Csak abban a bankban bízz, amit a barátod ajánl!

„Csak a személyes ajánlásnak lehet hinni”. Ez az egyik legfontosabb következtetése az immár negyedik alkalommal folytatott Bankindex kutatásnak. A Scale Researchnek a bank és ügyfél közötti kapcsolatot minőségét vizsgáló kutatása szerint a megkérdezettek 28 %-a elsősorban a rokonok és ismerősök ajánlása alapján választana új bankot, ezzel pedig az ajánlás vált az elsődleges kommunikációs csatornává. Különösen magas, 46% azok aránya, akik rokonoktól, ismerősöktől hallottak először a folyószámláról. Furcsa ellentmondás, hogy miközben a bankok általános megítélése 2009. második félévében tovább romlott, adott, saját bankjukról a válaszadók már sokkal kedvezőbben nyilatkoznak. A megkérdezettek több mint 50%-a elégedett jelenlegi bankjával, és a korábbi visszaesés után lassú növekedésnek indult azok aránya is, akik nemcsak elégedettek mostani pénzintézetükkel, de újból ezt választanák. Ennek fontosságát aláhúzza, hogy a jelentős ügyfélállománnyal rendelkező pénzintézetek közül egyedül az OTP, az Erste Bank és a Takarékszövetkezetek ügyfeleinek elégedettsége nem csökkent az első félévben.

Talán a válságból való kilábalást is tükrözi, hogy az 1500 fő véleményének összegzését tartalmazó 4. Bankindex tükrében lassú javulásnak indult a bankok megítélése Magyarországon. Bár a bankokról általánosságban és egészében romlott a megítélés, a válaszadók „saját” bankjuk megítélését a korábbinál jobbnak látták. Ez alól kivételt csak a jelzáloghitellel rendelkező csoportja alkotott, körükben nemhogy javult volna az adott termékkel való elégedettség, hanem újabb 7%-os romlással az továbbcsökkenő tendenciát mutatott.

 

„A jelzáloghitelesek negatív véleménye nyilvánvalóan több okra vezethető vissza” – mondta Nemes Csaba, a kutatást végző Scale Research ügyvezető partnere. „Ebben egyrészt visszaköszönhet a személyes helyzet miatt érzett elkeseredettség, másrészt ez kritikus visszajelzés a bankoknak is arról, hogy nem tettek meg mindent ezen a téren. Az egyedüli biztató hír az lehet, hogy a megkérdezettek átlagos hiteltörlesztésének nagysága 2009 második felére a korábbi 21.000 Ft-ról 19.300 Ft-ra csökkent, vagyis megállt a háztartások jövedelmi helyzetének romlása, bár a fejlődés maga még nem indult el.” – mondta Nemes Csaba.

 

Az ügyfélkiszolgálás kérdése volt egyike a mostani kutatás súlyponti témáinak. Itt az egyes bankokra vonatkozóan legtöbben a szükségtelenül hosszú várakozási időt, a tájékoztatás hiányosságait, illetve a túlzott egyszerűséget tették szóvá. A banki ügyintézés megítélését meghatározó tényezőkkel kapcsolatban - mint amilyen az egyszerűség, a gyorsaság és a költségek - a bankok megítélésében nincs jelentős változás a válság kezdetéhez képest. Ez azt mutatja, hogy az ügyfelek számára a mindennapos banki ügyintézés megítélése nem változott. Legnagyobb pozitívumként viszont sokan említették, hogy érezhetően nőtt a verseny az ügyfelek kegyeinek elnyeréséért.

 

„Eltolódtak a banki kommunikáció hangsúlyai is: míg korábban elsősorban a hitelkondíciókról szóltak a bankok, ma már a hangsúly a folyószámlavezetésre, és az ehhez köthető banki díjakra, illetve a különböző megtakarításokra terelődött. Nem véletlenül érzik úgy az ügyfelek, hogy e termékek esetén erősödött a bankok közötti verseny, miközben más területeken határozottan csökkent az új ügyfelekért folytatott harc intenzitása. 2008-hoz képest a folyószámla és a megtakarítás esetén is 4-4%-al emelkedett azok aránya, akik több bank ajánlatát is számításba veszik a termék választáskor .” – mondta Nemes Csaba.

 

Az új ajánlatokkal kapcsolatban folyószámla esetén az új ügyfelek 10%-a hasonlítja össze tudatosan az ajánlatokat, ezt az ügyfelek további 5%-a akciós, kedvező kondíciójú ajánlatok figyelembevételével egészíti ki. A meglévő bankhoz való hűség a megtakarítási döntéseknél tűnik legfontosabbnak a. Itt fordul elő leggyakrabban, hogy az ügyfelek saját bankjuk ajánlata alapján döntenek, vagyis pusztán emiatt nem fordulnak más bankhoz. A bankok szempontjából a jó időben megtett jó ajánlat eredményes lehet: a válaszadók 34%-a fogalmazott megtakarításáról úgy, hogy „a bankom ajánlotta és éppen szükségem volt rá”. Lényeges változást jelez a piacon, hogy félév alatt a megtakarításokkal rendelkezők harmadáról negyedére csökkent azok aránya, akik kizárólag a megtakarítási kondíciók alapján választanak bankot.

 

„A bankok jellemzően saját ügyfélbázisuk konszolidációjára koncentráltak az elmúlt évben. Az esetek döntő többségében ez sikerrel járt, hiszen a kilenc legnagyobb bank közül hat esetében sikerült az elsődleges ügyfelek arányát növelni. A lojalitás erősítésére tett banki lépések sikerét mutatja, hogy a banki ügyfelek több mint háromnegyede nem tervezi számlavezető banki váltást. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy az akvizíciós lehetőségek is beszűkültek, hiszen a folyószámlával rendelkezők elenyésző részének van csak bankváltásra vonatkozó konkrét elképzelése.” – mondta Nemes Csaba.

 

A vezető magyarországi bankfejlesztési csoportnak számító Scale kutató cége, a Scale Research immár negyedik alkalommal készítette el Bankindex kutatását. A mintegy 1500 fős, reprezentatív mintán végzett kutatás azt a célt szolgálja, hogy felmérje egyrészt a banki kapcsolattal rendelkező lakosság valós banki tapasztalatait, másrészt azt, hogy a bankok mennyire felelnek meg az ügyfelek igényeinek, elvárásainak és milyen módon és mértékben jelenik meg köztük a verseny.

 

A négy alindex és az összesített Bankindex lehetővé teszi, hogy minden egyes bank a különböző időpontokban mért saját teljesítményének összehasonlításán túl egyben képes legyen saját teljesítményét a piac átlagához és a többi szereplőéhez hasonlítani, és ezzel felmérje, melyek azok a területek, ahol további erőfeszítésekre van szükség. A Bankindex egyedisége abban rejlik, hogy egységes modellbe ötvöz jónéhány, általában külön végzett kutatást és így egyszerre válthat ki image vizsgálatokat, próbavásárlást, kvantitatív kutatást, koncepció teszteket vagy éppen kommunikációs csatorna vizsgálatokat.


Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás: