Befektetési előrejelzés 2012. II. negyedévre vonatkozóan - K&H

A következő hónapokban a növekedési kilátásokról érkező kedvezőtlen hírek hatására növekedhet a bizonytalanság, ami a részvénypiacon korrekciót indíthat el, a befektetők pedig a biztonságosabb befektetések felé fordulhatnak. A növekvő kockázatok miatt elsősorban az óvatosabb – pénzpiaci, valamint tőke- és hozamvédett – befektetéseket ajánljuk – javasolja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Devizapiac

A forint árfolyama viszonylag stabilnak tekinthető, leginkább az EU/IMF tárgyalások alakulása, valamint az eurózóna helyzete mozgatja. A befektetői hangulat romlása, valamint a tárgyalások elhúzódása miatt a kockázatok jelenleg felfelé mutatnak, így a következő időszakban további gyengülés valószínűsíthető. Az euró és a dollár árfolyamát továbbra is főként az eurózóna helyzete határozza meg. Mivel a Fed nem tervez újabb likviditás bővítő programot (QE3), így az amerikai deviza várhatóan marad a jelenlegi szinteken, míg az eurózóna újabb adósságproblémái gyengíthetik az eurót. Az előttünk álló negyedév egyik devizapiaci kihívása az lehet, hogy vajon sikerül-e továbbra is fenntartani a svájci frank 1,20-as árfolyamát.

 

Nyersanyagpiac

Annak ellenére, hogy a gazdasági növekedéssel gyengülő kereslet egyáltalán nem indokolja a jelenlegi magas kőolajárat, mivel egyelőre nem csökken érdemben az olajpiacon tapasztalható politikai feszültség, ezért a magas olajár a következő hónapokban tartósan fennmaradhat, és akár további drágulás várható.

 

Az ipari fémek szempontjából elsősorban az lesz meghatározó, hogy Kína hogyan tudja menedzselni a növekedés lassulását, ez mennyire fogja visszavetni az ipari nyersanyagok iránti keresletet.

 

Mivel az alacsony jegybanki alapkamatok miatt negatív az euró és dollár befektetések reálkamata, amennyiben növekszik a világgazdaság növekedése körüli bizonytalanság, és ezzel együtt a biztonságos befektetések iránti kereslet, az arany árának további növekedésre számítunk.

 

Tőzsde

Az elhúzódó válság és a gyenge növekedési kilátások miatt idén több kis- és közepes méretű hazai tőzsdei cég is a befektetőkhöz fordulhat friss tőkéért, és részvénykibocsátásra kényszerülhet. A növekvő részvénykínálat nem lesz jó hatással a piac teljesítményére.

 

A nemzetközi tőzsdéket tekintve rövid távon nem vagyunk optimisták. Az év első hónapjaiban történt emelkedés után a jelenlegi értékeltségi szinteket korrektnek gondoljuk, ugyanakkor a befektetők hangulata igen érzékeny. A további növekedéshez elengedhetetlenek a jó hírek, míg akár pár rossz eredmény is korrekciót indíthat el.  

 

Monetáris politika

A negyedévben alapkamat szintjén nagy meglepetés nem várható, ugyanakkor az egyéb jegybanki intézkedések még hozhatnak meglepetéseket. Az európai jegybank a bankrendszer likviditásának növelésével és másodpiaci kötvényvásárlásaival év elejére elérte a perifériás országok kötvénypiacának stabilitását. Ugyanakkor Spanyolország egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, így nem kizárt, hogy az EKB a befektetők megnyugtatása érdekében mégis rákényszerül a piaci beavatkozásra. Az amerikai jegybank döntéshozói ezzel szemben arra utaltak, hogy amennyiben az amerikai gazdaság a biztató jelek ellenére lassulást mutatna, a Fed nem tartja kizártnak az újbóli pénznyomtatást.

 

A hazai jegybank szempontjából az EU/IMF megállapodás tető alá hozása lehet érdekes, hiszen a készenléti hitelkeret hatására mind a forint erősödésére, mind az állampapír hozamok csökkenésére számítani lehet, így lehetőség nyílhat a kamatcsökkentésre.

 

Portfólió-építési javaslatok

-  részvények alulsúlyozása minden portfólióban javasolt: A növekedési kilátások bizonytalanok az eurózónában, miközben a feltörekvő piacok is lassulást mutatnak. Az elmúlt hónapokban látott részvénypiaci emelkedést egyelőre nem követte a makrogazdasági adatok hasonló javulása, így a részvénypiaci kockázatokat jelentősnek értékeljük. A magyar részvények helyzete - elsősorban a politikai kockázatok miatt - kedvezőtlen, így alulsúlyozásukat javasoljuk.A geopolitikai kockázatok miatt tovább emelkedhet az energiahordozók ára, így a részvényeszközökön belül a nyersanyagok felülsúlyozását javasoljuk.

 

-  tőke- és hozamvédett alapok felülsúlyozása: a kedvező árfolyamszintek miatt indokolt a részvénykitettség, azonban a magas kockázatok miatt nem közvetlen, hanem tőke- és hozamvédett formában javasolt.

 

-  hazai kötvények alulsúlyozása, pénzpiaci eszközök felülsúlyozása: a magyar államkötvény piacon inkább lefelé mutató kockázatokat látunk, a nemzetközi befektetői hangulat romlása esetén jelentős hozamemelkedés következhet be. Így alulsúlyozásra javasoljuk a hazai kötvényeket, és helyette pénzpiaci eszközök vásárlását javasoljuk.

 

-  deviza felülsúlyozás: a nemzetközi befektetői hangulat esetleges romlása és az EU-IMF tárgyalások elhúzódása is veszélyt jelent forint árfolyamára nézve, így összességében a deviza eszközök felülsúlyozását javasoljuk.


Valami nagyon megváltozott a lakáspiacon: ömlenek a piacra az új lakások, de hol vannak a vevők?

Évek óta nem látott mennyiségben kerülnek új lakások a hazai ingatlanpiacra, de a kereslet egyelőre nem tart lépést a bővüléssel. A zenga.hu adatai szerint egy év alatt 6 százalékkal nőtt a portálon hirdetett új lakások száma, az irántuk mutatkozó kereslet viszont 47 százalékkal csökkent.
2026. 09. 26. 04:00
Megosztás:

A Skanska értékesíti a budapesti H₂Offices második fázisát az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alapnak

Megállapodást írt alá a Skanska a budapesti H₂Offices komplexum második fázisának értékesítéséről az ERSTE Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alappal, amelyet az ERSTE Alapkezelő Zrt. képvisel. Ezzel a tranzakcióval az alap immár a hatodik magyarországi irodaépületet vásárolja meg a Skanskától.
2026. 09. 26. 03:00
Megosztás:

Kiadták a közleményt! Akinek gondosórája van, mindenki érintett

Az elmúlt hónapokban több fontos változás, figyelmeztetés és közlemény is megjelent a Gondosóra programmal kapcsolatban. Ezek között vannak olyanok, amelyek közvetlenül érintik a készülék használóit és hozzátartozóikat.
2026. 09. 26. 02:00
Megosztás:

Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás: