Devizahitelezés - miért is omlott össze minden?
A svájci frank jól tartotta magát a nemzetközi hitelezésben az elmúlt tíz évben a többi, nagyobb valutával szemben. A Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) jelentő bankok bankszektoron kívüli, helyi adósoknál lévő, külföldi valutában jegyzett követelései 1999 végén 539,7 milliárd dollárt tettek ki, ez az összeg a 2008 végi csúcson 2,086 billió dollár volt, tavaly év végére pedig 1,925 billió dollárra csökkent.
A svájci frank közben őrizte 8 százalék körüli arányát. Ennek titka - nem titok! - a kamatelőny. Magyarországon a jegybank mostani, 5,25 százalékos alapkamata rekord alacsony. Az amerikai alapkamatnak ugyanennyi volt a csúcsa az elmúlt kilenc évben. Az Európai Központi Bank alapkamatának a csúcsértéke is csak 4,75 százalék volt - 2000. októbertől 2001. májusig -, és az elmúlt tíz évben 2,8-2,9 százalék volt az átlaga. A Svájci Nemzeti Bank célsávot állapít meg - ez a svájci frank háromhónapos londoni bankközi kamatára szól -, és ez az irányadó célsáv az utóbbi tíz évben 3-4 és 0-0,75 százalék között alakult, vagyis az euróénál és a dollárénál is rendszeresen alacsonyabban.
Az eladósodás főleg ott nőtt svájci frankban, ahol a kamatelőny különösen nagy: a felzárkózó közép- és kelet-európai gazdaságokban. Magyarország volt a rekorder - felfutás után 2006 elejétől a 2008 őszén kitört válságig már az új lakáshitelek több mint 80 százalékát, a kisvállalkozói hitelek felét váltották ki az ügyfelek svájci frankban -, de a térség többi országa sem igen maradt le. Ezekben az országokban a svájci frank aránya a teljes ügyfélhitel-állománynak átlagosan a 4 százalékára nőtt, Horvátországban és Magyarországon meghaladta a 10 százalékot. Ám a svájci frank hitelek nem csak Kelet-Európában voltak népszerűek, hanem nyugaton is, például Dániában, ahol elsősorban a mezőgazdasági vállalkozók szerették, és főleg Ausztriában.
Sőt, az IMF egyik tanulmányából kiderül, hogy a svájci frank hitelezést tulajdonképpen Ausztriában találták fel még az 1980-as években, az ország nyugati végében, ahonnan az emberek ezerszámra járnak dolgozni Svájcba. A svájci frankban jegyzett hitelezés először Ausztriában lett tömeges, 1995-re hágott a csúcsra, és bár később - az euró bevezetése óta - jócskán lassult a növekedés, pár éve is még az osztrák háztartások összes tartozásának majdnem 30 százaléka volt külföldi valutában, csaknem kizárólag svájci frankban -, szemben a körülbelül 5 százalékos euróövezeti átlaggal. Így az osztrák bankok nagy tapasztalatra tettek szert a devizahitelezésben, és amikor - úgy 1995-től - meghódították a Közép-Kelet-Európai piacokat, hasznosították kapcsolataikat és ismereteiket, ezzel versenyelőnyre téve szert. Ez már átvezet a svájci frank hitelezés kínálati oldalához.
A devizahitelezés beleillik a teljes képbe: a tőke az utóbbi másfél évtizedben az alacsonyan tartott bérek- és fizetések mellett és helyett mindinkább reklámmal terjesztett hitellel finanszírozza a gyenge lakossági fogyasztást. Svájc helyzete ezen belül is különleges. Ott a lakossági fogyasztás az elöregedés - a legjobban kereső, 25-50 év közötti korcsoport 1995 óta tartó fogyása - miatt mindenképpen gyengülésre van ítélve. A lakosság elöregedése Svájcban épp csak valamivel lassúbb, mint a rekorder Németországban vagy Japánban, viszont a belső piac jóval kisebb és a bevándorlás is szerényebb. Ráadásul a svájciak igen takarékosak: az elkölthető családi jövedelemnek átlagosan legalább 10 százalékát félreteszik. Így a svájci GDP 2000 óta évente átlagosan 1,9 százalékkal nőtt, de a lakossági fogyasztás növekedése évi átlagban 0,9 százalékon stabilizálódott. Ez gyakorlatilag inflációmentes környezetet teremtett, óriási, az utóbbi tíz évben évente átlagosan a GDP 6 százalékával egyenértékű fizetésimérleg-többlettel. Ez a többlet szinte kiáltott az adósokért: vigyétek a bővében lévő pénzt!
Önmagát erősítő folyamat alakult ki: miközben az óriási mérlegtöbblet felértékelte volna a svájci frankot, a hitelezés lenyomta az értékét. Aki ugyanis Svájcon kívül svájci frank hitelt vesz föl, az automatikusan eladja a devizát a hazai valutájáért cserébe, amelyben a kölcsönt kézhez kapja. Így a Svájci Nemzeti Bank nyugodtan lavírozhatott csendes vizeken, kamatpolitikájával támogatva az exportot: az alacsony kamat által okozható inflációs veszélyt ellensúlyozta a mérlegtöbbletből származó felértékelődési nyomás, az abból származható deflációs veszélyt pedig kiegyenlítette a svájci frank hitelek okozta leértékelési nyomás. Az utóbbi lett a nagyobb: az elmúlt tíz évben - egészen a 2008-09-ig - a svájci frank előbb gyorsan, majd lassan leértékelődött, támogatva a hitelkeresletet, ám a szintén növekvő törlesztések - amikor az adós devizavásárlóvá válik - fokozatosan ezt is fékezték, ismét csak segítve a svájci központi bank mérsékelt kamatpolitikáját.
A világválság okozta ijedtségben sokfelé - nem csak Magyarországon - korlátozták, megszüntették új hitelek kiadását svájci frankban. Ennek az óvintézkedésnek viszont ugyanaz a mellékhatása, mint annak, hogy a kelet-európai bizalomvesztés végett vetett a piaci hozamelőny játéknak (carry trade): hozzájárul a svájci frank felértékelődéséhez. Hiszen újabban szinte nincsenek új adósok és befektetők, akik eladnának svájci frankot, így csak a régi adósok törlesztései hatnak a piacon, drágítva a svájci valutát. Vajon segítség-e a devizahitelezés betiltása, vagy a "mellékhatások" bizonyulnak-e károsabbnak? Ma még nem tudni, de mindenesetre újabb jele ez annak, hogy a döntéshozók, úgy látszik, nem kérdezték meg "orvosukat, gyógyszerészüket". (MTI)
