Devizahitel - Nagy ára lenne a Fidesz-javaslatnak

Elemzők szerint, ha a kormány elfogadja a Fidesz-KDNP devizahitelesekre vonatkozó javaslatát, a devizahitelek arányának csökkenésével hosszút távon ugyan javulhatna Magyarország nemzetközi megítélése, de a lépésnek komoly ára van, a forint gyengülne, a banki veszteségek pedig megugranának. Az MNB pedig újra megerősítette, hogy csak olyan megoldást tart elképzelhetőnek, amely nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását és működőképességét.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI-nek elmondta, hogy a javaslatról nem konzultáltak a bankszövetséggel. Azt a szövetség elnökségének állásfoglalása után kommentálják.
    

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Fidesz-KDNP országgyűlési frakciója azt javasolja a kormánynak, tegye lehetővé, hogy a devizahitelesek adósságukat rögzített árfolyamon, egy összegben végtörleszthessék. A javaslat szerint a svájci frank alapú hiteleket 180, az eurót 250 forintos árfolyamon végtörleszthetnék az adósok, s a bankoknak kellene viselniük a tranzakció teljes költségét.
    

A kormány vasárnap dönt a kérdésben, s amennyiben elfogadja a javaslatot, a végtörlesztési lehetőséget három hónapig az eddig felmondott szerződésekre is megnyitják. Az Equilor MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a devizahitelek arányának csökkenése jelentős kockázatot venne ki a rendszerből és lényegesen javítaná Magyarország nemzetközi megítélését is. Ez azonban csak hosszabb távon igaz, hiszen a pénzügyi rendszert érintő bizonytalanságok rövid távon megingathatják a befektetői bizalmat.
    

Számításaik szerint a javaslat a hitelállományra vetítve legrosszabb esetben 300-400 milliárd forintos veszteséget jelenthetne az OTP-nek, amely részvényenként jóval meghaladja az ezer forintos értéket (ha mindenki visszafizetné az összes hitelét). Az Equilor véleménye szerint ez a javaslat ebben a formában nem valósul meg; a későbbiekben arra számít a befektetési társaság, hogy bizonyos kondíciók fellazulnak. Legvalószínűbb forgatókönyvként most 50-60 milliárd forintos kiadást prognosztizál az Equilor az OTP-re nézve, ez azonban a részletek napvilágra kerülésével változhat. A javaslattal kapcsolatos bizonytalanság megviselte az OTP jegyzését, a bejelentésig is esett a papír árfolyama, azt követően  azonban fel is függesztették 10 százalékos árfolyamesés miatt. Délután 3 órakor 3.700 forinton állt az árfolyam, több mint 11 százalékkal gyengébben az előző napi zárónál.
    

Az OTP Bank a részletek ismerete nélkül nem kommentálta a javaslatot. Ahhoz, hogy megalapozott szakmai véleményt alakítson ki a bank, a jogszabálytervezet megismerése szükséges - tették hozzá.
    

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője szerint minél nagyobb tömegben élnének az adósok a végtörlesztéssel, annál nagyobb lenne a bankok vesztesége, továbbá a devizakereslet gyengítené a forint árfolyamát. Éppen ezért a bejelentésre adott első piaci reakciók - a forint, illetve az OTP árfolyamának gyengülése - véleménye szerint logikus válasz volt, de mivel egyelőre a javaslat részletei nem ismertek, a piac várhatóan várakozó álláspontra helyezkedik.
    

Kondrát Zsolt is úgy véli, hogy a javaslatot ebben a formában nem lehet megvalósítani. Ha nincs mögé téve semmilyen segítség, akkor az emberek többsége nem fog tudni vele élni, mert valószínűleg nem lesz annyi pénze, hogy az egész hitelt előtörlessze, legfeljebb a magasabb jövedelmű, gazdagabb rétegek tudják ezt megtenni - fejtette ki. Felvetette: lehet olyan eleme a javaslatnak, hogy például forintban kellene hitelt nyújtaniuk a bankoknak, viszonylag alacsony kamat mellett. Ha azonban ez könnyebbé teszi azt, hogy minél nagyobb tömegek vegyenek részt a programban, akkor annál nagyobbak lesznek a banki veszteségek, és annál nagyobb a forint gyengülésének irányába ható erő. Ezt az elemző szerint úgy lehetne valamennyire ellensúlyozni, ha a jegybank megpróbál közbelépni, például a devizatartalék felhasználásával.
    

Kondrát Zsolt szerint extrém esetben, ha minden frankhitelt visszafizetnének az emberek, az 1.100 milliárd forint veszteséget jelentene a bankszektornak. Hozzátette, hogy a bankok többsége jelenleg is veszteséges, csak néhány banknak van nyeresége. A további veszteségek miatt a bankok tőkebevonásra kényszerülnének, ami nem jó hír a pénzintézetek számára.
    

Délelőtt a forint még a lengyel zlotyval együtt esett, kora délután azonban a zloty erősödni tudott, míg a forint tovább gyengült. Három óra körül az eurót 280 forint fölött jegyezték, míg előző nap délután 276,50 körül volt az árfolyama, a svájci frank árfolyama 230 fölé nőtt a csütörtöki 228,44 forintról.  Bár a nemzetközi tőkepiaci hangulat is negatív, kereskedők szerint a javaslat bejelentésével megnövekedett országkockázat miatt a magyar tőzsde esése lényegesen felülmúlja mind a régiós, mind az európai fejlett tőzsdék gyengülését. (MTI)


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: