Egy bírósági határozat szerint mégse gyógyszer az e-cigarettapatron
Az újság pénteki cikke szerint tévesen sorolta a Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkárság az e-cigarettapatront a gyógyszertörvény hatálya alá tartozó termékek körébe a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság jogerős határozata alapján.
A pert indító kisvállalkozót 2012-ben bírságolta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mondván, nem rendelkezett gyógyszer-forgalmazási engedéllyel a nikotinos patronok árusításához. A NAV ebben az egészségügyi államtitkárság, illetve az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) korábbi állásfoglalására támaszkodott, amely szerint a termékre a gyógyszertörvény vonatkozik.
A kisvállalkozó fellebbezett, mire a kerületi bíróság most jogerősen megsemmisítette az adóhivatal határozatát, kimondva, hogy az e-cigaretta árusítható az OGYI minősítése nélkül is, a vállalkozónak pedig visszajárnak az elkobzott patronok és az akkor kiszabott bírság is. A bíróságok a korábbi eljárásokban rendre az adóhatóságnak adtak igazat.
Az egészségügyi államtitkárság szerint azonban nem született precedensértékű döntés. Érvelésük szerint a bírósági döntések csak az adott adóhatósági eljárásra vonatkoznak - írja az újság. (MTI)