Brexit: Kell a megállapodás, de nem bármilyen áron

A brit miniszterelnök szerint London megállapodásra törekszik az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről, de nem bármilyen áron.

Brexit: Kell a megállapodás, de nem bármilyen áron
Theresa May a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusának szerdai zárónapján felszólalva kijelentette: Nagy-Britannia nem fél attól sem, hogy esetleg megállapodás nélkül kell kilépnie az EU-ból. Hozzátette ugyanakkor: őszintén ki kell mondani, hogy a megállapodás nélküli Brexit a kétoldalú kereskedelemben megjelenő vámok és a költséges határellenőrzések miatt Nagy-Britannia és az Európai Unió számára egyaránt rossz lenne.
    Theresa May több mint egyórás beszédében elmondta: sokan győzködik őt arról, hogy határozottan zárja ki a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét. Ha azonban a brit kormány így járna el, azzal saját tárgyalási pozícióját gyengítené, és el kellene fogadnia bármit, amit az EU felajánl - mondta a brit miniszterelnök.
    May szerint ez jelenleg két dolog kényszerű elfogadását jelentené.
    Az egyik egy olyan egyezmény, amely Nagy-Britanniát ha névleg nem is, de gyakorlatilag az Európai Unióban tartaná, és az EU-ból érkezők további szabad letelepedésének engedélyezésére kényszerítené. Londonnak mindemellett továbbra is hatalmas összegekkel kellene hozzájárulnia az EU költségvetéséhez, miközben nem tudna saját jogán kereskedelmi megállapodásokat kötni az unión kívüli országokkal.
    A brit kormányfő ezzel kimondatlanul valószínűleg arra az elképzelésre utalt, amelyet nemrégiben Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi referense terjesztett elő a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva.
    Verhofstadt a nagy feltűnést keltő néhány héttel ezelőtti BBC-interjúban kijelentette, hogy az Európai Parlament társulási szerződést szeretne Londonnal, és azt is el akarja érni, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió egységes belső piacának és vámuniójának tagja maradjon.
    A brit kormány Brexit-stratégiájának azonban éppen az az egyik sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia nemcsak az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is kivonul.
    London érvelése szerint ugyanis a további brit tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételrendszerek teljesítését jelentené - mindenekelőtt a bevándorlás szabályozásában és az unión kívüli országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokban -, mintha meg sem szűnne a brit EU-tagság.
    Szerdai kongresszusi záróbeszédében Theresa May ezt az érvelést erősítette meg.
    A brit kormányfő szerint a második lehetőség - abban az esetben, ha London kizárná a megállapodás nélküli Brexitet - egy olyan megoldás lenne, amelynek alapján Észak-Írország gyakorlatilag leválna az Egyesült Királyságról és saját jogán az EU vámuniójának tagja maradna.
    May ezzel arra az uniós javaslatra utalt, amely szerint Észak-Írország és az EU-ban maradó Ír Köztársaság közös vámövezetet alkotna a Brexit után, elkerülendő, hogy a 499 kilométeres ír-északír határon - amely az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára lesz - vissza kelljen állítani a hosszú ideje nem létező fizikai határellenőrzést.
    London ezt a javaslatot kezdettől határozottan elveti, azzal az érvvel, hogy így az Ír-tengeren jönne létre vámhatár Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között.
    Theresa May a Konzervatív Párt birminghami kongresszusát záró szerdai beszédében ismét leszögezte, hogy London soha nem fogja elfogadni e két lehetőség egyikét sem.
    A brit miniszterelnök megerősítette azt is, hogy a brit EU-tagság után végleg megszűnik az akkor újonnan érkező uniós állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedési jogosultsága, és az új brit bevándorlási rendszer a külföldi munkavállalók szakképesítésére összpontosít majd, nem arra, hogy honnan jöttek.
    May kongresszusi záróbeszédében igyekezett derűlátásra bírni a Brexit ügyében rendkívül megosztott Konzervatív Pártot. Kijelentette: igaz, hogy ha nem lesz megállapodás az EU-val, Nagy-Britannia kezdetben "kemény időszakot" élne át, de a britek rugalmassága és leleményessége ezen is átsegítené az országot. "A jövő tele van ígéretes lehetőségekkel, Nagy-Britanniára történelmének legszebb napjai várnak" - mondta nagy ovációval fogadott beszédében a brit kormányfő.

Theresa May a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben zajló éves kongresszusának szerdai zárónapján felszólalva kijelentette: Nagy-Britannia nem fél attól sem, hogy esetleg megállapodás nélkül kell kilépnie az EU-ból. Hozzátette ugyanakkor: őszintén ki kell mondani, hogy a megállapodás nélküli Brexit a kétoldalú kereskedelemben megjelenő vámok és a költséges határellenőrzések miatt Nagy-Britannia és az Európai Unió számára egyaránt rossz lenne.   
Theresa May több mint egyórás beszédében elmondta: sokan győzködik őt arról, hogy határozottan zárja ki a megállapodás nélküli Brexit lehetőségét. Ha azonban a brit kormány így járna el, azzal saját tárgyalási pozícióját gyengítené, és el kellene fogadnia bármit, amit az EU felajánl - mondta a brit miniszterelnök.   

May szerint ez jelenleg két dolog kényszerű elfogadását jelentené.   
Az egyik egy olyan egyezmény, amely Nagy-Britanniát ha névleg nem is, de gyakorlatilag az Európai Unióban tartaná, és az EU-ból érkezők további szabad letelepedésének engedélyezésére kényszerítené. Londonnak mindemellett továbbra is hatalmas összegekkel kellene hozzájárulnia az EU költségvetéséhez, miközben nem tudna saját jogán kereskedelmi megállapodásokat kötni az unión kívüli országokkal.    A brit kormányfő ezzel kimondatlanul valószínűleg arra az elképzelésre utalt, amelyet nemrégiben Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) Brexit-ügyi referense terjesztett elő a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva.    


Verhofstadt a nagy feltűnést keltő néhány héttel ezelőtti BBC-interjúban kijelentette, hogy az Európai Parlament társulási szerződést szeretne Londonnal, és azt is el akarja érni, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió egységes belső piacának és vámuniójának tagja maradjon.   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A brit kormány Brexit-stratégiájának azonban éppen az az egyik sarkalatos eleme, hogy Nagy-Britannia nemcsak az EU egységes belső piacáról és a vámunióból is kivonul.   

London érvelése szerint ugyanis a további brit tagság e két integrációs szerveződésben olyan feltételrendszerek teljesítését jelentené - mindenekelőtt a bevándorlás szabályozásában és az unión kívüli országokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatokban -, mintha meg sem szűnne a brit EU-tagság.   

Szerdai kongresszusi záróbeszédében Theresa May ezt az érvelést erősítette meg.   

A brit kormányfő szerint a második lehetőség - abban az esetben, ha London kizárná a megállapodás nélküli Brexitet - egy olyan megoldás lenne, amelynek alapján Észak-Írország gyakorlatilag leválna az Egyesült Királyságról és saját jogán az EU vámuniójának tagja maradna.   

May ezzel arra az uniós javaslatra utalt, amely szerint Észak-Írország és az EU-ban maradó Ír Köztársaság közös vámövezetet alkotna a Brexit után, elkerülendő, hogy a 499 kilométeres ír-északír határon - amely az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára lesz - vissza kelljen állítani a hosszú ideje nem létező fizikai határellenőrzést.    London ezt a javaslatot kezdettől határozottan elveti, azzal az érvvel, hogy így az Ír-tengeren jönne létre vámhatár Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között.   

Theresa May a Konzervatív Párt birminghami kongresszusát záró szerdai beszédében ismét leszögezte, hogy London soha nem fogja elfogadni e két lehetőség egyikét sem.   

A brit miniszterelnök megerősítette azt is, hogy a brit EU-tagság után végleg megszűnik az akkor újonnan érkező uniós állampolgárok szabad nagy-britanniai letelepedési jogosultsága, és az új brit bevándorlási rendszer a külföldi munkavállalók szakképesítésére összpontosít majd, nem arra, hogy honnan jöttek.   

May kongresszusi záróbeszédében igyekezett derűlátásra bírni a Brexit ügyében rendkívül megosztott Konzervatív Pártot. Kijelentette: igaz, hogy ha nem lesz megállapodás az EU-val, Nagy-Britannia kezdetben "kemény időszakot" élne át, de a britek rugalmassága és leleményessége ezen is átsegítené az országot. "A jövő tele van ígéretes lehetőségekkel, Nagy-Britanniára történelmének legszebb napjai várnak" - mondta nagy ovációval fogadott beszédében a brit kormányfő.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: