Ebből még nagy baj lesz! - egyre súlyosabbak a kínai túltermelés következményei
A kamara legfrissebb jelentésének következtetése szerint az egyre súlyosbodó helyzetért elsősorban a helyi, tartományi protekcionizmus, a szabályozók gyenge érvényesítése, az alacsony nyersanyagárak, a helytelen irányba terelt beruházások, a szellemi tulajdonjogok nem megfelelő védelme és a nyereség helyett a piaci részesedés mértékét túlhangsúlyozó gyakorlat tehető felelőssé. Megjegyzik, az iparágak területi (földrajzi) felosztása erősíti a a hely hatóságok érdekérvényesítési potenciálját, a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági előírások végrehajtásában pedig jelentős hiányosságok mutatkoznak.
A jelentés nyolc ágazatot vett közelebbről górcső alá, ezek a nyersacél, az alumínium, a cement, a vegyipar, az olajfinomítás, a síküveg gyártás, a hajógyártás és a papíripar. Wuttke ugyanakkor megjegyezte, azért csak ezeket vizsgálták, mert leginkább e területeken vannak az uniós vállalatoknak érdekeltségeik. Kiemelte az acélipart, ahol a termelés jellemzően és rendkívüli mértékben elszakadt a piaci kereslettől. A kínai acéltermelés értéke több mint duplája a következő vezető acéltermelő országokénak, vagyis Japán, India, az Egyesült Államok és Oroszország együttes termelésének.
Cementből Kínában 2011-ben és 2012-ben annyit gyártottak, mint az Egyesült Államok a 20. században. A szakemberek szerint ha nem sikerül eredményesen fellépni az átalakulást gátló tényezők ellen, a Kínai Kommunista Párt által elhatározott és meghirdetett gazdasági reformfolyamat veszélybe kerül. Ezért a kamara letett az asztalra egy javaslatcsomagot is, amely közvetlen, illetve közvetett hatással lehet a megoldásra. A kamara 2009-ben átfogó elemzést készített a jelenségről, amelyet be is mutattak a kínai illetékeseknek, ám az ügyben azóta vajmi keveset tettek - állapították meg az elemzők. Az új, "frissített" jelentés célja, hogy konkrét intézkedésekre ösztönözze a kínai gazdaságirányítást, megerősítse a gazdaság átstrukturálásának szándékában.
A kínai gazdaságot jól ismerő és tekintélyes elemzőként számon tartott Wuttke kiemelte, nem a hangsúlyok átrendezésére van szükség, hanem strukturális reformra. Wuttke nem győzte ismételni, hogy a túltermelés révén hatalmas a pazarlás a gazdaságban. A költségeiket ugyanakkor a versenyképességük fenntartása érdekében csökkenteni kényszerülő vállalatok pedig nem csak a munkabéreken spórolnak, hanem olyan költségeket is lefaragnak, amelyeknek a minőségi termelés és a környezet látja a kárát.
Ezek közé tartoznak például a kutatás és fejlesztés forrásai. A kínai ipar túltermelése globális kereskedelmi feszültségekhez vezet, hiszen az Európai Unió és az Egyesült Államok is viszonylag magas munkanélküliséggel kénytelen megküzdeni, ezért kénytelenek fellépni a túltermelés következtében piacra kerülő olcsó, esetenként dömpingáron érkező árukkal szemben, amelyek a foglalkoztatottak számának további csökkentéséhez, gyárbezárásokhoz vezethetnek. Az EU-Kínai kamara elnöke utalt arra, hogy tavaly Kína 50 százalékkal növelte acéleladásait Európába. Ezzel egy időben a kínai befektetések mértéke körülbelül 30 százalékkal (20 milliárd dollárra) nőtt az EU-ban, Kínában viszont az uniós befektetések 20-25 százalékkal, 10 milliárd dollár alá csökkentek.
Az EU üdvözli a kínai befektetéseket, de nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy közben Brüsszelben tömegek tüntetnek az olcsó kínai acél importja ellen. Jörg Wuttke a Kína piacgazdasági státuszáról folyó aktuális vitával és azzal kapcsolatban, hogy az EU-tagországok hogyan viszonyulnak a kérdéshez, megjegyezte, amikor a közösség megosztott, mint jelenleg, nem nagy az esélye annak, hogy az Európai Parlament a státusz megadása mellett dönt. Nyilvánvaló tényként említette, hogy Kína nem piacgazdaság, de véleménye szerint nem ez lenne az elsődleges oka az elutasításnak, hiszen - fogalmazott -, Oroszország sem az, mégis megkapta. Azt is hozzátette, hogy a dömpingeljárások a kétoldalú kereskedelem mindössze 2 százalékát érintik, tehát ez sem nyomós ok. Wuttke szerint a kérdésben politikai döntés fog születni, amit nagyban meghatároz majd az egyes iparágak, munkahelyek fenyegetettsége. Az európai döntéshozók emiatt ugyanis kényes helyzetben vannak.
