Bővül az Európai Valutaalap gondolatát támogatók köre

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök is támogatóan nyilatkozott a pénzügyileg nehéz helyzetbe került euróövezeti országok megsegítésére hivatott Európai Valutaalap létrehozásának gondolatáról, miután kedden fogadta a hivatalos látogatáson a nagyhercegségben tartózkodó Angela Merkel német kancellárt. (MTI)

Hozzátette azonban, hogy ez még csak elvi egyetértés a kitűzött fő iránnyal, és ezernyi részletkérdésre kell választ találni az alapot illetően. Merkel azt hangsúlyozta az újságíróknak, hogy az elképzelés nem a stabilitási paktum felpuhítását, hanem a rendelkezésre álló pénzügyi eszközök megerősítését célozza.

 

A stabilitási paktum ugyanis nem ad módot az olyan problémák kezelésére, mint amilyen az előállt válságos görög pénzügyi helyzet. Juncker és Merkel egyaránt hangsúlyozta, hogy az európai alap létrehozásának elképzelése nem a görögországi problémák megoldását célozza, hiszen azokat rövidebb időn belül kell orvosolni.

 

Az ötletet a hét végén vetette fel nyilvánosan Wolfgang Scha:uble német pénzügyminiszter, aki szerint az új európai alap hasznosíthatná a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tapasztalatait. Hétfőn Amadeu Altafaj Tardio - Olli Rehn pénzügyi EU-biztos szóvivője - közölte, hogy a görögországi fizetési válság hatására Európai Valutaalap létrehozására kíván javaslatot tenni az Európai Bizottság.

 

A német kancellár - Junckerrel közösen tartott sajtótájékoztatóján - arról beszélt, hogy világos jelzést kell adni: Európa nem engedi, hogy közös fizetőeszköze pénzügyi spekulációk áldozatává váljon. Az EU-nak - mondta - koherens gazdaságpolitikát kell folytatnia, Washingtontól pedig az várja Európa, hogy fékezze meg a hiteltörlesztési ellehetetlenülésre spekuláló pénzügyi ügyleteket.


Az Európai Valutaalap ötletét a hét végén vetette fel nyilvánosan Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter, aki szerint az új európai alap hasznosíthatná a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tapasztalatait. Hétfőn Amadeu Altafaj Tardio - Olli Rehn pénzügyi EU-biztos szóvivője - közölte, hogy a görögországi fizetési válság hatására Európai Valutaalap létrehozására kíván javaslatot tenni az Európai Bizottság.

 

Ő is hangsúlyozta, hogy az új intézményt nem kifejezetten Görögország megsegítése érdekében kellene létrehozni, hanem annak nyomán, hogy levonták a tanulságot a görög esetből, és azért, hogy ilyesmi még egyszer ne fordulhasson elő. Altafaj szerint ma még az sem tisztázott, hogy valóban új, önálló költségvetésű, saját külön személyzetet alkalmazó uniós intézmény létrehozására van-e szükség, vagy csupán új pénzügyi eszközt hoznának létre.

 

Így nem tudható, vajon az alap létrehozása szükségessé teszi-e majd az uniós szerződés egyhangúságot igénylő módosítását. A keddi Financial Times már olyan értelemben idézte a német kancellárt, hogy új uniós szerződésre és az összes EU-tagállam jóváhagyására lenne szükség a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai változatának létrehozásához.

 

A londoni lap szerint Angela Merkel kijelentette: a szervezet életre hívásához teljes körű tárgyalásokat kell tartani mind a 27 EU-tagállam részvételével, mert az uniós szerződés módosítása nélkül nem hozható létre ilyen alap. A Financial Times idézte a német kancellárt, aki azt mondta: helytelen lenne visszariadni a szükséges szerződésmódosítástól, mivel "azt szeretnénk, hogy problémáinkat a jövőben az IMF nélkül is képesek legyünk megoldani".

 

Kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi ülésén Martin Schulz, az európai szocialisták és demokraták frakciójának vezetője - német szociáldemokrata politikus - sajtótájékoztatón üdvözölte a jobbközép irányzatú német kormánytól elindult kezdeményezést az Európai Valutaalap megteremtésére. Az EU-nak sürgősen szüksége van kiegészítő szabályozási intézkedésekre, és ezek egyike lehet az új alap, aminek a megteremtését a szociáldemokraták támogatják - mondta.  A belga Guy Verhofstadt, az EP liberális frakcióvezetője szintén támogatásáról biztosította a gondolatot.


Joseph Daul, a jobbközép néppártiak frakcióvezetője szerint Európának le kell vonnia a tanulságokat a görög esetből. Azzal kapcsolatban azonban, hogy az Európai Valutaalap létrehozása érdekében módosítsák az európai szerződést, tartózkodóan foglalt állást: azt mondta, hogy a módosítás helyett "adaptálásra" kellene törekedni. Daul szavai az tükrözik, hogy az uniós politikusok elszörnyedve gondolnak arra, mi lesz abból, ha a nagy kínnal, keservesen tavaly decemberben hatályba léptetett Lisszaboni Szerződést újból módosítani kell.


Intő jelet kapott a forint a kötvénypiacról

Bizonytalanságra utaló jelek jelentek meg a magyar állampapírpiacon. A legutóbbi államkötvény-aukción az Államadósság Kezelő Központ csak magasabb hozam mellett tudta értékesíteni a három- és tízéves papírok egy részét, az ötéves kötvényekre érkezett ajánlatokat pedig egyáltalán nem fogadta el. Az AKCENTA CZ szerint egyetlen aukció még nem jelent trendfordulót, ugyanakkor a mostani eredmények arra utalnak, hogy a befektetők ismét magasabb kockázati prémiumot várnak el a magyar eszközökért. Ha ez a következő hetekben is fennmarad, annak a forint árfolyamára és a vállalatok devizakockázataira is érezhető hatása lehet.
2026. 08. 14. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjszorzó: Márciusban dől el sok nyugdíj jövőbeli összegének sorsa

A valorizációs szorzó a magyar nyugdíjszámítás egyik legérzékenyebb eleme, mert közvetlenül befolyásolja, hogy a korábbi években megszerzett keresetek milyen értéken kerülnek be az induló öregségi nyugdíj alapjába.
2026. 08. 14. 02:00
Megosztás:

Pellet, faapríték vagy tűzifa: melyik tüzelőanyag a legjobb?

Ha biomassza alapú fűtésről beszélünk, egyik fontos előny, hogy ebbe a kategóriába többféle tüzelőanyag is tartozik: pellet, faapríték és a tűzifa. Mind megújuló energiaforrás, viszont meg kell jegyeznünk, hogy ezek egység ára, felhasználási módjuk azért jelentős különbségeket mutathat.
2026. 08. 14. 01:00
Megosztás:

Tovább növelte árbevételét a Waberer’s Csoport

Több mint 9 százalékkal 435 millió euróra növelte árbevételét a Waberer’s Csoport az idei első félévben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett komplex logisztikai és biztosítási szolgáltató EBIT eredménye pedig 26,6 millió eurót tett ki. A cégvezetés szerint az idén a logisztikai és biztosítási alaptevékenységekből származó eredmény a bázisévnek megfelelően alakulhat. Emellett a vállalat a nemzetközi környezet és a régiós beruházások csúszása miatt az év hátralévő részében felülvizsgálja az üzletfejlesztési lehetőségek időzítését.
2026. 08. 14. 00:05
Megosztás:

Stabilchain-forradalom jöhet a kriptopiacon: saját blokkláncokra költöznének a stabilcoinok

A stabilcoinok a jelenlegi kriptopiaci ciklus egyik legnagyobb nyerteseivé váltak, most pedig a mögöttük álló vállalatok már nem elégednek meg azzal, hogy más blokkláncokon működjenek.
2026. 08. 13. 23:00
Megosztás:

Vízhiány miatt leállt a csehországi kis vízerőművek több mint 90 százaléka

Vízhiány miatt több mint 1400 kis vízerőmű állt le Csehországban, ami az ilyen létesítmények több mint 90 százaléka. A nagy vízerőművek mind üzemelnek, bár egy részük csökkentette termelését - jelentette csütörtökön a CTK hírügynökség a szakmai szervezetek és a Cseh Energetikai Művek (CEZ) felmérésére hivatkozva.
2026. 08. 13. 22:00
Megosztás:

Mérséklődik a Tesla dominanciája: rohamtempóban zárkóznak fel a kihívók az elektromosautó-piacon

Bővülő kínálat és dinamikusan növekvő vásárlói kereslet jellemzi a hazai használt elektromos autók piacát a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 első 8 hónapjára vonatkozó statisztikái szerint. Január és augusztus között közel 42%-kal nőtt az érdeklődések* száma a villanyautókra, miközben az elérhető kínálat is több mint egynegyedével bővült. Bár a legnépszerűbb modell címét továbbra is a Tesla Model 3 birtokolja, az amerikai úttörő márka korábbi egyeduralma folyamatosan mérséklődik az ázsiai és európai gyártók látványos előretörése miatt.
2026. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 359,35 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel, 150 022,25 ponton zárt csütörtökön, jelentősen emelkedett a 4iG és a Rába árfolyama.
2026. 08. 13. 20:00
Megosztás:

A MARA 1,5 milliárd dollárnyi Bitcoint adott el – az AI felé fordul a bányászóriás

A világ egyik legismertebb tőzsdei Bitcoin-bányászcége, a MARA Holdings látványosan új irányt vett. A vállalat 2026 első negyedévében mintegy 1,5 milliárd dollár értékű Bitcoint adott el, miközben egyre több tőkét csoportosít át mesterséges intelligenciához, adatközpontokhoz és energetikai infrastruktúrához.
2026. 08. 13. 19:00
Megosztás:

A kormányzati gazdaságpolitika a nagyvállalati szektor kulcstényezője

A kormány gazdaságpolitikája, a devizaárfolyamok ingadozása és a belföldi kereslet alakulása – ez a három tényező határozza meg leginkább a magyar cégek következő egy évét a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai szerint. Bár a vállalati prioritások között az energia- és beszállítói árak, az infláció és a jogszabályi változások is előkelő helyen szerepelnek, a külső piacok és a finanszírozási környezet alakulása jelenleg háttérbe szorul a vezetők szemében.
2026. 08. 13. 18:00
Megosztás:

A felújítástól ódzkodnak, a nagy házaktól menekülnek: mit keresnek most a vevők az ingatlanpiacon?

A vevők a budapesti ingatlanpiacon az elmúlt fél évben a lehetetlennel kísérleteztek: a legalsó árkategóriákba tartozó, mégis jó állapotú, felújítást nem igénylő ingatlanokat akartak vásárolni – derült ki az ingatlanközvetítők szavaiból.
2026. 08. 13. 17:00
Megosztás:

Az építőipar kilátásai továbbra is bizonytalanok

Továbbra is bizonytalanok az építőipar kilátásai, az ágazat bővülését azonban a beérkező uniós források segíthetik - közölték elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataira reagálva csütörtökön az MTI-vel.
2026. 08. 13. 16:00
Megosztás:

Újabb 225 milliós GVH-bírságot kapott az eMAG, mert megint hiányosan teljesítette saját vállalásait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata szerint megint megszegték saját vállalásaikat az eMAG webáruház üzemeltetői, ezért a GVH Versenytanácsa 225 millió forint bírságot szabott ki a cégekre, amelyek elismerték a mulasztásokat.
2026. 08. 13. 15:00
Megosztás:

Újabb történelmi mérföldkő: 150.000 pont fölött zárt a BUX

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT): vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal zárt 150.000 pont felett. Az 1991-ben 1000 pontról induló index immár százötvenszeresére emelkedett, miközben továbbra is a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények teljesítményét követi nyomon, és a magyar tőkepiac legfontosabb mutatószámának számít.
2026. 08. 13. 14:00
Megosztás:

A Polygonra épül a Bank of England digitális font- és stabilcoin-kísérlete

A Bank of England új szakaszba léptette a digitális fonttal kapcsolatos kísérleti programját, és ehhez a Polygon blokkláncát is bevonta. A tesztek azt vizsgálják, hogyan működhetne együtt egy jövőbeli brit jegybanki digitális pénz a stabilcoinokkal, valamint miként használható a blokklánc a vállalati finanszírozás és a nemzetközi kereskedelem egyszerűsítésére. A projekt ugyan még messze van egy valódi digitális font bevezetésétől, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhet a brit fizetési infrastruktúra.
2026. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: felület, játékok és napi használhatóság

Egy online kaszinót nem érdemes kizárólag az első benyomás alapján megítélni. A kezdőoldal lehet látványos, a bannerek lehetnek erősek, a gombok lehetnek nagyok, de mindez csak néhány másodpercig számít igazán.
2026. 08. 13. 12:55
Megosztás:

Olcsó kattintás, drága ügyfél: mitől térül meg valójában egy PPC-kampány?

A kattintási költség könnyen elviszi a figyelmet arról, hogy a hirdetés termelt-e bevételt és nyereséget. Móni Istvánt, az idén 15 éves STEMO Marketing ügyvezetőjét kérdeztük arról, milyen számok alapján érdemes megítélni egy PPC-kampányt, és mikor lehet kifejezetten félrevezető az olcsó kattintás.
2026. 08. 13. 12:30
Megosztás:

Erősödött a forint az euróval szemben; a dollár felülteljesítette az eurót

Az amerikai állampapírpiacon vegyes mozgások voltak megfigyelhetők a júliusi inflációs adatok közzétételét követően.
2026. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Az AI-szektor ereje és a vártnak megfelelő infláció támogatta a befektetői hangulatot

A közel-keleti helyzet továbbra is bizonytalansági tényezőt jelent a piacok számára, miután nem történt előrelépés az iráni konfliktus rendezését célzó tárgyalásokban, miközben a Hormuzi-szorosban és a Vörös-tenger térségében folytatódtak a kereskedelmi hajózást érintő incidensek. Az olajárak a nap folyamán volatilis mozgást mutattak: a geopolitikai kockázatok kezdetben felfelé hajtották a jegyzéseket, azonban az OPEC és a Nemzetközi Energiaügynökség által lefelé módosított keresleti előrejelzések, valamint az emelkedő amerikai nyersolajkészletek végül nyomást helyeztek a piacra. A Brent 89 dollár közelében, a WTI pedig 83 dollár felett zárt hordónként.
2026. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Apróbetűs feltételek: mit néz meg a rutinos játékos elsőként?

Kaszinó bónuszok, kedvezmények, hűségprogramok: hogyan olvass apróbetűs feltételeket.
2026. 08. 13. 10:59
Megosztás: