Csökkent a Siemens nyeresége
Az értékesítés és a megrendelés állomány nagysága is várt alatti lett. Az Osram az előzetesen megjelent információknak megfelelően már nem termelt veszteséget, hiszen 79 millió euróval járult hozzá a profithoz. A szektoronkénti bontásból látható, hogy az egészségügy és az erőművek üzletágakban jelentkező profit meghaladta a várakozásokat. Az egészségügy felfutása azért is lényeges, mert a nyereségtartam ennél a szektornál a legmagasabb, illetve az emelkedésnek köszönhetően a profitnak már csaknem harmada ebből a szegmensből származik. A vállalat árfolyama 1,21 százalékos csökkenést mutat a délelőtt folyamán.
Siemens részvény
A megrendelések leginkább Amerikában csökkentek, miközben Kínában és Németországban is növekedés volt megfigyelhető. A rendelésállományban a legnagyobb visszaesés a szélenergia, illetve a szállítmányozás területén volt megfigyelhető, miközben év/év alapon éppen a szélenergiához köthető árbevétel emelkedett a legnagyobb mértékben.
A vezérigazgató megerősítette a 2013-as várakozásokat, mely szerint az értékesítés a 2012-es érték körül alakulhat, a rendelésállomány pedig mérsékelt növekedést mutathat. A cég várakozásai szerint az eredmény éves szinten 4,5-5 milliárd euró körül alakulhat.