Egy ukrajnai polgármester szerint beteg az, akinek nincs legalább három gyermeke

Komoly felháborodást váltott ki egy ukrajnai megyeszékhely polgármesterének Facebook-bejegyzése, amelyben a városvezető "betegeknek és nem ukránoknak" minősítette azokat, akiknek nincs legalább három gyermekük - számolt be róla szerdán az UNIAN ukrán hírügynökség.

Egy ukrajnai polgármester szerint beteg az, akinek nincs legalább három gyermeke

Vladiszlav Atrosenko, aki 2015 óta az északkelet-ukrajnai Csernyihiv városának polgármestere, az ország "siralmas" demográfiai helyzetéről írt, és annak megoldására tett "javaslatokat". Bejegyzésében rámutatott arra az egyébként valós problémára, hogy Ukrajnában - akárcsak az európai országok többségében - kritikus a demográfiai helyzet a társadalom elöregedése és az élve születések alacsony száma miatt. Ezen felül rontja a helyzetet, hogy jelentős számú fiatal vándorol ki az országból, külföldön jobb megélhetést remélve.
    

Példaként hozta saját települését, amelynek lakossága hivatalosan 290 ezer fő, de szerinte a valóságban jóval kevesebb, noha hozzátette, hogy pontos adatai nincsenek a nagyváros lakosságának valós lélekszámáról.
   
Pozitív példaként hozta fel viszont a szomszédos Fehéroroszországot, ahol szavai szerint a demográfiai értékek pozitívak. Ezt abból szűrte le, hogy nemrég látogatást tett a fehéroroszországi Gomel városában a település hivatalos ünnepnapján, ahol elmondása szerint annyi fiatalt és gyermeket látott a köztéri rendezvényeken, mint egy "egyetemvárosban".
    

Az ukrajnai demográfiai helyzet javítása érdekében javasolta a polgármester, hogy az egyházak képviselőit vonják be jobban a tinédzserek erkölcsi nevelésébe.
   
Szavai szerint ha egy fiatal pár "összeáll", és tudják, hogy nem lesz legalább három gyerekük, akkor azok vagy "betegek, vagy más okból másmilyenek, vagy egyszerűen nem ukrán hazafiak".
   
A polgármester eszmefuttatása komoly vihart kavart Ukrajnában a közösségi portálokon. A reagálások írói közül többen rámutattak arra, hogy magának a polgármesternek is "csak" két gyermeke van. Mások arra kérdeztek rá, hogy az ukrán állam, azon belül Csernyihiv városa milyen szociális támogatásokat nyújt a fiatal családoknak.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Putyin aláírta a tőkerepatriálást ösztönző törvényt

Aláírta a külföldre menekített pénzeszközök repatriálását ösztönző törvényt hétfőn Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2018. 02. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a munkanélküliség Oroszországban

Hivatalos adatok szerint Oroszországban emelkedett a munkanélküliség januárban, miközben nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
2018. 02. 20. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Íme az év étterme

Ismét a Palágyi Eszter séf által vezetett Costes kapta a Volkswagen-Dining Guide Év Étterme díjat a hétfőn Budapesten megrendezett díjátadó gálán.
2018. 02. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülvizsgálja a brit felsőoktatási tandíjak rendszerét

Felülvizsgálja a brit kormány a felsőoktatási tandíjak rendszerét. Theresa May miniszterelnök a felülvizsgálatot bejelentő hétfői beszédében leszögezte ugyanakkor, hogy az ellenzék és számos diákszervezet követelései ellenére az egyetemi tandíjakat nem törlik el.
2018. 02. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ő lesz az Európai Központi Bank új alelnöke

Luis de Guindos spanyol pénzügyminisztert jelölték az Európai Központi Bank (EKB) nyáron megüresedő alelnöki posztjára hétfőn az eurócsoport brüsszeli ülésén.
2018. 02. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengüléssel zártak a főbb európai piacok

Mínuszban fejezték be a napot a vezető európai tőzsdemutatók hétfőn.
2018. 02. 19. 19:50
Megosztás:
Hozzászólások:

Javítottak Görögország adósbesorolásán

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő B mínuszról B-re javította Görögország devizában fennálló szuverén adósosztályzatát, amit egyben pozitív kilátással látott el.
2018. 02. 19. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogyott a csirke a KFC-éttermekből?

Több száz nagy-britanniai éttermét volt kénytelen hétfőn bezárni a KFC étteremlánc, miután szállítmányozási problémák miatt elfogyott a csirkemenüiről ismert hálózat kínálatának elsődleges alapanyaga - a csirkehús.
2018. 02. 19. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden idők legnagyobb nyereségét érte el a román bankszektor

Minden idők legnagyobb nyereségét könyvelte el tavaly a román bankszektor, amely elérte az 1,15 milliárd eurót (358 milliárd forint), meghaladva a tíz éve feljegyzett 1,1 milliárd eurós korábbi csúcsot - közölte hétfőn a Digi 24 hírtelevízió, a Profit.ro gazdasági szakportál számításaira alapozva.
2018. 02. 19. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emma Watson egymillió fontot adományozott

Emma Watson brit színésznő egymillió fontot (352 millió forintot) adományozott arra a kampányra, amely a szexuális zaklatás áldozatainak akar segíteni - írta a BBC hírportálja.
2018. 02. 19. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szabadkereskedelmi megállapodás nélkül versenyképtelenné válna a brit agrárexport

Az Európai Unió piacára irányuló brit agrárexport nagy része versenyképtelenné válna, ha a brit EU-tagság megszűnéséig Londonnak nem sikerül szabadkereskedelmi egyezményt kötnie az unióval - áll a londoni alsóház mezőgazdasági és élelmiszeripari szakbizottságának vasárnap ismertetett átfogó tanulmányában.
2018. 02. 18. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett Macron népszerűsége

Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával - derül ki az Ifop közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.
2018. 02. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozott volna az amerikai elnökválasztásba

Nincs bizonyíték arra, hogy Oroszország beavatkozott volna a 2016-os amerikai elnökválasztásba - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteken az Euronews hírcsatornának nyilatkozva.
2018. 02. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország csúcsra járatja a búzaexportot

Oroszország több búzát exportálhat idén, mint bármelyik másik ország korábban - állítják orosz elemzők.
2018. 02. 18. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Robbanás történt egy francia étolajüzemben

Robbanás történt egy étolajüzemben a nyugat-franciaországi Dieppe városában, egy technikus meghalt, egy másik pedig eltűnt - közölték helyi források.
2018. 02. 17. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2018. 02. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Éjjel-nappal nyitva tartó önkiszolgáló üzlet nyílt Csehországban

Közel 200 ezer euróból, mintegy 62 millió forintból létesített az Alza éjjel-nappal nyitva tartó, pénztárosok nélküli, önkiszolgáló üzletet Prágában, amelynek működtetési költsége kevesebb mint a fele a hagyományos üzleteknek - közölte az internetes kereskedelemmel foglalkozó cég magyarországi képviselete az MTI-vel.
2018. 02. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor a volt spanyol kormányfővel tárgyalt

Erős tagállamokra és vezetőkre van szükség ahhoz, hogy az Európai Unió sikeres lehessen és megőrizhesse identitását - értett egyet Orbán Viktor miniszterelnök és José María Aznar volt spanyol kormányfő azon a megbeszélésen, amelyet pénteken délelőtt folytattak Budapesten.
2018. 02. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Németország és Lengyelország hozzájárulhat az Európai Unió fejlődéséhez

Németország és Lengyelország a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemtől a közös védelmi politikáig számos területen hozzájárulhat közösen az Európai Unió fejlődéséhez - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel folytatott megbeszélése után.
2018. 02. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Merkel szerint be kell tartani a Brexit-menetrendet

Be kell tartani a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszüntetésére kidolgozott menetrendet, és a kilépés utáni időkre szoros és konstruktív kapcsolatokat kell kiépíteni az EU és a közösségből távozó ország között - mondta Angela Merkel német kancellár Theresa May brit miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után pénteken Berlinben.
2018. 02. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás