Bizonytalan a befektetői hangulat

A közeledő amerikai elnökválasztás miatt bizonytalan maradhat a befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is a következő napokban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Bizonytalan a befektetői hangulat

Varga Zoltán az MTI-nek küldött keddi kommentárjában felidézte, hogy a rendkívül negatív nemzetközi befektetői hangulatban egészen a hétfő délutáni órákig a pozitív tartományban mozgott a hazai részvényindex, majd éles zuhanás következett, a vezető részvények mindegyike veszteséggel fejezte be a napot.
   
Az OTP grafikonján 9600 forint közelében húzódik a következő erősebb támasz, a Molnál 1550 forintnál, a Richter árfolyamában 6000 forintnál, a Magyar Telekom esetében pedig 345 forintnál - jelezte a szakértő.
   
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 642,48 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 33 012,62 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt. A Mol 59 forinttal, 3,64 százalékkal 1561 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,19 százalékkal 9950 forintra esett, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 347 forintra gyengült, forgalma 203,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,55 százalékkal 6680 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

Hozzászólások

Új elnök került a Magyar Gumiabroncs Szövetség élére

Sipőcz Győző, a Goodyear Hungary Kft. kelet-európai kiskereskedelmi operatív vezetője váltotta a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) elnöki székében Tokaji Vilmost, aki továbbra is az elnökség tagja marad - közölte a szövetség csütörtökön az MTI-vel.
2020. 12. 03. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meddig lehet feladni a karácsonyi csomagot? A posta megmondja!

Amennyiben valaki karácsonyra csomagot szeretne feladni, azt legkésőbb december 18-ig tegye meg, hogy a küldemény december 24-ig biztosan megérkezzen a címzetthez - mondta a Magyar Posta szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. 12. 03. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe csökkenéssel nyitottak a tőzsdék

Túlnyomórészt enyhe csökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb nyugat-európai részvénypiacokon.
2020. 12. 03. 09:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Novemberben romlottak a gazdasági várakozások

Mind a vállalkozások, mind a háztartások gazdasági várakozásai romlottak novemberben a járvány kiújulása, az azt kísérő korlátozások miatt - közölte a Századvég Gazdaságkutató az MTI-vel szerdán.
2020. 12. 03. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Amazon, Facebook, Google, Apple, Booking – a hazai vállalatok is perelhetik itthon a külföldi „óriásokat”

Az Európai Unió Bírósága a hazai vállalkozások számára is jelentőséggel bíró, kedvező döntést hozott: a versenysértésből fakadó károk megtérítése érdekében a legnagyobb külföldi platformok is perelhetők a velük szerződő vállalkozás tagállamában.
2020. 12. 03. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A régió fővárosai közül Prágában és Budapesten csökkentek az albérletárak

Válságállónak bizonyult a hosszú távú bérlakásszektor a régióban: az árak Budapestet és Prágát kivéve valamennyi fővárosban emelkedtek novemberben az egy évvel korábbihoz képest; továbbra is Bécsben a legdrágább lakást bérelni, átlagosan 317 ezer forintba kerül egy hónap, míg Pesten a bécsi feléért, Budán viszont már az osztrák ár kétharmadáért lehet csak lakást bérelni - derült ki az Otthon Centrum tanulmányából, mely a térség albérlet árait vizsgálta.
2020. 12. 03. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Némi árcsökkenés várható a lakáspiacon

A lakáspiaccal foglalkozó cégek fővárosra vonatkozó piaci kilátásai enyhén romlottak novemberben, míg a vidékiek érezhetően javultak - derül ki a GKI és a Masterplast közös lakáspiaci felméréséből, amely szerint a következő egy évben Budapesten a használt lakások ára átlagosan 3-4, vidéken 2-3 százalékkal eshet.
2020. 12. 03. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Időben megérkeznek idén a karácsonyi csomagok? A szakértő válaszol

A futárszolgálatok az előző évek tapasztalataira alapozva felkészültek a nagy karácsonyi dömpingre, az viszont megjósolhatatlan, hogy a koronavírus-járvány miatt az egyébként is óriási e-kereskedelmi forgalom mekkora ugrást produkál decemberben. Durst Gergely, a csomagpont.com ügyvezetője szerint az ünnepekre Kínából rendelni már esélytelen, de Európában még lehet gondolkozni. Fontos, hogy ha valaki idén a karácsonyt megelőző utolsó héten próbál online vásárolni, 50 százalék az esélye, hogy a csomagot be is tudja majd tenni a fa alá.
2020. 12. 03. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen volt a hazai webáruházak elmúlt 11 hónapja

Új aranykort, majd hektikus hullámzást hozott a pandémia a hazai, aktívan hirdető webáruházak számára. A frissen szerzett alkalmazkodási stratégiák mellett jelentős adatvagyont is felhalmoztak a piac sikeres szereplői, ami a karácsonyi kereslet meglovagolásának egyik kulcsmotívuma lehet – a HD marketing e-kereskedelmi helyzetjelentése 2020. január-novemberre vonatkozóan.
2020. 12. 03. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emlékérmét bocsátott ki az MNB

Tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank a Magyar Olimpiai Bizottság megalakulásának 125. évfordulója alkalmából.
2020. 12. 03. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes tesztelésen

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.
2020. 12. 03. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

122 millió forintból készülhetnek műsorok helyi és körzeti televízióknál

Több mint 122 millió forintból készülhetnek műsorok helyi és körzeti televízióknál - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-t.
2020. 12. 02. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A végső árajánlatokat várják a Lánchíd felújítására

Miután az elmúlt egy hónapban megtartották az egyeztetéseket az ajánlattevőkkel, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) felkérte a Lánchíd felújítására jelentkező gazdasági szereplőket a végső ajánlattételre.
2020. 12. 02. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek

Túlnyomórészt lemorzsolták napi veszteségeiket az európai részvényindexek a szerdai zárásra, a nap nyertese több mint 1 százalékos emelkedéssel London volt, miután Nagy-Britannia a világon elsőként engedélyezte a Covid-19 betegség elleni amerikai-német védőoltás kereskedelmi forgalomba történő hozatalát.
2020. 12. 02. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengült a forint estére

Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerdán.
2020. 12. 02. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma a BUX felülteljesítette a nemzetközi piacokat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 439,13 pontos, 1,13 százalékos emelkedéssel, 39 191,11 ponton zárt szerdán.
2020. 12. 02. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős számokat jelentett a Salesforce

Az októberben véget érő negyedévben a bevétel a tavalyi 4,51 milliárd dollárról 5,42 milliárdra emelkedett, szemben az elemzők által várt 5,25 milliárddal.
2020. 12. 02. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot ugrott a csomagforgalom novemberben

A novemberi belföldi postai csomagforgalom majdnem 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a Magyar Posta ezért jóval nagyobb karácsonyi szezonra készül, mint tavaly, és már szombaton is kézbesít csomagokat - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2020. 12. 02. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább nőtt a légszennyezettség

Számos helyen tovább emelkedett a légszennyezettség a magas szállópor-koncentráció miatt.
2020. 12. 02. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma nyit az ország legnagyobb online állásbörzéje

December 2-án és 3-án rendhagyó módon online rendezik meg a Műegyetemi Állásbörzét. Az ország legnagyobb múltú állásbörzéjén két napon át több száz hazai és külföldi álláslehetőséget, valamint szakmai gyakorlati lehetőséget kínálnak egy helyen. Ezúttal a legtöbb állásajánlat villamosmérnököknek szól, de a legkeresettebbek között vannak az informatikusok és a gépészmérnöki végzettséggel rendelkezők is. Az esemény ingyenes.
2020. 12. 02. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások: