Csökkenő forgalom mellett esett a BUX

Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 43 072,08 ponton zárt pénteken, 1443,89 ponttal, 3,24 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.

Csökkenő forgalom mellett esett a BUX

A részvénypiac heti forgalma 56,40 milliárd forint volt az előző heti 57,51 miliárd forint után. A vezető részvények gyengültek.
    

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a héten meredeken esett a BUX index, a kínai koronavírus terjedése miatti aggodalmak a nemzetközi befektetői hangulatra is rányomták a bélyegüket.
    

Kiemelték, hogy az OTP romániai részlegének vezetője egy helyi üzleti napilapnak úgy nyilatkozott, a bankcsoport Romániában az idei év végére 3 százalékos piaci részesedést szeretne elérni, amit 2025-re 5 százalékra tornázna fel.    

A lap információja szerint 2018 végén az OTP 2,45 százalékos részesedést ért el a román bankpiacon, ezzel a kilencedik helyen állt a helyi bankszektorban. A 2019-ben elindított öt éves terv keretében az OTP 209 millió eurót kíván befektetni Romániában a piaci részesedésének megduplázása érdekében.

A program során további 300 fővel emelné a munkavállalóinak a számát, és a fiókhálózat bővítésére is nagyobb hangsúly kerülne.
   
A héten két céláremelés is érkezett az OTP részvényeire, hétfőn a Goldman Sachs emelte 15 300 forintról 17 500 forintra a 12 hónapos célárfolyamot, továbbra is vételi ajánlás mellett. Kedden pedig a HSBC 16 800 forintra módosította a célárfolyamot a korábbi 16 200 forintról, és továbbra is vételre ajánlja a bankot - írta az Equilor.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
Az elemzői céláremelések mellett hétfőn az S&P javított az OTP hitelbesorolásán. A hitelminősítő korábban BBB- besorolást adott a bank rövid- és hosszú lejáratú hiteleinek, ezt hétfőn BBB-re változtatta, stabil kilátás mellett. A hitelminősítő szerint az OTP lehet a magyar bankrendszerben lezajlott fejlődések legnagyobb nyertese.
   
A Mol Lengyelországban terjeszkedne, a hazai olajtársaság is ajánlatot tehet a PKN és a Lotos lengyel benzinkútjaira, amelyek értékesítésére a két társaság egyesülése után kerülhet sor. A hálózat mintegy 700-800 benzinkutat foglal magába, ezek ára egységenként átlagosan 1,5-2 millió dollár lehet. A Mol fogyasztói szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese kedden a lengyel Parkietnek adott interjújában megerősítette, hogy a vállalat érdeklődik a lengyel kiskereskedelmi piac iránt.

Ratatics Péter azt is elmondta, hogy Lengyelország mellett Ausztriában is saját márka kiépítésén gondolkodnak, és idén 200 millió dollárt szánnak a fogyasztói szolgáltatások üzletág fejlesztésére, mely az elmúlt negyedévek során rendre kétszámjegyű növekedést tudott felmutatni.
   
A héten a Richter részvényeire is céláremelések érkeztek, a Raiffeisen Centrobank 5700 forintról 7000 forintra emelte a gyógyszergyártó részvényére vonatkozó 12 havi célárfolyamát, tartás ajánlás mellett, míg a J.P. Morgan 6900 forintról 7900 forintra, felülsúlyozás ajánlás mellett - olvasható az Equilor heti összefoglalójában.
   
A vezető részvények közül a Mol árfolyama csökkent legnagyobb mértékben, 4,80 százalékkal, pénteki záró ára 2580 forint volt, heti forgalma meghaladta a 10,85 milliárd forintot.
   
Az OTP árfolyama 4,21 százalékkal esett a héten, pénteken 14 120 forinton fejezte be a kereskedést a banki papír, heti forgalma pedig több mint 31,11 milliárd forint volt.
   
A Magyar Telekom 0,22 százalékkal gyengült a héten, pénteken 454 forinton zárta a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 915,3 millió forintot.
    

A Richter ára 0,61 százalékkal mérséklődött a héten, pénteki záróára 6540 forint lett, heti forgalma meghaladta a 10,99 milliárd forintot.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3613,34 ponton zárt pénteken, az előző hetihez képest 117,77 ponttal, 3,16 százalékkal alacsonyabban.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás: