Eddig tíz közérdekű pert indított a pénzügyi felügyelet

Eddig tíz közérdekű keresetet, illetve közérdekű igényérvényesítési pert indított pénzügyi szolgáltatók ellen a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), közülük egyet jogerősen, hármat első fokon megnyert, a többi folyamatban van - mondta Binder István az MTI-nek.

A közérdekű keresetek, illetve igényérvényesítési perek esetében egyaránt a fogyasztók nevében és helyett lép fel a felügyelet, azt kívánja elérni, hogy a bíróság ítéletében a teljes érintett ügyfélkörre vonatkozóan állapítsa meg a kifogásolt szerződéses feltételek érvénytelenségét, tiltsa el az érintett pénzügyi szolgáltatókat azok további alkalmazásától - ismertette a PSZÁF szóvivője. Közérdekű kereset esetén a bíróság a Polgári Törvénykönyvet (Ptk.) sértő szerződéses kikötéseket érvényteleníthet, a közérdekű igényérvényesítési perben ezen felül egyéb - például a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tiltó - törvények megsértése alapján is kimondhatja egy-egy feltételnek a semmisségét.

 

Ha a felügyelet megnyer egy ilyen pert, az érintett ügyfélnek már nem kell egyedi szerződéses ügyében eljárnia, elég azt perben érvényesíttetnie, hogy az érvénytelenített feltételek számára mekkora kárt okoztak. Eddig tíz közérdekű per indult, közülük egyet jogerősen, hármat pedig első fokon megnyert a felügyelet, a többi még nem zárult le. Az Axa Bank fióktelepe, a CIB Bank, az Intrum Justitia Zrt., a Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt., a Pesti Hitel Zrt., a Quality Financial Magyarország Zrt., az Argenta Credit Zrt., az Általános Hitel és Finanszírozási Zrt., a New Chance Credit Zrt. és a Zee Capital Zrt. ellen indult eddig közérdekű eljárás.

 

A PSZÁF jogerősen is pert nyert az Intrum Justitia Zrt.-vel szemben, mivel a társaság nem élt jogorvoslattal az első fokú ítélet ellen. A cég olyan fizetési felszólításokat küldött ki, amelyekben a fizetési késedelmek kapcsán rendőrségi bejelentést és büntető eljárást helyezett kilátásba. A bíróság kimondta, hogy az adósoknak küldött fizetési felszólítás valamennyi érintett fogyasztó vonatkozásában jogellenes.

 

A CIB Bank esetében első fokon nyert pert a PSZÁF a 2012. január 25-én hozott ítélet alapján. A PSZÁF azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a bank lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyik kárfelelősségi szabálya jogsértő és érvénytelen valamennyi érintett fogyasztó esetében. A bank üzletszabályzatának egyik pontja ugyanis a Ptk.-t és a pénzforgalmi törvényt megsértve az ügyfelek számára egyoldalúan, hátrányosan és - káresemény esetén - tisztességtelen anyagi hátrányt is okozva zárja ki a bank kárfelelősségét akkor, ha az ügyfél a bankkártya alaplimitjénél magasabb napi limitet állít be a kártyatranzakciókra.

 

Első fokon nyert pert a PSZÁF 2011. október 18-án az AXA Bank fióktelepével szemben indított közérdekű igényérvényesítési eljárásában is, amelyet az Axa megfellebbezett. Az elsőfokú ítélet szerint érvénytelen a hitelintézet üzletszabályzatának azon pontja, amelyik az ügyfelek bankkártyájának jogosulatlan vagy csalárd módon történő használatának a gyanúja esetén vagy a kártya használatának biztonsága érdekében jogosult a bankkártya felfüggesztését vagy letiltását kezdeményezni, az ebből eredő, az ügyfélnél keletkezett esetleges károkért fennálló felelősséget azonban kizárja. A bank azonban csak akkor zárhatja ki a kárfelelősséget, ha a letiltásra, felfüggesztésre vonatkozó feltételek az intézkedések idején bizonyíthatóan fennálltak, amit neki kell bizonyítania.

 

A New Chance Credit ellen is van már elsőfokú ítélet, a bíróság 2011. november 29-én 13 pontban mondta ki érvénytelennek a pénzügyi szolgáltató üzletszabályzatának és szerződésmintáinak feltételeit valamennyi érintett ügyfél esetében. Ilyen érvénytelenített kikötés volt például, hogy ha az adós nem hosszabbítja meg a hitel teljes futamidejére a pénzügyi szolgáltató opciós vételi jogát (a jogszabály öt évre ad erre lehetőséget), a hitelező felmondhatja a szerződést, illetve, ha az adós aláírja a hitelszerződést, lemond a Ptk.-ban biztosított esetleges megtámadási vagy végrehajtás-felfüggesztési jogáról.

 

A Quality Financial elleni közérdekű keresetet esetében is számos szerződéses feltételt problémásnak tart a felügyelet. Ilyen például az, amelyik szerint a társaság bármikor felmondhatja a szerződést, ha nem áll rendelkezésére refinanszírozási forrás, s a szerződő ezzel szemben nem élhet ellenköveteléssel, vagy ha az adós szerződésszegést követ el, a hitelező a hitelszerződést úgy mondhatja fel, hogy irreálisan magas összeget, az aktuális tartozás 5 százalékát levonhatja szerződés felmondási költségtérítés címén.

 

A Pesti Hitel Zrt. ellen 2011. december 13-án indított közérdekű igényérvényesítési pert a PSZÁF, mert számos szerződéses feltételt tisztességtelennek tart. Binder István ezek között említette, hogy ha az adós a szerződéstől eláll, akkor az elállásig teljesített befizetései nem járnak vissza, s az adós nem jogosult a kölcsönszerződésből eredő kötelezettségeivel szemben esetleges ellenköveteléseket beszámítani.

 

A Zee Capital ellen 2010. április 8-án nyújtott be közérdekű keresetet a felügyelet, a vele szemben támasztott kifogások hasonlóak, mint New Chance Creditnél. A Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt.-vel szemben indított perben február 15-én volt az első tárgyalási nap.

 

A PSZÁF több szerződéses kitételt kifogásol, így többek között azt, amelyik a végrehajtási eljárás kapcsán egy jövőben bekövetkező bizonytalan eseményre vonatkozóan előre kiköti az adós megtámadási jogról való lemondását. A bíróság szerdán előkészítő irat benyújtására kötelezte a társaságot, a következő tárgyalás, egyben az ítélet április 25-én várható. Binder István elmondta, további közérdekű keresetek is előkészületben vannak pénzügyi szolgáltatókkal szemben.

December 24-én 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) csütörtökön a honlapján.
2025. 12. 25. 14:00
Megosztás:

Az arany ralija lehet a Bitcoin következő katalizátora – de a kockázatok továbbra is fennállnak

A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban bizonytalan képet mutatott, ami jól tükrözi a globális pénzpiacokon uralkodó vegyes hangulatot. Rövid távon a makrogazdasági környezet nem ad egyértelmű iránymutatást, ugyanakkor egy fontos jelzés most az arany piacáról érkezik, amely akár új lendületet is adhat a Bitcoin számára – feltéve, hogy a korábbi összefüggések továbbra is érvényesek maradnak.
2025. 12. 25. 13:00
Megosztás:

Karácsony előtti hidegzuhany a hazai kriptoszektorban: a Kriptomat is befejezi

Még fel sem ocsúdott a magyar kriptoközösség a Revolut és az eToro kivonulásából, máris újabb kellemetlen hír érkezett. Hiába jelent meg december 19-én az első magyarországi validátor (Caduceus Zrt. - szerk.), a Kriptomat bejelentette: december 26-án 23:00 órától leállítja szolgáltatásait Magyarországon - olvashatjuk a Revb.hu portálon.
2025. 12. 25. 11:00
Megosztás:

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia

Kiemelkedő életműveket díjaz a Magyar Filmakadémia: a szervezet aranyérmét Bergendy Péter, Dénes Zoltán, Mécs Mónika, Hábermann Jenő és Poós András veheti át január 16-án, a Kovács László–Zsigmond Vilmos Operatőr Díjak átadóján.
2025. 12. 25. 10:00
Megosztás:

Aláírta a szlovák államfő a büntető törvénykönyv módosítását

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek (Btk.) azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány "idegen hatalom" általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását is.
2025. 12. 25. 08:00
Megosztás:

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampánya során

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát gyűjtötte össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kampánya során, a meghirdetett gyűjtésre magánadományozók és cégek egy listából választott konkrét ajándék beszerzésével segíthettek.
2025. 12. 25. 07:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Washington beutazási tilalmat rendelt el öt európai tisztségviselő ellen

Az Európai Bizottság elítélte, hogy az amerikai külügyminisztérium beutazási tilalmat rendelt el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen, az online tér "cenzúrázására" hivatkozva.
2025. 12. 25. 06:00
Megosztás:

A Binance Alpha bevezeti a ZKP-t: új korszak kezdődik a privát, korai fázisú kriptokereskedésben

A kriptokereskedelem egyik legérzékenyebb területén lépett nagyot előre a Binance ökoszisztémáján belül működő Binance Alpha. A platform integrálta a Zero-Knowledge Proof (ZKP) technológiát, amely jelentősen növeli az on-chain kereskedés adatvédelmét és biztonságát. Ez a fejlesztés különösen fontos az induló, korai fázisú kriptoprojektek kereskedői számára, ahol az információ valódi versenyelőnyt jelent.
2025. 12. 25. 04:00
Megosztás:

Stratégiai ébredés a kriptopiacon: így változtak a befektetői gondolkodásmódok 2025-ben

2025-ben a kriptovaluta-piac nem csupán árfolyamokban, hanem szemléletben is fordulóponthoz érkezett. A gyors meggazdagodás ígérete helyett egyre több befektető fordul a ciklusok megértése, a kockázatkezelés és az adatvezérelt döntéshozatal felé. A piac érettsége, a szabályozás erősödése és az intézményi tőke térnyerése új stratégiákat kényszerített ki.
2025. 12. 25. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjsokk jöhet 2026-ban? Ezekről a változásokról sokan még nem is hallottak!

Emelkedő nyugdíjak, extra havi juttatások, változatlan korhatár – elsőre jól hangzik, de a részletekben komoly fordulatok rejtőznek. 2026-ban több olyan döntés lép életbe, amely érezhetően befolyásolhatja a nyugdíjasok mindennapjait, sőt a most aktív dolgozók jövőbeni ellátását is. A kérdés csak az: ki készül fel időben, és ki marad le?
2025. 12. 25. 02:00
Megosztás:

Ezt teszi a vérnyomásoddal, ha tojást eszel!

A tojás az egyik leggyakrabban vitatott élelmiszer: egyszer szuperélelmiszernek kiáltják ki, máskor a szív- és érrendszeri betegségek bűnbakjaként emlegetik. De mi az igazság a vérnyomás szempontjából? Valóban megemeli, vagy éppen ellenkezőleg: segíthet a normál értékek fenntartásában?
2025. 12. 25. 01:00
Megosztás:

Az NFT-k új korszaka: 2025-ben a hasznosság és a kultúra vette át a főszerepet az árrobbanások helyett

Az NFT-piac néhány évvel ezelőtt még rekordárakkal és látványos aukciókkal volt tele, mára azonban teljesen új irányt vett. 2025-ben a spekuláció háttérbe szorult, és egyre inkább azok a projektek maradnak talpon, amelyek valódi felhasználási értéket, kulturális jelentőséget vagy fizikai világhoz kötődő élményt kínálnak. Megnéztük, hogyan alakult át az NFT-ökoszisztéma, és mi hajtja most a piacot.
2025. 12. 25. 00:01
Megosztás:

Rászoruló gyerekek angyalkái – karácsonyi csodák önkéntesektől

Karácsony közeledtével különösen fontossá válik az a fajta figyelem és gondoskodás, amely képes reményt adni azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. A Szcientológia önkéntes lelkészek számára ez évek óta küldetés: ahol csak tudnak, és ahol szükség van segítségre, ott megjelennek.
2025. 12. 24. 23:00
Megosztás:

5 módszer arra, hogyan válhatnak a stabilcoinok valódi költőpénzzé — a Digitap ($TAP) a legtisztább, legjobb megvásárolható kriptóvá válik

A stabilcoinok egyre nagyobb arányt képviselnek a kripto-ökoszisztéma teljes tranzakciós volumenében, ugyanakkor ezen egyenlegek mindennapi költéssé alakítása a legtöbb felhasználó számára továbbra is széttagolt és nem hatékony.
2025. 12. 24. 22:00
Megosztás:

Óriási amerikai hajóflotta építését jelentette be Donald Trump

Soha nem látott méretű hadihajókból álló amerikai flotta építését jelentette be Donald Trump elnök hétfőn.
2025. 12. 24. 21:00
Megosztás:

Felülteljesíthetik-e az altcoinok a BTC-t 2026-ban? A 2020-as forgatókönyv szerint igen — a Digitap ($TAP) nyeri el a „legjobb kriptó 2026-ra” címet

A Bitcoin (BTC) a hónap feléig kétszer is 85 000 dollár alá esett, ami gyenge decemberi lendületére utal. Elemzők 2026-ra is medvés kilátásokat jeleznek a BTC számára, mivel az árfolyam akár 70 000 dollár alá is csökkenhet.
2025. 12. 24. 20:00
Megosztás:

Nagy szükség lenne a földeken a hóra és a hidegre

A földeken nagy szükség lenne a hóra és a hidegre, de a december őszi, borongós, enyhe időt hozott és még fagy is csak mutatóban volt - írta a HungaroMet Zrt. szerdai agrometeorológiai elemzésében.
2025. 12. 24. 19:00
Megosztás:

46 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten influenzás tünetekkel

Magyarországon a múlt héten 46 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szerdán közzétett heti jelentésében. Akut légúti fertőzés tüneteivel 250 500-an keresték fel orvosukat.
2025. 12. 24. 18:00
Megosztás:

Kivonul Romániából a svéd Lindab

Kivonul Romániából a tetőszerkezeti elemeket gyártó és légtechnikai megoldásokat kínáló svéd cég, a Lindab - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 12. 24. 17:00
Megosztás:

Először mutat be misét szenteste XIV. Leó pápa

Első alkalommal mutatja be XIV. Leó pápa a december 24-i esti misét: XIV. Leó pápa elődeihez képest későbbi időpontban kezdi a szertartást a Szent Péter-bazilikában, ahol első alkalommal tagalog és igbo nyelven is megszólalnak a fohászok.
2025. 12. 24. 16:00
Megosztás: