Brutális száguldás a tőzsdén! Az OTP a vezérbika

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 21 ezer pont fölé emelkedett az elmúlt héten, a BUX ezzel több mint egyéves csúcsot ért el.

A BUX index 21.138 ponton zárt pénteken, az előző hét végi értékéhez képest 1.019 ponttal, 5,54 százalékkal emelkedett.

 

Az index szerdán lépte át a 21 ezer pontot, akkor 21.365 ponton zárt. Utoljára tavaly augusztus 6-án zárt ennél magasabb szinten, akkor 21.506 ponton állt.

 

Az elmúlt héten elsősorban a kedvező amerikai vállalati gyorsjelentések alapozták meg a részvénypiacok pozitív hangulatát. Ennek következtében nemcsak a BÉT-en, hanem a világ más tőzsdéin is korábban kialakult ellenállási pontokat törtek át az indexek és a nagyobb részvények is.

 

A New York-i Dow Jones ipari átlag (DJIA) például egy év után ismét átlépte a 10 ezer pontot. A hét második felében megtorpant ugyan az emelkedés, és kisebb korrekció is bekövetkezett, ennek ellenére a BÉT-en a vezető részvények mindegyike jelentős nyereséggel zárta a hetet.

 

Az OTP részvények ára 6,34 százalékkal 5.620 forintra emelkedett. A Mol árfolyama 9,79 százalékkal 16.090 forintra nőtt. A Magyar Telekom 0,74 százalékkal erősödött, 817 forinton zárt pénteken. A Richter 3,95 százalékos nyereséggel, 39.510 forintos árfolyamon fejezte be a hetet.

 

A forgalom erősödött, a részvényekkel 143,2 milliárd forint értékben kereskedtek, míg az előző héten 89,2 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az összforgalom 70 százalékát az OTP részvények adásvétele adta, a Mol 14 százalékkal, a Richter 6 százalékkal, a Magyar Telekom közel 5,6 százalékkal részesedett a teljes forgalomból.

 

Fektessen be Ön is a részvénypiacon!

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás:

A nyugdíj összege a minimálbértől is függ, de miért kell ezt tudni?

A kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér összege számos ponton befolyásolja a társadalombiztosítási ellátásokat. Az alábbiakban bemutatjuk, milyen összefüggések érvényesülnek a nyugdíj esetében, és hogy miért érdemes ezt tudni.
2026. 01. 17. 02:00
Megosztás:

Itt a jogszabály! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben hatályba lépett jogszabály megteremtette annak a lehetőségét, hogy az önkormányzatok saját hatáskörben, helyi sajátosságokra szabott települési adókat vessenek ki olyan adótárgyakra, amelyekre nem vonatkozik központi adó, és amelyek adóztatását jogszabály kifejezetten nem tiltja.
2026. 01. 17. 01:00
Megosztás:

Top 10 legjobb No-KYC kriptotőzsde 2026-ban – Teljes rangsor és iparági elemzés

2026-ra soha nem látott mértékben nőtt a kereslet az anonim, személyazonosítást nem igénylő (No-KYC) kriptotőzsdék iránt. A felhasználók világszerte egyre inkább előnyben részesítik az olyan platformokat, ahol nem kell átadniuk személyes adataikat, és ahol gyorsan, hatékonyan, decentralizált módon tudnak kriptóval kereskedni vagy eszközöket váltani.
2026. 01. 16. 23:59
Megosztás:

Lemaradtál az Ethereum-ról és a Ripple-ről? A Digitap forradalmi online banki küldetése lehet a következő 10-szeres áttörés kulcsa

Bár az ETH és a Ripple árfolyama az elmúlt hetekben emelkedett, sok kereskedő lemaradt erről a mozgásról. Azok, akik így jártak, most más, erős növekedési potenciállal bíró altcoinokat keresnek.
2026. 01. 16. 23:00
Megosztás:

Változik az árazás az EDRI töltőhálózatán: érkezik az éjszakai kedvezményes tarifa

Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa üzemeltetett több mint 240 nyilvános töltőberendezésen 2026. január 17-től. A változás célja, hogy a töltési díjak még jobban illeszkedjenek a felhasználók eltérő szokásaihoz és élethelyzeteihez, mindezt úgy, hogy az EDRI továbbra is kiszámítható, átlátható és országosan egységes árazást biztosít a helyszíni töltések esetében.
2026. 01. 16. 22:00
Megosztás: