésekkel az elszámolási folyamat lezárása után foglalkoznak majd.

 

Az MNB jogkörét kiszélesítő törvényjavaslattal kapcsolatban kifejtette: erős, szigorú, nagy hatáskörrel rendelkező hatóságra van szükség, erős ellenőrzés nélkül ugyanis nincs biztonságban az ügyfelek pénze. Úgy vélekedett, aki ezt nem támogatja, bizonyos értelemben a brókerek pártján áll az ügyfelekkel szemben. A politikus felhívta a figyelmet: április 30. két szempontból is fontos fordulónap, egyrészt a bankok túlnyomó többségének addig kell postára adniuk az elszámolási értesítőket, másrészt az MNB e napig indíthat közérdekű keresetet a 2010. november 26. után kötött forint- és devizaszerződések esetében, ha úgy látja, az általános szerződési feltételek (ászf) tisztességtelen kikötést tartalmaznak.

 

A gazdasági bizottság elnöke szerint az elszámolás az eddigi információk alapján rendben zajlik. A bankok és az MNB is mindent megtett azért, hogy így legyen - hangsúlyozta. Hozzátette, jelentős összegről van szó, a 2 millió devizaalapú hitel kapcsán 570 milliárd forintot kapnak vissza az ügyfelek, 300-400 milliárd pedig majd ősszel, a forinthitelek kapcsán jár vissza. Rogán Antal felhívta a figyelmet: mindenki alaposan tekintse át az elszámoló levél tartalmát, amely tartalmazza a tisztességtelenül elvont összeg mértékét, és azt is, hogy milyen módon számolják el.

 

A törlesztőrészletek 15-25 százalékkal csökkennek, azok járnak a legjobban, akik nem vettek igénybe banki, állami segítséget, és precízen törlesztettek. Az árfolyamgátasok törlesztőrészlete nem változik, de gyűjtőszámla tartozásuk jelentősen csökken, sőt meg is szűnhet - mondta a politikus, aki felhívta a figyelmet arra: mindenkinek lehetősége van az elszámolások vitatására. Windisch László ugyancsak elismeréssel szólt a bankok teljesítményéről. Egyelőre a jogszabályi előírásoknak megfelelően zajlik az elszámolás, ami bravúr a bankrendszer részéről, hiszen több millió egyedi szerződést kellett átszámolni - mondta.

 

Az MNB arra számít, hogy nem lesznek téves adatok az elszámoló levelekben. Az MNB alelnöke a közérdekű keresetekről elmondta: 210 intézménytől kértek adatszolgáltatást. Közülük 138 úgy nyilatkozott, hogy a meghatározott dátum után nem élt egyoldalú szerződésmódosítással; 56 intézmény alávetési nyilatkozatot tett, nem tekinti ugyan tisztességtelennek a feltételeit, de elszámol az ügyfelekkel. A Kúria által kidolgozott és törvénybe is foglalt feltételeknek 16 pénzügyi intézmény nem felelt meg, esetükben az MNB április 30-ig közérdekű keresetet nyújt be, hogy a bíróság mondja ki szerződéses feltételeik tisztességtelenségét.

 

Az MNB úgy látja, a pénzügyi intézmények határidőre kiküldik mind a kétmillió értesítést. Csupán 110 ezren olyan bank ügyfelei, amelynél a per jogerős lezárulta nem történt meg március 1-jéig; jelentős részük az OTP Bank ügyfele, amelynek esetében március 3-án született jogerős ítélet, így május 3. a kiküldés határidő - számolt be az alelnök. Windisch László kiemelte: a jegybank az elszámolási eljárásban arra törekedett, hogy megelőzze a panaszokat, 308 szolgáltatónál már februárban megindította a fogyasztóvédelmi témavizsgálatot, amelyek alapvető célja az volt, hogy segítse az intézményeket a felkészülésben.

 

A vizsgálatok nyomán 146 esetben fogyasztóvédelmi figyelmeztetést adott ki a jegybank, 8 esetben azonnali intézkedésre került sor, amelyek három témakört - levélminták, a honlapokon közzétett tájékoztatások tartalma, fogyasztói szerződések minősítése - érintettek. Az alelnök felhívta a figyelmet arra, hogy az ügyfelek az értesítő levél átvételétől számított 30 napon belül kifogással élhetnek, a határidő betartása fontos. Első körben saját pénzügyi szolgáltatójukhoz kell fordulniuk, ez a feltétele egy esetleges későbbi jogérvényesítésnek is.   (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: