Brexit - Pánik után stabilizálódás jöhet

Az első pánikot követően stabilizálódó piacokra számít a CIB Bank elemzője, a Brexit hatását azonban egyértelműen negatívnak tartja és úgy véli, a növekedési kockázatok az EU-ban és Magyarországon is nőttek; tartós forintgyengülés nem várható, de az euróval szemben a 310-320-as szintre ragadhat be a forint.

Brexit - Pánik után stabilizálódás jöhet

Trippon Mariann, a CIB vezető elemzője hangsúlyozta, hogy a referendum eredménye utáni első piaci reakciók egy "mini pánikot" tükröztek, a tőzsdeindexek zuhantak, a font 10 százalékot meghaladó mértékben gyengült, erősödött a dollár és a jen is, drágult az arany, míg az olajár csökkent. A feltörekvő piaci devizák is nyomás alá kerültek, a forint az euróval szemben 322 forintig gyengült.
    

Trippon Mariann kiemelte, hogy néhány napon belül stabilizálódó piacokra számít, mivel a népszavazás végeredménye nem jár azonnali következményekkel. A referendum előtti szintek elérését azonban nem tartja reálisnak.
    

Az első pánikreakciókat a régió is megérezte, a BUX-index hirtelen több mint 5 százalékot esett, az euró 318 forint körül ingadozik.
    

A negatív hatásokat tompíthatják az erős fundamentumok, és tartós piaci feszültségek esetén az MNB likviditásbővítő intézkedésekkel segíthet. Megjegyzi, hogy a magyar kivitel kevesebb, mint 5 százaléka irányul a szigetországba, így a direkt hatások korlátozottak, de az elhúzódó bizonytalanság miatt romló európai növekedési kilátások a magyar gazdaságra is hatással vannak. Az MNB és kormány 3 százalék körüli idei növekedési prognózisára erősödtek a lefelé mutató kockázatok.
    

Az MNB kamatcsökkentés rövid távon nem kerül napirendre, szükség esetén likviditási intézkedések jöhetnek szóba - írta, és megjegyezte, ha a fejlett jegybankok 3-6 hónapos távon újabb jelentős lazítást hajtanak végre, romlanak az európai és hazai növekedési kilátások, ezért szóba kerülhet a kamatcsökkentési ciklus újraindítása.
    

Rövid távon a reálgazdasági hatások egyértelműen negatívak az Egyesült Királyságra, Európára és a globális gazdaságra is. Példaként az összeomló fogyasztói és üzleti bizalmat, a visszaeső beruházásokat, a recessziós kockázatok erősödését, a tőkekiáramlást és a gyengülő fontot említette.
    

A referendummal az EU is számottevően meggyengült, a közvetlen reálgazdasági hatásokon túl (export) a bizalomra is negatívan hat a népszavazás eredménye. A lefelé mutató növekedési kockázatok erősödése miatt a vártnál hosszabb ideig tarthat vagy a vártnál lazább lehet EKB monetáris politikája - írta.
    

A politikai bizonytalanság is nő: erősödnek a szélsőséges, EU-szkeptikus erők (Franciaország, Spanyolország, Olaszország). Az Egyesült Államokban pedig a közvetlen reálgazdasági hatásokon túl a globális bizonytalanságok erősödése, a dollár felértékelődése, a piaci turbulenciák csökkentik a júliusi Fed kamatemelés (Federal Reserve - az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank) esélyét.
    

Trippon Mariann hangsúlyozza, hogy a briteknek két évük van a kilépés lebonyolítására, az uniós szabályok szerint a kilépő országnak két éven belül kell tető alá hozni az EU-val való kapcsolatot szabályozó új egyezményeket, addig gyakorlatilag a régi szabályok érvényesek. Emellett a világ többi országával és nemzetközi szervezetekkel érvényben lévő egyezményeket is replikálni kell, ami óriási feladat, hiszen jelenleg az EU-nak 53 kereskedelmi egyezménye van más országokkal - írta.
    

A hosszabb távú hatások közé sorolta az elemző, hogy bár az EU befizetést a britek megspórolhatják, ezt a hatást a külkereskedelem és az FDI (külföldi működő tőkebeáramlás) visszaesése ellensúlyozza. "Bár ki lehet kerülni a sokszor merev EU-szabályozást, a brit gazdaság (munkaerő-, árupiac) már ma is a legkevésbé szabályozott az OECD tagok közül, és bár korlátozhatnák a bevándorlást az EU-ból, a kieső munkaerőt máshonnan kellene pótolni" - jegyezte meg.
    

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Brexit mellett érvelő jelentős politikai befolyással bírók szinte kivétel nélkül az EU-tagság nélküli teljes hozzáférést szeretnék elérni a közös piachoz. Teljes hozzáférést azonban csak azok kaphatnak, akik a legtöbb EU-szabályt, szabályozást magukra nézve elfogadják és befizetnek az EU költségvetésbe - írta.
    

A britek bruttó módon évi körülbelül 20 milliárd fontot fizetnek, ami a GDP fél százaléka, a visszatérítéseket is figyelembe véve pedig a nettó befizetés/fő mutató alapján a 10 nettó befizető ország közül a nyolcadikak a sorban. A norvégok a brit nettó befizetés 90 százalékát, a svájciak 50 százalékát teljesítik. (Svájcnak kisebb hozzáférése van a piachoz, például bankjaik az EU-ban nem szolgáltathatnak korlátlanul.)
    

További kérdésnek nevezi az elemző, hogy az EU mennyire lenne "segítőkész" egy ilyen tárgyalási folyamatban. Tovább nehezítheti a megállapodást, hogy a brit piac nem minden tagállam számára egyformán fontos, miközben a megállapodást minden tagállamnak jóvá kell hagynia.
   

 Trippon Mariann hangsúlyozta, hogy megoldás lehetne egy WTO-típusú (World Trade Organization - Kereskedelemi Világszervezet) szerződés is, ebben az esetben azonban csak a vámjellegű korlátozásokat bontják le, a nem-vám jellegű korlátozások maradnak, nehezítve a kereskedelmet. illetve köthetnek egy "sima" szabadkereskedelmi megállapodást, Kanadával azonban hét év alatt sikerült ezt "tető alá hozni", de még mindig nincs ratifikálva. Az ilyen megállapodások hosszadalmasak, az áruk és szolgáltatások nem teljes körét érintik. Nem lehet ugyan kizárni, hogy a briteknek sikerül minden akadályt leküzdeniük és végül számukra kedvező megállapodásokat kötni, ez azonban több évig tartó hosszadalmas folyamat, az évekig tartó bizonytalanság pedig komoly gazdasági költségekkel járna - írta az elemző.

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 05. 21:30
Megosztás:

Nyereségesebb, mint a SHIB vagy a SOL? A Digitap nagy volumenű betéti fejlesztése világszerte figyelmet kelt

Miközben a Shiba Inu és a Solana árfolyama az utóbbi időben esett, egyre több kereskedő fordul érdeklődéssel a Digitap ($TAP) felé. Ez a globális bankolási alkalmazás – vagy „omnibank” – nemzetközi figyelmet keltett a Solana-betétekhez kapcsolódó frissítésének bevezetésével, amely tovább fejleszti a platform több-blokkláncos (multi-chain) képességeit.
2026. 02. 05. 21:00
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 02. 05. 20:30
Megosztás:

Rekordot döntött tavaly az Ukrajnának nyújtott EBRD-finanszírozások értéke

Minden eddiginél több, az egy évvel korábbi rekordnál is nagyobb értékű finanszírozást nyújtott Ukrajnának tavaly az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 02. 05. 20:00
Megosztás:

A Trumphoz köthető WLFI kriptocég félmilliárd dolláros emirátusi befektetése vizsgálat alatt

Újabb politikai botrány bontakozik ki az amerikai kriptovaluta-szektorban. A World Liberty Financial, egy Donald Trump családjához köthető kriptocég 500 millió dolláros, az Egyesült Arab Emírségekből (UAE) származó tőkebevonása miatt kongresszusi vizsgálat indult. A gyanú szerint a befektetés nemzetbiztonsági kockázatokat hordozhat, és hatással lehetett az Egyesült Államok mesterséges intelligenciával és exportkontrollal kapcsolatos politikájára is.
2026. 02. 05. 19:30
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos idő, töltődnek a talajok

Folytatódik az enyhe, csapadékos időjárás, tovább töltődik nedvességgel a talaj, amire főként a középső országrészben van nagy szükség, ahol még mindig sok nedvesség hiányzik a felső egyméteres rétegből is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 02. 05. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 02. 05. 18:30
Megosztás:

Elemzés: mérsékelt kiskereskedelmi forgalombővülés

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom decemberi adatait. Összességében éves alapon 3,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással igazított adatok szerint. A tényszám pontosan megegyezik az általunk várttal, azonban elmaradt a kicsit optimistább, 4 százalékos bővülést váró Bloomberg piaci konszenzustól.
2026. 02. 05. 18:00
Megosztás:

Bhután titokban több mint 22 millió dollár értékben adott el Bitcoint – újabb eladási hullám jöhet?

A világ egyik legelszigeteltebb országa, Bhután, csendben, de következetesen használja a Bitcoint állami eszközként – most azonban ismét felbolygatta a kriptoközösséget. A Himalájai Királyság az elmúlt héten több mint 22 millió dollárnyi BTC-t mozgatott meg, ami újabb találgatásokat indított el egy esetleges eladási hullámról. Vajon a világ egyik legnagyobb állami BTC-birtokosa ismét piacra lép?
2026. 02. 05. 17:30
Megosztás:

Nem lassít a Palantir

A Palantir újabb lehengerlő negyedévet produkált: miközben bevételei 70 százalékkal ugrottak meg és rekordprofitot ért el, továbbra is példátlan ütemben nő mind a kormányzati, mind a vállalati megrendelések száma. A cég rendkívül profitábilisan működik és az AI alapú szoftverek iránti kiugró kereslet 2026-ra is optimista kilátásokat vetít előre.
2026. 02. 05. 17:00
Megosztás:

Csökkent a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2026. 02. 05. 16:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: Zsákutca a klónblokklánc – az Ethereum ökoszisztémának valódi innovációra van szüksége

Vitalik Buterin ismét egyértelmű üzenetet küldött az Ethereum-fejlesztőknek: az „copy-paste” EVM-láncok és a felszínes layer-2 kapcsolatok hosszú távon az ökoszisztéma stagnálásához vezetnek. Szerinte a kényelemre optimalizált megoldások helyett valódi, új képességeket hozó innovációkra van szükség.
2026. 02. 05. 16:00
Megosztás:

Januárban 1,6 százalékos volt az éves infláció Csehországban

Januárban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak Csehországban az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2026. 02. 05. 15:30
Megosztás:

Változás a vezetésben: előtérben a bizalom - A munkahelyi működés új mozgatórugói

Új megvilágításba helyezték az elmúlt évek tapasztalatai a vezetők szerepét és a munkahelyi működés alapjait. A Leading with trust című tanulmányból is kiderült, hogy a bizalom tudatos építése ma már nem csupán értékválasztás, hanem a hatékony együttműködés és a fenntartható teljesítmény egyik legfontosabb alapja. A kutatás olyan, eddig kevésbé látható működési mechanizmusokra is rávilágít, amelyek jelentősen befolyásolják, hogyan érzik magukat az emberek a munkahelyükön, és hogyan születnek meg a mindennapi döntések.
2026. 02. 05. 15:00
Megosztás:

A forint és a cseh korona erősödött az euróval és a dollárral szemben

Azok a vállalatok, amelyek rendelkeztek devizastratégiával, már 2026 januárjában javíthatták eredményeiket – különösen az importőrök. A fedezet hiánya alacsonyabb árrést jelentett az exportőrök számára.
2026. 02. 05. 14:30
Megosztás:

BKV: a buszok csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélték

Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65, teljesen alacsonypadlós, korszerű kényelmi és biztonsági felszereltségű Mercedes Benz Citaro K jármű forgalomba állt a fővárosban - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 02. 05. 13:30
Megosztás:

A vártnál erőteljesebben nőtt az Alphabet negyedéves nyeresége és bevétele

A Google anyavállalata, az Alphabet jelentős nyereség- és árbevétel-növekedést ért el a tavalyi utolsó negyedévben, mindkét adat meghaladta az elemzői várakozásokat.
2026. 02. 05. 13:00
Megosztás:

Ismét hangos reklámok miatt járt el a médiatanács

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az előző héthez hasonlóan a reklámok hangereje miatt szankcionált egy médiaszolgáltatót. A testület gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 05. 12:30
Megosztás:

Megtévesztő gyógyhatást ígérő termékek a fókuszban - fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve átfogó vizsgálatot indított a sérülékeny fogyasztói csoportokat célzó tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok megakadályozása érdekében. Az ellenőrzések érintik a gyermekek védelme mellett az idősek számára szóló, egészségügyi szolgáltatásnak álcázott kezeléseket, valamint a fogyatékkal élő és sajátos nevelési igényű gyermeket gondozó családokat megszólító, sok esetben nem valós állításokat alkalmazó termékeket is.
2026. 02. 05. 12:00
Megosztás:

Adómentes lett az üzleti ebéd - 2026 januártól, visszamenőlegesen, ha étteremben költöttük azt el

100 millió forintig adómentes a reprezentáció: mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le a vállalkozások válláról, miközben élénkíti a vendéglátást.
2026. 02. 05. 11:30
Megosztás: