Bérlakásokat adtak át Budapest XIII. kerületében
A közlemény szerint a Kassák Lajos utca, Klapka utca, Tüzér utca, Pattantyús utca által határolt részen 4,3 milliárd forintból kialakított Klapka Központ teljes mértékben önkormányzati beruházásként épült. A kereskedelmi és szolgáltató funkciókkal, orvosi rendelőkkel, lakásokkal, kortárs közösségi térrel és hatalmas zöldfelülettel rendelkező, több mint 10 ezer négyzetméteres komplexumnál a legkorszerűbb építészeti megoldásokat alkalmazták, és környezetbarát, energiafelhasználást csökkentő műszaki és technológiai megoldásokra helyezték a hangsúlyt. Az épületegyüttes leglátványosabb megoldása a "zöld domb", amely alá süllyesztették az üzleteket, emellett esztétikus városi teret, korzót is kialakítottak.
A pinceszint száz parkolóhelyéből négy akadálymentesített, kialakítottak két töltőállomást az elektromos üzemű gépkocsiknak, valamint 36 kerékpártárolót. Az épületben két alsó szintjén 15 kereskedelmi, szolgáltató, irodai egység és két orvosi rendelő kapott helyet, a felső négy emeleten összesen 33 - 44 és 90 négyzetméter közötti - önkormányzati bérlakás kapott helyet - olvasható a közleményben.
Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!
Közölték azt is, hogy ebben a ciklusban az önkormányzat ötven bérlakás megépítését vállalta: tavaly augusztusban már átadtak egy 23 lakásos passzívházat a Kartács utcában, a most elkészült 33 lakással pedig teljesült a vállalás. A XIII. kerületi önkormányzat 2002-ben indította bérlakás-programját, azóta 599 lakás épült. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva az önkormányzat eddig mintegy ezer családnak tette lehetővé, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak.