Befektetési tippek a negyedik negyedévre

Az ősz folyamán meglépett jelentős jegybanki élénkítések után a globális növekedési kilátások fokozatos javulására lehet számítani az utolsó negyedévben, emellett az eurózónát veszélyeztető jelentős kockázatok is elhárultak, ami fokozza a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát. Az év hátralévő részében ezért a kockázatosabb, részvény és nyersanyag befektetések irányába történő elmozdulást javasoljuk – ajánlja Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.

Devizapiac

Míg az elmúlt negyedévekben az eurózóna válsága a dollárnak kedvezett, az év hátralévő részében az elnökválasztási hajrá miatt fokozottan előtérbe kerülő költségvetési problémák a zöldhasú gyengülését eredményezhetik az euróval szemben.  A kedvező nemzetközi befektetői hangulat jó hatással van a forint árfolyamára, hiszen az alapkamat csökkentések, valamint az elhúzódó EU-IMF tárgyalások akadozása sem tudták jelentősen megbillenteni. Amennyiben az év hátralevő részében is marad a pozitív nemzetközi hangulat, a forint szempontjából a jelenlegi árfolyamszint fennmaradására számítunk a további hónapokban. A forint sérülékenysége azonban a monetáris lazítással még inkább fokozódott, így a nemzetközi környezet esetleges romlása jelentős gyengülést okozhat.

 

Nyersanyagpiac

Az előremutató indikátorok alapján a nyári mélypontokhoz képest már látszik némi javulás a világgazdaságban, ami javíthatja a keresletet az energiahordozók és az ipari fémek piacán, ezért a nyersanyagpiac élénkülésére számítunk. Az arany esetében az enyhülő növekedési és pénzügyi kockázatok miatt az év hátralevő részében nem számítunk jelentősebb emelkedésre, de a befektetői bizalom sérülékenysége miatt számottevő csökkenés sem valószínűsíthető.

 

Tőzsde

A jelentős jegybanki élénkítés után a globális növekedési kilátások fokozatos javulására számítunk az utolsó negyedévben, és az eurózóna jövőjével kapcsolatban jelentős kockázatok is elhárultak a nyár folyamán, miután az EKB szükség esetén kötvényvásárlási programjával hozza a rég várt „korlátlan tűzerőt”. A növekedési kilátások javulása pedig egyértelműen kedvező lehet a vállalati szférának, ezért a nemzetközi tőzsdék javuló teljesítményére számítunk a következő hónapokban. Mivel a tengerentúlon a költségvetés körüli bizonytalanság gyengítheti a befektetői bizalmat, ezért az amerikaival szemben elsősorban az európai részvénypiacot ajánljuk. A hazai értékpapírpiacra továbbra is rányomja bélyegét a recessziós félelem és a gazdaságpolitikai bizonytalanság. A hazai tőzsde trendjét meghatározó nagy nemzetközi alapoktól várhatóan addig nem lesz vételi érdeklődés a részvénypiacunkon, amíg az EU-IMF megállapodás létre nem jön.

 

Monetáris politika

Hazai szinten a jegybank további kamatcsökkentését vélhetően csak a nemzetközi hangulat jelentős romlása akadályozhatná meg, így a jelenlegi kedvező környezetben akár tovább folytatódhat a monetáris lazítás. Amennyiben egy újabb kamatvágást is pozitívan fogad a piac, úgy várakozásunk szerint idén már nem születik meg az EU-IMF hitelmegállapodás. Nemzetközi szinten az év hátralevő részében már nem várunk jelentős döntéseket, hiszen a nagy jegybankok meglépték a piac által várt gazdaságjavító intézkedéseket.  A jegybanki politika távolságtartása fokozottan igaz lehet Amerika esetében, hiszen a novemberi elnökválasztásokig már nem lenne stílusos egy újabb monetáris beavatkozás.

 

portfólió-építési javaslatok


részvények felülsúlyozása:      

A javuló növekedési kilátások és befektetői hangulat miatt a részvény eszközosztály felülsúlyozását javasoljuk.  Az európai részvénypiacot előnyben részesítjük az amerikaival szemben.

 

nyersanyagpiac felülsúlyozása

A kockázatos eszközosztályon belül a nyersanyagpiacot is felülsúlyozásra ajánljuk.

 

hazai kötvények alulsúlyozásának tartása

Az államkötvény hozamok 12 havi mélyponton tartózkodnak, ugyanakkor az EU-IMF tárgyalások és a jövő évi költségvetés körüli bizonytalanságok miatt a hazai kötvények alulsúlyozását ajánljuk.

 

pénzpiaci eszközökön belül hazai eszközök felé elmozdulás

Az alacsony hozamú rövid távú deviza befektetések helyett hazai pénzpiaci eszközöket ajánlunk.


Az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható idén

Bár a kilátások a szezon előtt is kedvezőtlenek voltak, az augusztusi időjárás csak rontott a helyzeten, így idén Magyarországon az elmúlt fél évszázad leggyengébb almatermése várható - olvasható a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet honlapján kedden közzétett almapiaci elemzésben.
2026. 09. 01. 20:00
Megosztás:

Emelkedett az uniós turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma

Az előző év azonos időszakának adataihoz képest 1,7 százalékkal emelkedett az uniós tagországok turisztikai szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2026 első hat hónapjában - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden.
2026. 09. 01. 19:30
Megosztás:

A vagyonelkobzás új formája kerülhet a büntető törvénykönyvbe

A vagyonelkobzás egy új formájának büntető törvénykönyvbe emelését és a külföldi embercsempészek elleni büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztési lehetőségének megszüntetését javasolja az igazságügyi tárca az Országgyűlésnek kedden benyújtott törvényjavaslatában.
2026. 09. 01. 19:00
Megosztás:

Kétszeres keretösszeggel folytatódik az Apáczai ösztöndíjprogram

A korábbihoz képest csaknem kétszeres, 12,2 milliárd forintos keretösszeggel folytatódik az idei tanévben a hátrányos helyzetű, jó tanulmányi eredményű tanulók szakmaszerzését segítő Apáczai ösztöndíjprogram - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium az MTI-vel kedden.
2026. 09. 01. 18:30
Megosztás:

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán

Megnyílt a Lidl Magyarország új logisztikai központja Kiskunfélegyházán, a vállalat csaknem 60 milliárd forintot fordított a beruházásra.
2026. 09. 01. 18:00
Megosztás:

Hszi Csin-ping: tovább kell erősíteni az SCO-tagállamok együttműködését

A gazdasági együttműködés bővítését és a közös biztonsági fellépés erősítését nevezte a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) előtt álló legfontosabb feladatoknak Hszi Csin-ping kínai elnök kedden a szervezet Biskekben tartott csúcstalálkozóján.
2026. 09. 01. 17:30
Megosztás:

Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás: