Devizahitelek - Az eljárás felfüggesztését kérte a felperes a bíróságon

Az eljárás felfüggesztését kérte a felperes Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet az első bankok által indított devizahiteles perben pénteken a Fővárosi Törvényszéken és azt indítványozta, forduljanak az Alkotmánybírósághoz (Ab). A bíróság várhatóan már kora délután ítéletet hirdet pénteken.

A törvény szerint tisztességtelenek voltak a hitelszerződések egyoldalú módosítását - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - megengedő szerződéses kikötések. Ám ezt a vélelmet a mintegy 400 magyarországi pénzintézet megkísérelheti bíróság előtt megdönteni.

 

A Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet a perben elsődlegesen azt indítványozta, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Ab-hoz, ugyanis álláspontja szerint a per alapjául szolgáló törvény számos ponton alkotmányellenes, ellentétes többek között a jogállamiság és a tisztességes eljárás elvével. A bíróság egyelőre érdemben nem reagált erre az indítványra.

 

Ezután a felperes elkezdte sorolni azokat a bizonyítékokat, amelyek álláspontja szerint azt támasztják alá, hogy a takarékszövetkezetnél kötött összesen kevesebb mint száz, 2007 szeptember elsejétől kötött devizahiteles szerződés egyoldalú módosítása tisztességes volt, mert megfelelt a Kúria által megállapított és a törvényben rögzített feltételeknek. Hozzátette: a szerződések megkötésük időpontjában megfeleltek az akkor hatályos jogszabályi, banki szakmai rendelkezéseknek is, továbbá az akkori Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete sem jelzett semmiféle szabálytalanságot.

 

Az alperes magyar állam jogi képviselője a felperessel ellentétben azt kérte a bíróságtól, hogy ne függessze fel az eljárást és ne forduljon az Ab-hoz, mert álláspontja szerint a jogszabály összhangban áll az alaptörvénnyel. Kiemelte: a törvényben meghatározott elveknek nem felelnek meg a takarékszövetkezet által alkalmazott szerződések. A tárgyalás nagy sajtóérdeklődés mellett zajlik.


Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Újabb változásk az Online Számla rendszerben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön este új fejlesztéseket vezet be és karbantartási munkálatokat végez az Online Számla rendszerben és az Online Számlázó mobilalkalmazásban - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 14:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

Tovább erősödött a forint

Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
2021. 08. 24. 20:00
Megosztás:

Erősödött reggelre a forint

Erősödött kissé a forint kedd reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 24. 08:30
Megosztás:

Vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
2021. 08. 23. 19:30
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból

Az afgán konfliktus miatt mintegy 5 millióan indulhatnak útnak Afganisztánból, hogy Nyugat-Európába vándoroljanak - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
2021. 08. 21. 23:00
Megosztás:

Erősödött a forint estére

Erősödött a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest.
2021. 08. 20. 21:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 19. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 19. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök kora este a reggeli szintekkel összevetve.
2021. 08. 18. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött kissé a forint szerdán reggelre az előző esti árfolyamához képest.
2021. 08. 18. 08:00
Megosztás:

Biztonságos és átlátható digitális pénzügyek – saját kriptoindexet indított egy magyar tulajdonú fintech

BlockBen Index Token, vagyis BIT néven indított kriptoindexet a számos innovációs díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú BlockBen. A fintech szektor tipikusan olyan megoldásokat kínál, amelyek átláthatóbbá és egyszerűbbé teszik a digitális pénzügyeket. A digitális eszközök piaca 8 év alatt nőtt 1500-szorosára, így egyre többen érdeklődnek a szektor iránt. A hagyományos pénzügyi rendszerekben is fellelhetőek az új megoldások adott elemei, amelyek az újításoknak és a piac növekedésének köszönhetően egyre vonzóbbak a kriptovaluták világában.
2021. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint estére

Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben péntek kora este a bankközi piacon reggelhez képest: az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva erősödött, a frankkal összevetve viszont gyengült.
2021. 08. 13. 21:00
Megosztás:

Nem sokat változott a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama péntek reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2021. 08. 13. 09:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Minimálisan erősödött a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon csütörtök reggel a szerda esti szintekhez képest.
2021. 08. 12. 07:30
Megosztás: