Biogázerőművet adtak át Szegeden

Átadták az EDF Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. 1200 kilowatt névleges kapacitású biogázerőművét szerdán Szeged határában.

Thierry Le Boucher, a villamosenergetikai cég elnök-vezérigazgatója az avatóünnepségen elmondta, az 1,275 milliárd forintos beruházással felépült létesítmény az EDF Démász Zrt. első megújuló energiát hasznosító erőműve. A cégcsoport Magyarországon is fejleszteni kívánja a megújuló energia termelést – tette hozzá a szakember.

 

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy az EDF Démász Zrt. anyagilag is támogatta azokat a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) folyó alapkutatásokat, amelyeknek köszönhetően mezőgazdasági alapanyagokból hatékonyabban állítható elő biogáz. A 2008-ban kezdődött együttműködés eredményeként kialakított technológiai megoldással gyorsabban és több metán állítható elő.

 

A Zöldforrás Energia Kft. társtulajdonosai a növénytermesztéssel foglalkozó Agroplanta Kft. és a Karotin Kft., a sertéstenyésztő Pigmark Kft., valamint az SZTE tulajdonában álló Deak Zrt. A beruházás – amely megvalósítását 625 millió forint uniós támogatás segítette – kivitelezője az Inwatech Kft. volt. Eszes Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, az erőmű évente 17 ezer tonna, a mezőgazdasági cégek által termelt silókukoricát és 19 ezer tonna, a Pigmark Kft. sertéstelepein keletkező hígtrágyát használ föl.

 

Az alkalmazott technológia lehetőséget teremt arra, hogy az üzem a jövőben más szerves hulladékot is fogadni tudjon. Az éves szinten megtermelt - 3700 háztartás igényeit fedező - 7,5 gigawattóra villamosenergiát a Mavir Zrt. vásárolja meg. A 6,9 gigawattóra hőenergiát a biogázerőmű fermentorainak működtetésére és a tervek szerint a Pigmark Kft. sertéstelepeinek fűtésére használják föl, valamint a Karotin Kft. terményszárítójában hasznosítják majd. Az erőműben keletkező rothasztott mellékterméket a növénytermesztő cégek hasznosítják természetes trágyapótlóként. A beruházásnak köszönhetően éves szinten 16 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el. (MTI)

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás:

„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak

Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?
2025. 05. 10. 18:00
Megosztás:

A Bitcoin árfolyama újra 100.000 dollár fölött jár, az Ethereum ára szárnyal a Pectra frissítés hatására

Bitcoin új csúcsot dönget, miközben az USA nem emel kamatot és az Ethereum történelmi frissítést kap: ezek a legjelentősebb kriptovaluta hírek most, amik mozgatják a kriptotőzsdéket.
2025. 05. 10. 16:00
Megosztás:

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület

Eredményesen zárta működését a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) Facebook-bejegyzésében pénteken.
2025. 05. 10. 15:00
Megosztás:

Szárnyalás: megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben

Az Emirates a világ legnyereségesebb légitársaságává vált, az Emirates Group pedig a globális légiközlekedési iparág legeredményesebb vállalatcsoportjává lépett elő.
2025. 05. 10. 14:00
Megosztás:

Rengeteg ATM-et telepít az MBH Bank. Mennyivel kerülünk ezzel közelebb a kormány céljaihoz?

Az MBH Bank és a MOL együttműködésének keretében mintegy 55 új bankautomatát telepít a pénzintézet a MOL kutakra. Ez a lépés jól illeszkedik a bank stratégiájába, hiszen 2025 végére 1400-ra szeretnék bővíteni a jelenleg 1050-re tehető ATM állományát. A Bankmonitor szakértői azt vizsgálták meg, hogy ezzel a lépéssel mennyire kerülhetünk közelett a kormány céljához: minden településen legyen bankautomata hazánkban.
2025. 05. 10. 13:00
Megosztás:

Ez lett idén a Balaton fagyija

A veszprémi Füge Fagyiudvar és Kávézó Mekkóstollak nevű, rozmaringos, sült- és sósmandulával, kecskesajtból készült kreációja nyerte az idei, 12. Balaton Fagyija 2025 versenyt - a Balaton közepén, egy kompon péntek délután kihirdetett eredmény szerint.
2025. 05. 10. 12:00
Megosztás:

Magyar Bankszövetség: a pénzügyi szektor meghatározó szerepet vállal a gazdaság működtetésében

A pénzügyi szektor meghatározó szerepet vállal a gazdaság növelésében, működtetésében és a közterhek viselésében - közölte a Magyar Bankszövetség pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 10. 11:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa - Kína bízik a konstruktív párbeszéd lehetőségében

Kína pénteken gratulált XIV. Leó újonnan megválasztott pápának, és reményét fejezte ki, hogy konstruktív hozzáállást tanúsít majd a Pekinggel való párbeszédben.
2025. 05. 10. 10:00
Megosztás:

Több százmillió forintos e-töltőhálózatot épít ki az egyik legnagyobb hazai bútoráruházláncnak az E.ON Drive Infrastructure

Országszerte elektromosautó-töltőkkel szereli fel az XXXLutz, Möbelix, Mömax áruházláncokat az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). Az MMXH Lakberendezési Kft.-hez tartozó üzletek közül az XXXLutz budapesti áruházának parkolójában helyezték üzembe az első töltőket. Az EDRI közel félmilliárd forintos fejlesztésével a bolthálózat célja, hogy versenyelőnyt szerezzen a villanyautóval közlekedő vásárlók körében.
2025. 05. 10. 08:00
Megosztás:

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP) - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 10. 07:00
Megosztás:

Online fizetési rendszerek egyszerűen: ezekre váltanak a magyarok

A digitalizáció megjelenése gyökeresen megváltoztatta a mindennapjainkat. Nem csupán a vásárlási szokásainkat, de a pénzhasználati szokásainkat is. Manapság mindenkinél fontos elvárás, hogy a fizetéseink zökkenőmentesen, gyorsan és biztonságosan menjenek végbe, nem is beszélve arról, hogy mindez diszkréten történjen. Ez szinte már alapelvárás.
2025. 05. 10. 06:00
Megosztás:

Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése

2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme is. Havi alapon átlagosan 1,3%-kal kerültek kevesebbe az élelmiszerek, melyhez a Kormány árrésstop intézkedése mellett a GVH által működtetett online Árfigyelő rendszerben megtalálható termékkategóriák bővítése is hozzájárult. A nemzeti versenyhatóság szoros figyelemmel követi a kiskereskedelmi szektor és az élelmiszeripari értéklánc folyamatait, a GVH jelenleg két gyorsított ágazati vizsgálatot is folytat, a tejtermékek- és a tojás piacán.
2025. 05. 10. 05:00
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: újjá kell építeni az EU-hoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat

A Bank of England kormányzója szerint Nagy-Britanniának újjá kell építenie az Európai Unióhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatait.
2025. 05. 10. 04:00
Megosztás:

Jön a rekordhőség! Már most elfogytak az időpontok a klímaszerelésre

Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre: az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.
2025. 05. 10. 03:00
Megosztás:

Ön is kaphat 280.000 Ft-os visszatérítést a NAV-tól! Lépjen időben!

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 4 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban.
2025. 05. 10. 02:00
Megosztás:

Politikai bejelentés! Visszaadják sokak adóját

Milliárdokat hagynak bent a magyarok, pedig egy perc alatt visszaigényelhető lenne – most újra felhívják a figyelmet az SZJA-visszatérítés fontosságára.
2025. 05. 10. 01:01
Megosztás: