Civilek tiltakoznak a családi pótlék Erzsébet-utalványban fizethetősége ellen

Tizennyolc civil szervezet által aláírt tiltakozó levelet adtak át a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban pénteken; a levélben azt az elképzelést kifogásolják, hogy pénzbeli ellátás helyett utalványban lenne fizethető több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély.

A mások mellett a Magyar Szegénységellenes Hálózat, a Magyar Családsegítő- és Gyermekjóléti Szolgálatok Országos Egyesülete és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány által aláírt levélben az áll, "e szabadságkorlátozás igénye mögött az a feltételezés van, hogy a szegények és gyerekesek nem rendeltetésszerűen használják fel az állami támogatásokat". Ez a feltételezés azonban "téves, előítéletes és megalázó" - hangsúlyozták.
    

Mint fogalmaztak, az intézkedésre "nincs pénz a költségvetésben", ezért a kormány olyan fejlesztésként tüntetné fel, amelyhez uniós források használhatók fel az Új Széchenyi Terv egy "kiemelt projektjének" keretében. Az elgondolás "erkölcstelen az Európai Unió adófizető polgáraival szemben", akik a magyar szegények helyzetének javítására szánták az Európai Szociális Alapot" - fejtették ki. A levelet a tárcánál Schmidt Ágota miniszteri kabinetfőnök vette át, és azt ígérte, megvizsgálják a civilek álláspontját.
    

Márton Izabella, a Magyar Szegénységellenes Hálózat igazgatója az MTI-nek úgy nyilatkozott, sem szakmai, sem gazdasági, sem pedig emberi jogi szempontból nem tartják elfogadhatónak az elképzelést, amely mögött véleményük szerint nem áll racionális indok. Úgy vélte, nem világos, hogy a kormány miért kezdeményezte a pénzbeli ellátások utalványban való kifizethetőségét.
    

Mint mondta, az intézkedés megvalósítása elsősorban a vidéken, kisebb településeken élőkre lenne kedvezőtlen hatással, hiszen ők nehezebben válthatnák be az utalványokat.  Márton Izabella hozzátette, ha nem indul valós párbeszéd az ügyben, újabb akciókat szerveznek.
    

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek - a kormány múlt heti döntése alapján - a pénzbeli juttatások utalványban való biztosításának lehetőségét, módját és mértékét, valamint a szükséges jogszabály-módosításokat április 15-ig kell a kabinet elé terjesztenie. (MTI)


Augusztustól százezer forintos iskolakezdési támogatást kapnak a rászoruló családok

Akár az áfacsökkentés, akár az adócsökkentés, akár a nyugdíjas SZÉP-kártya bevezetése, akár a százezer forintos iskolakezdési támogatás több százezer magyar családnak belátható időn belül a rendelkezésére áll - jelentette ki a miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. 05. 24. 08:00
Megosztás:

London akadálytalan áruforgalom megteremtését javasolta az EU-nak

A brit kormány az Európai Unió egységes belső piacához hasonló szabályozás teljes körű meghonosítását javasolta az EU-nak a kétoldalú áruforgalomban, a BBC brit közszolgálati médiatársaság és más brit médiaorgánumok egybehangzó szombati értesülései szerint azonban az Európai Bizottság egyelőre nem mutat lelkesedést az indítvány iránt.
2026. 05. 24. 07:00
Megosztás:

Az olasz kormány ismét meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését

A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését - közölte a miniszterelnöki hivatal péntek este.
2026. 05. 24. 06:00
Megosztás:

Elindult az American Airlines Budapest–Philadelphia járata

Hét év kihagyás után közvetlen járattal tér vissza Budapestre az American Airlines légitársaság. A napi járat ideális a turistáknak, különösen a folyami hajóutakra érkezőknek, illetve az üzleti utasoknak. Philadelphián keresztül több mint 100 úti cél érhető el Észak-Amerikában és a Karib-térségben.
2026. 05. 24. 05:00
Megosztás:

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere - áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
2026. 05. 24. 04:00
Megosztás:

Az EKB figyelmeztet: az euró stabilcoinok gyengíthetik a bankok hitelezési képességét

Az Európai Központi Bank szerint az euróalapú stabilcoinok szabályozása komoly kockázatot jelenthet az eurózóna bankrendszerére, ha a digitális pénzek túl vonzó alternatívává válnak a hagyományos bankbetétekkel szemben. Az EKB arra figyelmeztette az uniós pénzügyminisztereket, hogy a rosszul kialakított stabilcoin-szabályok betétkiáramlást okozhatnak a kereskedelmi bankokból, ami végső soron a vállalatok és háztartások hitelezését is visszafoghatja.
2026. 05. 24. 03:00
Megosztás:

Koporsós temetés 2026 - komoly változások

Mi változik igazán 2026-ban a koporsós temetéseknél?
2026. 05. 24. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj törvényi döntés: a rokkantsági nyugdíj

Mi változott, és mit jelent ma a rokkantsági nyugdíj fogalma?
2026. 05. 24. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 24. 00:05
Megosztás:

A Bitget szigorít: új keretrendszer a kriptopiaci manipuláció ellen

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja új piaci keretrendszert vezetett be a listázott eszközök, projektek és market makerek felügyeletének megerősítésére. Az új rendszer fejlettebb listázás utáni monitoringot, szigorúbb projektoldali kötelezettségeket és gyorsabb fellépést biztosít rendellenes kereskedési aktivitás vagy gyanús wallet-mozgások esetén.
2026. 05. 23. 23:00
Megosztás:

Fordulóponthoz érhet a Shiba Inu? Lassul a tőzsdei kiáramlás, de gyenge maradt a technikai kép

A Shiba Inu árfolyama az elmúlt időszakban nem mutatott látványos erőt, a háttérben azonban érdekes változás zajlik. A friss on-chain adatok szerint jelentősen visszaesett a tőzsdékről kiáramló SHIB tokenek mennyisége, ami arra utalhat, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, és nem sietnek mozgatni eszközeiket a kereskedési platformokról.
2026. 05. 23. 22:00
Megosztás:

Hyperliquid-rali borzolja a kedélyeket: miközben a HYPE szárnyal, az XRP továbbra is ellenállásokkal küzd

A kriptovaluta-piac ismét látványos példát kapott arra, milyen gyorsan tud átárazódni egy jól pozicionált altcoin. A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE májusban egészen 62,50 dollárig emelkedett, ami komoly figyelmet váltott ki a kereskedők és befektetők körében. A hirtelen árfolyamrobbanás után sokan azt vizsgálják, hogy más nagyobb kriptoeszközök, köztük az XRP is képes lehet-e hasonló lendületre.
2026. 05. 23. 21:00
Megosztás:

Tájékoztatás az Ukrajnából származó import termékekről

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát korlátozó rendelkezés hatályát vesztette. A jogszabály módosításáról szóló rendelkezés május 18-án lépett életbe, azóta összesen 6 Ukrajnából származó szállítmány behozatalát jelentették be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz. A korábbi kormányrendeletet felváltó új jogszabály hamarosan megjelenik. A Nébih az ellenőrzések elvégzéséhez a továbbiakban is biztosítja a beérkező szállítmányok adatait.
2026. 05. 23. 20:00
Megosztás:

Orosz házelnök: barátságtalan politikát folytat Moszkvával szemben az örmény kormányfő

Barátságtalan politikát folytat Oroszországgal szemben Nikol Pasinján örmény miniszterelnök- írta Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke pénteken a Max-csatornáján.
2026. 05. 23. 19:00
Megosztás:

Melyik most a legjobb kriptovaluta befektetés? TOP10 token

Altcoinok a reflektorfényben: az Audiera-show elvitte a hetet, de a piac mélyén sokkal nagyobb történet zajlik. A kriptopiac ezen a héten megint emlékeztette a befektetőket arra, hogy a digitális eszközök világa nem steril grafikonokból áll, hanem idegekből, narratívákból, váratlan likviditási hullámokból és nagyon is emberi reakciókból.
2026. 05. 23. 18:03
Megosztás:

Igazi csemege a Szupermenta asztalán: konzerv kukoricákat ellenőrzött a Nébih

Összesen 26 hazai előállítású konzerv csemegekukoricát vizsgáltak a Szupermenta programban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági hiba nem merült fel, azonban tíz termék esetében minőségi, illetve jelölési hiányosságokat állapítottak meg a felügyelők. Az érintett vállalkozásokkal szemben hatósági eljárást indítottak. A kedveltségi vizsgálat eredményei alapján kialakult a normálédes, valamint a szuperédes konzerv csemegekukoricák rangsora.
2026. 05. 23. 17:00
Megosztás:

Duplázódó USDT-forgalom a TRON-on: elérheti-e a TRX az 1 dollárt 2030-ra?

A TRON hálózat az elmúlt években a stablecoin-tranzakciók egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. Különösen az USDT, vagyis a Tether dollárhoz kötött stabilcoinja esetében lett meghatározó szereplő: a felhasználók jelentős része a gyors és viszonylag olcsó tranzakciók miatt választja a TRON-t.
2026. 05. 23. 16:00
Megosztás:

A gépek végre megtanulnak látni, nem csak nézni.” – Elképesztő jövőképpel indult az AI Symposium 2026

…a világhírű Marc Pollefeys már a nyitónapon fellebbentette a fátylat a gépi látás új korszakáról.
2026. 05. 23. 15:00
Megosztás:

A parkolóház tüze nem ott kezdődik, ahol látjuk” – az elektromos autók a mélygarázsok új tűzkockázatát jelentik

Az elektromos mobilitás növekedése Magyarországon már közvetlen hatással van az épületek energetikai és üzemeltetési rendszereire. Az EAFO adatai szerint 2025 végére a tisztán elektromos autók száma meghaladta a 100 000-et, miközben az új autó-értékesítésekben a BEV-ek aránya már 8,5%-ot ért el.
2026. 05. 23. 14:00
Megosztás:

Véget ért a panelláz: egyre nagyobb ácsökkentésekre kényszerülnek az eladók

Látványos fordulat körvonalazódik a hazai panellakások piacán. A korábbi trendekkel szemben a kereslet visszaesett és a kínálat erősen bővült, miközben az eladóknak már a hirdetési idő alatt is egyre gyakrabban kell árat csökkenteniük, hogy egyáltalán megjelenjenek az érdeklődők. Hogy egyszeri megtorpanásról vagy tartósabb fordulatról van-e szó, azt a zenga.hu elemzése vizsgálta meg.
2026. 05. 23. 13:00
Megosztás: