EBRD: javított térségi, rontott magyar növekedési előrejelzés

Javította a tevékenységi területének egészére szóló idei és jövő évi növekedési előrejelzését csütörtökön a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), korábbi várakozásához képest ugyanakkor rontotta Magyarországra adott prognózisát. A pénzintézet szerint gyengült a hajlandóság az euróövezet bővítésére a pénzügyi válság nyomán.

A közép-kelet-európai és az egykori szovjet térség gazdasági átalakulásának finanszírozására 1991-ben alakult pénzintézet csütörtökön kiadott 28 oldalas negyedéves jelentése szerint a bank működési területhez tartozó 29 ország átlagos növekedése az idén 4,2, jövőre 4,1 százalék lesz. Az előző, júliusi előrejelzésben az EBRD még 3,5, illetve 3,9 százalékos növekedést jósolt 2010-re és 2011-re az általa támogatott országcsoportban. Erik Berglöf, az EBRD főközgazdásza a prognózis közzététele után, a bank londoni székhelyén tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az előrejelzés javításának egyik fő oka a német gazdaság - az euróövezet legnagyobb felvevőpiaca -, amely a korábban vártnál jóval robusztusabb teljesítményt mutat.

 

A pénzintézet a magyar gazdaságra adott idei és jövő évi növekedési jóslatát ugyanakkor jelentősen, az eddigi 1,2 százalékról 0,8 százalékra, illetve 2,1 százalékról 1,7 százalékra - vagyis mindkét naptári évre egyaránt 0,4 százalékponttal - gyengítette. Berglöf a sajtótájékoztatón a magyar prognózis rontásához csak annyit fűzött hozzá, hogy "aggályok merültek fel" a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatban, és a tényezők között volt az is, hogy a bankokra kirótt különadó hatással lehet a hitelkiáramlásra. A csütörtökön közzétett térségi növekedési előrejelzés részletes írásos kifejtésében ugyanerről az áll, hogy jóllehet a magyar gazdaság teljesítménye immár három egymást követő negyedévben növekedett, az idei egész évi reálnövekedés az EBRD jelenlegi várakozása szerint a továbbra is magas munkanélküliséggel jellemzett környezetben 1 százalék alatt marad, és 2011-ben is "csak marginális erősödés" valószínű.

 

Jóllehet a magyar kormány elkötelezte magát a korábban bejelentett államháztartási hiánycélok mellett, a közadósság-teher változatlanul az egyik "kulcsjelentőségű aggodalomforrás", tekintettel a gyenge növekedési kilátásokra és az IMF/EU-program kifutására. Emellett a külföldi működőtőke-befektetők körében "nyugtalanságot" keltett az átfogó kiadási reformok részletes kifejtésének elmaradása, valamint az egyes szektorokat célzó jelentős, "ad hoc jellegű" adóztatás terve, és mindez "hatást gyakorolhat" a magyar gazdaság növekedési potenciáljára - áll az EBRD csütörtöki előrejelzésében.

 

A prognózis szerint a bank tevékenységi területén belül éles növekedési különbségek lesznek az emelkedő nyersanyagárakból és a tőkebeáramlásból hasznot húzó országok, illetve a továbbra is recesszióban maradó, vagy csak erőtlen növekedést produkáló gazdaságok között. A Magyarországot is magában foglaló közép-európai és balti csoportban az EBRD az idén 2,2 százalékos átlagos növekedésre számít a korábban várt 1,7 százalék helyett, a jövő évre szóló prognózist azonban a bank az eddigi 3,1 százalékról 3,0 százalékra rontotta. A tevékenységi terület legnagyobb gazdaságában, Oroszországban az EBRD 2010-re 4,4 százalékos, 2011-re 4,6 százalékos, a közép-ázsiai térség egykori szovjet köztársaságaiban erre a két évre átlagosan 6,7, illetve 6,6 százalékos növekedési ütemeket valószínűsít.

 

Az EBRD új előrejelzése szerint ugyanakkor az idén a görög válság esetleges átgyűrűző hatásainak leginkább kitett balkáni átalakuló országcsoport egésze recesszióban lesz, egyedüliként a működési területhez tartozó térségek közül, bár a kilátások itt is javultak nyár óta. E délkelet-európai régióban a londoni bank elemzői 2010-re átlagosan 0,6 százalékos GDP-mínuszt várnak az előző előrejelzésben szereplő 1,4 százalékos visszaesés helyett. A leggyengébb teljesítményt a térség országai közül Romániában várja az EBRD, amely szerint a román GDP-érték a tavalyi 7,1 százalékos zuhanás után még az idén is 2 százalékkal csökken.

 

Az MTI kérdésére - miszerint lát-e késedelmi kockázatot az euróövezet bővítésében a pénzügyi válság nyomán - Berglöf az előrejelzés közzététele utáni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy "mindenképpen vannak az euróövezeten belül olyan problémák, amelyek gyengítik a készséget további tagországok felvételére". Az EBRD vezető közgazdásza szerint annak a kockázata is megvan, hogy a valutauniós tagságra készülő országok "kiigazítják" felkészülési folyamatukat, és az euróövezeten belüli bizonytalanságok miatt "most talán kevésbé összpontosítanak a belépésre". Márpedig a csatlakozási kilátás fontos ösztönzője a reformoknak - tette hozzá. A londoni City befektetési elemzői közösségében is általános véleménnyé vált, hogy a tagjelöltek zöme a jövő évtized második fele előtt nem számíthat az eurócsatlakozásra.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési és elemző részlege befektetők számára minap összeállított havi konvergencia-helyzetértékelésében megerősítette azt a várakozását, hogy Magyarország 2016-ban, Lengyelország és Csehország 2017-ben, Románia pedig 2018-ban válhat az euróövezet tagjává. A Goldman Sachs bankcsoport londoni befektetési és elemző részlegének egyik korábbi helyzetértékelése szerint a görögországi költségvetési és adósságválság nyomán az uniós hatóságok várhatóan most már csak akkor járulnak hozzá új tagországok euróövezeti csatlakozásához, ha a tagjelöltek "a második tizedesjegyig" teljesítik az összes belépési feltételt. (MTI)


Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás: