December 6-án bevezethetik a tőzsdére az Optisoft részvényeit
December 6-tól foroghatnak az Optisoft Nyrt. részvényei a Budapesti Értéktőzsde B-kategóriájában, miután rekordgyorsasággal átvezette a szükséges korrekciókat az illetékes Cégbíróság. Noha az IT-cég minden szükséges engedélyt és hozzájárulást megszerzett a bevezetéshez, az utolsó pillanatban egy elütés megtorpanásra késztette őket.
A mostani bevezetéshez szükséges technikai előkészületek közben a KELER-nél észrevették, hogy a hatályos cégbírósági iratokban tízszer nagyobb szám volt feltüntetve a részvények darabszámára vonatkozóan. „Kérvényünk nyomán haladéktalanul javította a Cégbíróság az adatainkat, erről 48 órán belül meg is kaptuk a hivatalos tájékoztatást, valójában semmi okunk sem lehet panaszra, ezúton is köszönjük a befektetők megértését.” – nyilatkozta Semerédy Péter az Optisoft igazgatótanácsának elnöke. (MTI)