DAX - lapít, sunyít, kitörésre készül

Technikailag mintha egy kitörésre készülne a DAX index, de egyelőre oldalazik. Vételekben pedig kitörésben lenne érdemes gondolkozni. Fundamentális oldalról is kivárást látunk. Az előrejelzések eddig csökkentek, most pedig stagnálnak, az elért alacsonyabb szinteken. Komolyabb mozgásra szerintünk akkor számíthatnánk, ha az eredményvárakozások is újra növekvő pályára állnának.

dax index elemzés

 

- A korábban fontos támaszként szolgáló 7.000 pont körüli szint állította meg nemrégiben az árfolyamot. A december óta tartó meredek emelkedés ennél a lélektani szintnél falba ütközött, és az elmúlt hetekben többször is lepattant róla az árfolyam.


- A 7.000 pontos ellenállás próbára teheti a vevők erejét, de a most épülő bázis során megerősödhet annyira az index, hogy egy nagyobb korrekció nélkül folytatódjon tovább az emelkedés. Ebben az esetben pedig a 7.400 pontot veheti célba a DAX.


- A technikai kép jól fest, ne felejtsük el azonban, hogy sokat emelkedett megállás nélkül az index, ezért előbb-utóbb korrekciónak kell következnie. Abban az esetben érdemes vételi pozíciót nyitni a német piacon, ha az oldalazást kitörés követi, és a 7.000 pontot átlag feletti forgalommal töri át a DAX. Ellenkező esetben a negatív forgatókönyv lép életbe, ami pedig korrekciót jelent.jelent.

 

- Mint az alábbi táblázatban látható, a DAX index továbbra is olcsónak mondható. Hiszen a normál időszakokban megszokott 20 fölötti P/E*-vel szemben most is közel fél értéken forog.

 

FEKTESSEN BE ÖN IS OLCSÓN A NÉMET TŐZSDÉN!

 

- Ha a grafikonokra tekintünk, akkor azt látjuk, hogy jelentős csökkenést szenvedtek el az előrejelzések az elmúlt fél év során. Mostanra viszont, mintha talajt fogtak volna az „egy részvényre” eső eredmény előrejelzések. Ha innen emelkedést látnánk a DAX EPS-ben, az a bika piac eljövetelét is jelentené.


- A gyorsjelentési szezon majd fele még továbbra is előttünk van, hiszen eddig 18 társaság jelentett, amelyből 9, azaz pontosan a fele okozott negatív meglepetést, míg a másik fele pozitív meglepetést hozott. Így a hátralevő 12 cég hozhat még valamiféle meglepetést a piacra, március folyamán.


- Összességében az látszik, hogy az elemzők továbbra is kivárnak. Talán valamiféle jel – pl. jobb makrogazdasági adatok

– kell ahhoz, hogy az előrejelzés várakozások újra növekedésnek induljanak. Ha ez bekövetkezne, akkor ismét emelkedő piaccal találkozhatnánk.

Legnépszerűbb használt autók 5-10 millió Ft között

mas részleteket mutatnak a Használtautó.hu január és október közötti adatai a magyar használtautó-piac árkategóriáiról. Míg az 1 millió forint alatti kínálatot az Opel Astra, a Suzuki Swift és a Ford Focus uralja, addig a középkategóriában a Golf-Astra-Focus trió a legkeresettebb. A 5–10 milliós ársávban a Tesla Model 3 toronymagasan vezet, míg 10 millió forint felett a BMW és a Mercedes modellek tarolnak, de itt is találunk Tesla autókat a legkeresettebbek között.
2025. 11. 13. 01:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását az ukrán energetikai miniszter

Benyújtotta lemondását szerdán Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben.
2025. 11. 13. 00:30
Megosztás:

Jack Ma titokban épít óriási Ethereum-vagyont – 10 000 dolláros célárral számol?

Kína legnagyobb techmogulja kriptóra vált – de miért éppen Ethereumra? Miközben a világ szeme továbbra is a Bitcoinra szegeződik, a háttérben egy újabb kriptoszenzáció van kibontakozóban: Jack Ma, az Alibaba alapítója és Ázsia egyik legismertebb üzletembere csendben, de határozottan építi fel saját Ethereum-vagyonát.
2025. 11. 12. 23:30
Megosztás:

100 dolláros XRP árfolyam? Egy elemző egymillió dollárral fogad rá - Egy 1000 dolláros $TAP befektetés akár 1 milliót is érhet – csoda nélkül

Az XRP közösség sosem okoz csalódást, ha a Crypto Twitter élénkítéséről van szó – különösen, ha árfolyam-előrejelzésekről beszélünk. Néhány hetente újabb merész állítás bukkan fel arról, hogy az XRP elérhetetlen magasságokat érhet el.
2025. 11. 12. 23:00
Megosztás:

A BNB történelme ismétli önmagát? Egy szakértő 2300 dolláros árfolyamot céloz meg

A BNB egy újabb meghatározó mozgás előtt állhat – osztotta meg elemzését Crypto Patel legutóbbi közösségi médiás bejegyzésében. Kiemelt egy visszatérő mintázatot, és hangsúlyozta, hogy a közelmúltbeli konszolidáció csupán a nyugalom lehet a következő parabolikus árfolyam-emelkedés előtt, amely új történelmi csúcsokat hozhat.
2025. 11. 12. 22:00
Megosztás:

A UNI árfolyama 31%-kal emelkedett, miután a Uniswap alapítója díjak bevezetését, tokenégetést és egységes irányítást javasolt

A Uniswap alapítója, Hayden Adams <a href="https://x.com/haydenzadams/status/1987990314997739625?s=20" target="_blank">bemutatta</a> első nagyobb irányítási javaslatát, a „UNIfication” nevű tervet, ami fordulópontot jelenthet a világ legnagyobb decentralizált tőzsdéje (DEX) számára.
2025. 11. 12. 21:30
Megosztás:

Profitrealizálás ideje? A Bitcoin új szakaszba ért a ciklusában

A Bitcoin négyéves piaci ciklusának „őszi időszakába” lépett – legalábbis a Morgan Stanley stratégái szerint, akik szerint ez a fázis a kriptotél előszobája lehet. A vezető amerikai befektetési bank szerint most jöhet el az utolsó esély a profitrealizálásra, mielőtt a piac lehűlne és egy újabb korrekciós időszak kezdődne.
2025. 11. 12. 21:00
Megosztás:

Rekordösszeg áramlott Bitcoin ETF-ekbe az októberi zuhanás óta - mégis esik a BTC ára

A kriptopiac ismét életjeleket mutat: az amerikai Bitcoin ETF-ek csak kedden több mint 524 millió dollárnyi nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el – ez az eddigi legerősebb nap az október eleji piaci összeomlás óta. A friss adatok szerint a befektetők ismét kockázatot vállalnak, és ez újabb lökést adhat a Bitcoin árfolyamának.
2025. 11. 12. 20:30
Megosztás:

Ahogy a Digitap ($TAP) eléri a 2 millió dollárt, az elemzők 2025 legjobb kriptós előértékesítésének kiáltják ki

Egy új projekt, a Digitap ($TAP) felkeltette a kriptobefektetők figyelmét, és gyorsan 2025 egyik legfelkapottabb témájává vált. Miközben az előértékesítés tempósan halad a 2 millió dolláros mérföldkő felé, befektetők és elemzők egyaránt a „most érdemes megvenni” kategóriába sorolják, különösen mivel valós célkitűzése a hagyományos bankolás és a blokklánc sebességének integrálása.
2025. 11. 12. 20:00
Megosztás:

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

Újra bevezetésre kerül a SZÉP Kártyákon lévő összegek hideg élelmiszerre történő felhasználásának lehetősége – derül ki a kormány honlapjára felkerült friss jogszabálytervezetből.
2025. 11. 12. 19:30
Megosztás:

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból

Már több mint 82 millió forint gyűlt össze a palackvisszaváltási adományokból; december 31-éig a hátrányos helyzetű családok és gyermekek támogatásához járulhat hozzá az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja - közölte Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten újságírókkal.
2025. 11. 12. 18:30
Megosztás:

Lajkó Ferenc lett a NiT Hungary ügyvezető főtitkára

Lajkó Ferenc lett a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára, aki Dittel Gábortól vette át a szervezet operatív irányítását - közölte az érdekképviselet szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 18:00
Megosztás:

A Waberer’s Csoport árbevétele és adózott eredménye is emelkedett a harmadik negyedévben

A Waberer's Csoport árbevétele a harmadik negyedévben éves összevetésben 7,8 százalékkal emelkedett, 205,4 millió euróra, a társaság konszolidált adózott eredménye 106 százalékkal, 11,2 millió euróra nőtt - közölte a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán az MTI-vel.
2025. 11. 12. 17:30
Megosztás:

Enyhült októberben a németországi infláció

Októberben enyhült kissé az infláció Németországban, a szolgáltatások árai azonban tovább növekedtek, míg folytatódott az energiaárak csökkenése a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatokra támaszkodó jelentése szerint.
2025. 11. 12. 17:00
Megosztás:

Tízezer milliárd felett a kezelt ügyfélvagyon az Ersténél

Szeptember végén meghaladta a tízezer milliárd forintot a magyarországi Erste-csoport által kezelt ügyfélvagyon, ezen belül a lakossági befektetések és betétek összértéke hétezer milliárd forint fölé nőtt. Lendületesen bővült a lakossági-, valamint a kis- és középvállalati (kkv) hitelezés is. Az első kilenc hónapban az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene 41 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a kkv-k esetében a növekedés 130 százalékos volt.
2025. 11. 12. 16:30
Megosztás:

Jó idő, SZÉP-kártya, vonzó programok: ez az őszi utazási kedv tökéletes receptje

A kellemes őszi időjárás, a számtalan programlehetőség és a SZÉP-kártya együttesen ismét rekordszámban mozgatta meg az utazókat: az október végi, november eleji időszakban a szálláshely-szolgáltatók kiemelkedő vendégforgalmat könyvelhettek el. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az őszi szünet időszakában közel 528 ezer utazó összesen 1 millió 60 ezer vendégéjszakát töltött a szálláshelyeken, amelyek 3,5%-kal több vendégnek örülhettek, mint egy éve ilyenkor.
2025. 11. 12. 15:30
Megosztás:

Elindult a kgfb-kampány - lejtmenetben az átlagdíjak

Elindult a 2025-ös kgfb-kampány: az átlagdíj 29 ezer forint volt az első napokban a Netrisknél, ami 5,2 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben az autósok átlagosan 13 százalékot takarítanak meg biztosítóváltással. A biztosítók a kampányban idén is különösen a kedvező bonus–malus besorolású, balesetmentes múlttal rendelkező autósokért versenyeznek: az érintett autósok több mint 80 százaléka ugyanis B10-es besorolással rendelkezik.
2025. 11. 12. 15:00
Megosztás:

Háromszorosára nőtt hazánkban a cukorbetegek száma 20 év alatt

Magyarországon ma több mint 1 millió ember él diagnosztizált cukorbetegséggel, és becslések szerint további félmillió ember úgy éli a mindennapjait, hogy nem is tud a betegségéről. Az elmúlt két évtizedben a diabétesszel élők száma megháromszorozódott hazánkban, és közöttük egyre több a 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyermek és tinédzser. A krónikus betegség súlyos népegészségügyi és gazdasági kihívást jelent.
2025. 11. 12. 14:30
Megosztás:

Technológiai befektetések: a Constellation Software esete

A modern pénzügyi világ izgalmas terepet nyújt a technológiai szektor iránt érdeklődők számára. A sorozatos akvizíciók és a tőke hatékony felhasználása egyre inkább előtérbe kerülnek, különösen a szoftveriparban.
2025. 11. 12. 13:30
Megosztás:

Könnyed fogyás és természetes támogatás az egészséges élethez

A mai felgyorsult világban sokan keresik azt a megoldást, amivel elérhetik álmaik alakját – méghozzá anélkül, hogy órákat kellene tölteniük drága edzőtermekben vagy drasztikus diétába kezdenének.
2025. 11. 12. 13:00
Megosztás: