Brexit: Theresa May nyerte a Konzervatív Párt vezetőválasztását

Theresa May belügyminiszter nyerte jelentős előnnyel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának kedden tartott első fordulóját.

Mayre a kedd este ismertetett adatok szerint az alsóházi konzervatív frakció 165 tagja szavazott. A második helyre Andrea Leadsom energiaügyi államtitkár került, de ő csak 66 voksot szerzett.
   
Michael Gove igazságügyi miniszterre 48-an, Stephen Crabb munkaügyi miniszterre 34-en, Liam Fox volt védelmi miniszterre 16-an voksoltak. A szabályok értelmében Fox - mint a legkevesebb szavazatot szerző jelölt - kiesett a további versengésből.
   
A Konzervatív Párt élére azért kell új vezetőt választani, mert David Cameron miniszterelnök, a párt jelenlegi vezetője a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazás másnapján bejelentette, hogy őszig távozik tisztségéből.
   
Cameron a bennmaradásért kampányolt, ám a referendumon a brit választók többsége a kilépésre voksolt.
   
Ha a vezetőválasztási folyamat első szavazási fordulója után versenyben maradt pályázók közül senki nem lép vissza, akkor csütörtökön, majd jövő kedden a frakció újabb szavazást tart, és az így kétfősre szűkülő mezőnyből a Konzervatív Párt 125 ezer szavazásra jogosult tagja választja meg az új vezetőt, aki egyben az új brit miniszterelnök is lesz.
   
A jelenlegi menetrend szerint szeptember 9-én derül ki, hogy ki lesz Cameron utódja.
   
Ha Theresa May az alsóházi szavazássorozat végéig versenyben marad, és a párttagok is őt választják a Konzervatív Párt és a brit kormány élére, ő lenne Nagy-Britannia második női miniszterelnöke Margaret Thatcher után.
   
A három éve elhunyt Thatcher 11 évig, 1979-től 1990-ig volt miniszterelnök. A XX. század brit miniszterelnökei közül ő állt a leghosszabb ideig folyamatosan a kormányfői poszton, és a Konzervatív Párt történetében rekordot döntött azzal is, hogy egymás után három parlamenti választást nyert.
   
Korábban többször is előfordult, hogy az alsóházi konzervatív frakció vezetőválasztási procedúráját nem a favoritnak tartott jelölt nyerte meg, és sok függ attól, hogy az egyes fordulókon kiesett indulók támogatói melyik bennmaradt pályázó mögé sorakoznak fel.
   
Ha azonban Theresa May az utolsó alsóházi voksolás után is versenyben lesz, az előzetes felmérések jó esélyt mutatnak arra, hogy ő kerülhet ki győztesen az utódválasztási folyamatból.
   
A két legutóbbi felmérés ugyanis azt jelezte, hogy a tory párttagok 59-60 százaléka szeretné őt a Konzervatív Párt élén és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban látni. Theresa May a teljes brit választópolgárságon belül is 50 százaléknyi támogatottságot tudhat magának.
   
A pártvezetői és miniszterelnöki tisztségért elindult pályázók mezőnye drámai fordulatok után alakult ki. Korábban ugyanis Boris Johnson, London előző polgármestere, a kilépést pártoló népszavazási kampánytábor egyik frontembere tűnt biztos befutónak, ám a kampánystáb másik vezetője, Michael Gove igazságügyi miniszter - aki előzőleg azt mondta, hogy nem indul az utódválasztási versenyben - az utolsó pillanatban Johnson ellen fordult, és bejelentette, hogy mégis pályázik.
   
Gove e döntése után Boris Johnson hatalmas meglepetésre bejelentette, hogy ő viszont nem indul a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, és így a miniszterelnöki posztért sem.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: