Felpörögtek az amerikai autóértékesítések februárban

Megrohanták február folyamán az autókereskedéseket az Egyesült Államokban, legalábbis erre utalnak az eladási statisztikák, amely szerint négy éve nem látott erős értékesítési adatok születtek. Legnagyobb igény az üzemanyag takarékos gépjárművek és az új kisteherautók irányt volt.

Iparági szinten az amerikai gépjármű-értékesítések februárban 15.7 százalékkal emelkedtek az Autodata adatai alapján, ami évesített szinten 15,1 millió gépjármű eladását jelentette. Mindez jelentős ugrásnak számít a januári évesített 14,1 millió eladott autó után. Ehhez hasonló kedvező számokra utoljára 2008 februárjában volt példa.

 

A General Motors, a Ford Motor és a Chrysler Group is javuló értékesítésről számolt be, erős kereslet mutatkozott az üzemanyag-takarékos modellek irán. A Toyota Motor az elmúlt egy év legjobb értékesítési számait közölte.

 

A GM értékesítése 1,1 százalékkal emelkedett mindössze, azonban ez is jóval kedvezőbb eredmény, hiszen a várakozások az értékesítés csökkenéséről szóltak. A Ford eladásai 14,4 százalékkal emelkedtek, ebben jelentős szerepet játszott az üzemanyag-takarékos kompakt Focus modell 114 százalékkal növekvő eladása. A kisteherautó értékesítések 20,6 százalékkal emelkedtek.

 

A Chrysler Csoport 2008 február óta nem látott értékesítésről számolt be, az eladásai 40 százalékkal emelkedtek éves szinten. A Fiat 500 típus iránti kerelet februárban volt a legnagyobb mióta megjelent a piacon a márka a tavalyi évben.

 

A Toyota 12,4 százalékos értékesítési bővülésről számolt be, a növekedés itt is az üzemanyag-takarékos modelleknek volt köszönhető. A Prius iránti kereslet 52 százalékkal emelkedett.


Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéi piros tartományban várták a zárást a kereskedés utolsó órájában ma reggel. Erősödtek a közel-keleti konfliktus eszkalációjával kapcsolatos aggodalmak a hétvégén és tovább emelkedett a nyersolaj jegyzése. A várakozásoktól elmaradó áprilisi konjunktúra indikátorok érkeztek ma reggel Kínából; az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom bővülése elmaradt a várttól, míg a beruházási dinamika esett éves összevetésben.
2026. 05. 18. 10:30
Megosztás:

Erősödtek a kamatemelési várakozások és emelkedtek a hozamok a fejlett kötvénypiacokon; erősödött a dollár

Az amerikai-kínai tárgyalások nem hoztak érdemi eredményt az Irán elleni háborúban, a Hormuzi szoros zárva, az olajfelhasználás érdemben meghaladja a kínálatot, a globális tartalékok csökkennek és egyre több ország kényszerül korlátozások bevezetésére. Emiatt a múlt héten fokozatosan emelkedtek az olajárak.
2026. 05. 18. 10:00
Megosztás:

Mínuszokkal zárult a pénteki kereskedés a Wall Streeten

Eséssel zártak pénteken a vezető Wall Street-i indexek: a Dow Jones 1,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal, míg a NASDAQ 1,5%-kal csökkent. Az S&P szektorindexei közül csak az energia tudott emelkedni (+2,3%), a legnagyobb mínuszokat a nyersanyag- és közműszektor könyvelte el. A Philadelphia SE félvezető indexe 4%-ot esett, ahogy a mesterséges intelligenciához kapcsolódó optimizmus által vezérelt emelkedésből elkezdtek visszahúzódni az indexek, amikor a befektetők profitot realizáltak.
2026. 05. 18. 09:30
Megosztás:

Erősödnek az inflációs aggodalmak; pénteken és a hét egészében is estek a vezető európai indexek

Piros tartományban zárták a pénteki kereskedést a vezető európai indexek. A páneurópai Stoxx600 1,5%-os mínuszba csúszott a szerdai és csütörtöki emelkedés után. A vezető indexek közül a német DAX volt a nap vesztese 2,1%-os esésével. Szektorszinten a legnagyobb esést az alapanyag szenvedte el (-5,1%) a csökkenő fémárak miatt, de a bankok és más ciklikus ágazatok papírjai is nyomás alá kerültek.
2026. 05. 18. 09:00
Megosztás:

Hosszabb nyitva tartással készül a NAV a bevallás utolsó napjaira

Már több mint 2,2 millió szja-bevallás érkezett a NAV-hoz, de még sokaknak lehet teendője, a NAV hosszított nyitva tartással segíti azokat az adózókat, akik személyesen fordulnának a hivatalhoz és telefonon is meghosszabbított időben segítik a NAV szakemberei a bevallás kitöltését - hívta fel a figyelmet hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 05. 18. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 18. 08:00
Megosztás:

Kulcsfontosságú időszak következik az amerikai szőlőkabóca elleni védekezésben

Az amerikai szőlőkabóca a súlyos károkat okozó szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma (FD) fő terjesztője. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy a betegség megelőzésének kulcsa a következő hónapokban a lárvák pontos megfigyelése és időben történő gyérítése.
2026. 05. 18. 07:00
Megosztás:

A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás: