Csaknem félmillió ügyfél a 20 éves Uniqánál
A biztosító jogelődjét, a Colonia Biztosító Részvénytársaságot 1990 őszén alapította az osztrák anyavállalat. A társaság 1998-ban az AXA tulajdonába került, majd 2003-ban az egyik meghatározó európai biztosítócsoport, az Uniqa tagja lett. A 21 országban jelenlévő, 7,4 millió ügyfelet kiszolgáló konszern díjbevétele tavaly meghaladta az 5 milliárd eurót.
A magyar Uniqa mára az ország hatodik legnagyobb kompozit biztosítójává nőtt ki magát, a gépjármű-biztosítók rangsorában pedig a harmadik helyen áll. A csaknem félmillió lakossági és vállalati ügyfelet ezerfős értékesítői gárda szolgálja ki, a díjbevétele 2009-ben kis híján elérte az 53 milliárd forintot. Ez a biztosító úttörő volt a szélsőséges időjárásra sms-ben figyelmeztető viharjelző rendszer és a gépjárműbe épített GPS alapú SafeLine assistance biztosítás életre hívásában.
Ez utóbbi automatikusan hív segítséget, ha a kocsi karambolozott. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége 2008-ban a legjobb magyar gépjármű-biztosítónak ítélte az Uniqát, és ugyanebben az évben a Figyelő című gazdasági hetilap az év pénzintézetének választotta a biztosítót.