Eddig kétezren szavaznának külföldön az első fordulóban

Még három hétig, március 19-ig jelentkezhetnek a külképviseleti névjegyzékbe azok a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, akik az áprilisi országgyűlési választás napjaiban nem tartózkodnak Magyarországon. Az első fordulóra eddig több mint kétezren jelentkeztek. (MTI)

Az április országgyűlési választáson a külföldön tartózkodó választópolgárok a Magyar Köztársaság nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a helyi jegyzőnél március 19-éig jelentkeznek a külképviseleti névjegyzékbe. Ezt csütörtök estig 2.100-an tették meg az első fordulóra és 2.037-en a második fordulóra. A választópolgárok 89 külképviseleten - nagykövetségen és konzulátuson - adhatják le voksukat. (A tavalyi EP-választáson még 95 külképviseleten szavazhattak a választók, azóta többet bezártak.)

 

A legnépszerűbb - hasonlóan a korábbi szavazásokhoz - a brüsszeli, a londoni, a New York-i és a dublini külképviselet. A külképviseleti névjegyzékbe vétel március 19-i határideje jogvesztő, vagyis az után már senkit nem lehet abba felvenni. Amikor valakit felvesznek a külképviseleti névjegyzékbe, egyidejűleg törlik a lakóhelye szerinti névjegyzékből, hogy ne szavazhasson két helyen. Ha a kérelmező nem rendelkezik választójoggal vagy a megadott adatok hiányosak, a jegyző elutasítja a felvételi kérelmet.

 

Ez ellen a jegyzőnél lehet kifogást benyújtani, a kifogásról a jegyző a beérkezést követő napon dönt. Ha a jegyző a kifogásnak nem ad helyt, azt még aznap megküldi a helyi bíróságnak, amely három napon belül dönt a névjegyzék módosításáról vagy a kifogás elutasításáról. A választópolgár a külképviseleti névjegyzékbe történt felvétele után meggondolhatja magát, így ha mégis Magyarországon szeretne szavazni, ugyancsak március 19-ig kérheti, hogy töröljék a külképviseleti névjegyzékből és vegyék vissza a lakóhelye szerinti szavazókörbe.

 

Lehetőség van arra is, hogy az a választópolgár, aki már jelentkezett a külképviseleti névjegyzékbe, megváltoztassa külföldi szavazásának helyszínét. Az Országos Választási Iroda (OVI) internetes oldalára - a www.valasztas.hu címre - felkerült a külképviseletek címe és az ottani szavazás ideje is. A külképviseleteken az első fordulót a magyarországi szavazás előtt egy héttel kell megtartani, hogy az urnák időben hazaérkezhessenek.

 

Ez azt jelenti, hogy a külképviseleteken április 4-én, húsvét vasárnap lesz a voksolás, az amerikai kontinensen pedig még egy nappal korábban, április 3-án. A külképviseleteken a második fordulót már a magyarországi szavazással egy időben tartják, kivéve az amerikai kontinenst, ahol egy nappal korábban, április 24-én lesz a voksolás. A honlapon megtalálható a külképviseleti névjegyzékbe vételhez szükséges nyomtatvány is, elektronikusan kitölthető és nyomtatható formátumban.


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: