Egyértelműen a részvényalapok voltak a tavalyi év favoritjai

A részvényalapokon lehetett a legnagyobb hozamot elérni tavaly, ugyanakkor a legtöbb tőke a likviditási és a zártkörű értékpapír alapokba áramlott tavaly az év egészét tekintve, míg a negyedik negyedévben a pénzpiaci alapokba fektették a legtöbb pénzt a befektetők - derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) hétfőn közzétett negyedéves összesítéséből. (MTI)

Tavaly a negyedik negyedévben 148 milliárd forint új tőke érkezett a befektetési alapokba, ennek többsége a lakossági befektetőktől származott, a piaci teljesítmények pedig további 67 milliárd forinttal növelték az alapok vagyonát. Az év egészében 328 milliárd forint volt az alapok összesített hozama. Az alapok vagyona az év utolsó negyedévében 8 százalékkal, a tavalyi év eleje óta pedig 18 százalékkal nőtt, így 2009 végén 3 ezer milliárd forintot tett ki.

 

A BAMOSZ-tagok által kezelt összes vagyon az utolsó negyedévben 3 százalékkal, míg az év egészében csaknem negyedével bővült, az év végén 4.666 milliárd forintot tett ki. A BAMOSZ értékelése szerint tavaly kiemelkedő évet zárt a befektetési alapok piaca. A lakossági befektetők újra az alapok felé fordultak, a negyedik negyedévben már ők hozták a friss befektetések többségét.

 

Ráadásul látva a felfelé ívelő hozamokat, már nem csak a biztonságos vagy garanciát nyújtó termékeket keresik, hanem a kockázatosabbakat is. A nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alapok még mindig a legmeghatározóbb formái az alapoknak, a csaknem 200 ilyen termék vagyona 1.864 milliárd forint volt 2009 végén, ami harmadával több, mint 2008 decemberében. A negyedik negyedévben ezek az alapok 135 milliárd forint, az év eleje óta több mint 250 milliárd forint tőkét vonzottak, míg az utolsó negyedévben 28,2, az év eleje óta pedig több mint 201 milliárd forint hozamot termeltek.

 

A legjelentősebb csoportot a pénzpiaci alapok alkotják, ezekben december végén több mint tíz százalékkal több pénz volt, mint a negyedév elején, egy év alatt pedig több mint 30 százalékkal nőtt a vagyonuk. A kategórián belül a rövidebb futamidejű likviditási alapokban 818 milliárd forintot, a hagyományos pénzpiaci alapokban 330 milliárd forintot kezeltek az év végén. A kötvényalapok vagyona az utolsó negyedévben több mint 22, éves szinten több mint 61 százalékkal bővült, 2009 végén 253 milliárd forintot tett ki.

 

A részvényalapok vagyona egy év alatt több mint másfélszeresére nőtt., december végén 339 milliárd forintot tett ki. Visszaesés következett be viszont a tőke- vagy hozamvédelmet nyújtó garantált alapok piacán, pedig ezek 2008-ig a befektetési alapok trendszerűen növekvő részét képezték. Tavaly viszont már inkább kivonták a tőkét ezekből az alapokból a befektetők: a negyedik negyedévben 14 milliárd forintot, év eleje óta összesen több mint 135 milliárd forintot vettek ki.

 

A közleményben megjegyzik, hogy a tőkekivonást elsősorban a lejáró, megszűnő vagy átsorolt alapok jelentik, de decemberig a lejáratkor zártvégűből nyíltvégűvé alakított alapokból is jelentős tőkét vontak ki a befektetők. A piaci teljesítmények ugyanakkor 4,8 milliárd forinttal növelték a garantált alapok vagyonát a negyedévben, és csaknem 30 milliárd forinttal a teljes évben.

 

Az ingatlanalapok 2008 elejéig lassú növekedést mutattak, később viszont folyamatos, és gyorsuló csökkenés látszott, ami a tavalyi harmadik negyedév közepéig folytatódott. A múlt év utolsó három hónapjában ismét bizalmat szavaztak ezeknek a termékeknek a befektetők, vagyonuk a negyedév során 14 százalékkal bővült, így az év végén 294 milliárd forintot kezeltek az ingatlanalapokban.

A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszán megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme

A Budapest-Belgrád vasútvonalon a Soroksár-Kelebia vonalszakasz teljes hosszában megkezdődött a biztosítóberendezések sötétüzeme - jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 01. 14. 06:30
Megosztás:

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább a kormányablak-hálózat

Soha nem látott ügyfélforgalom mellett bővült tovább az országos kormányablak-hálózat tavaly, így most már 320 helyszínen intézhető több mint 2500 féle ügy - tájékoztatta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium kedden az MTI-t.
2026. 01. 14. 06:00
Megosztás:

HIPA: új támogatási lehetőség nyílt meg a vállalatok számára a tiszta technológiák területén

Magyarország sikeresen jelentette be az Európai Bizottságnál a tisztaipar-megállapodáshoz kapcsolódó beruházásokhoz nyújtható új támogatási programját, amelynek jóváhagyásával az ország az elsők között vezeti be a tiszta ipari megállapodást kiegészítő támogatási rendszert (CISAF) - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség kedden az MTI-vel.
2026. 01. 14. 05:00
Megosztás:

A Lengyelország 2050 kormánykoalíciós párt feljelentést tesz a pártelnökválasztásba történt feltételezett beavatkozás miatt

A Lengyelország 2050 nevű kormánykoalíciós párt feljelentést tesz amiatt, hogy gyanúja szerint kívülről beleavatkoztak az internetes pártelnökválasztás minapi második fordulójába, amelyet emiatt érvénytelenítettek - közölte kedden a párt választmánya.
2026. 01. 14. 04:30
Megosztás:

Rekordpénz a számlákon, ezermilliárd forintról mond le a lakosság

Rekordokat dönt a folyószámlákon parkoló pénz, miközben a klasszikus megtakarítási formák sorvadnak. A számok első ránézésre megtakarítási bőséget mutatnak, ám a Blochamps Capital 5 pontos értékelése szerint ez inkább a magyar megtakarítási piac kettészakadását, a pénzügyi tudatosság komoly hiányát és döntések halogatását jelzi.
2026. 01. 14. 04:00
Megosztás:

A ZeCarb vezeti a szén-dioxid-leválasztási technológiák összehasonlítását a BS Energy braunschweigi biomassza erőművében

A ZeCarb által vezetett tanulmány az amin-eljárásra összpontosít – ez egy bevált, iparilag alkalmazott technológia (TRL 9), amely hatékonyan választja le a CO₂-t a biomassza-erőművek füstgázából.
2026. 01. 14. 03:30
Megosztás:

Horvát gazdasági miniszter: elsődleges érdek, hogy a szerbiai finomító működjön

Horvátország elsődleges érdeke, hogy a szerbiai finomító zavartalanul működjön, és hogy a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat minél nagyobb mennyiségű kőolajat szállítson, betöltve stabilizáló szerepét Horvátország és a térség energiabiztonságában - jelentette ki Ante Susnjar horvát gazdasági miniszter kedden, miután az éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 14. 03:00
Megosztás:

Ömlenek az új társasházi lakások a piacra, az árak viszont leparkoltak

Látványos fordulatot hozott a 2026-os év eleje a társasházi új lakások piacán: az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint az elérhető lakáskínálat számottevően bővült. A vármegyeszékhelyeken 30 százalékkal több hirdetésből válogathatnak az érdeklődők, mint egy évvel korábban.
2026. 01. 14. 02:30
Megosztás:

A nyugdíjasok elkezdtek félni Magyarországon

Jobban aggódnak a magyarok a nyugdíjas éveik miatt: erősödtek a hazai dolgozók körében a nyugdíjban töltött évekkel kapcsolatos aggodalmak, és minél fiatalabb valaki, annál kevésbé bízik abban, hogy kap majd állami időskori ellátást – állapítja meg a Pénztárszövetség friss, országos kutatása.
2026. 01. 14. 02:00
Megosztás:

Kellemetlen szerkezetben ért véget 2025 Magyarországon

Ma reggel a decemberi inflációs adatok érkeztek. A KSH közleménye szerint a fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal nőttek, az éves infláció pedig 3,3 százalékra lassult az novemberi 3,8 százalékról. Az adat minimálisan meghaladta az előzetes várakozásunkat és a konszenzust. A maginfláció éves csökkent az előző havi 4,1 százalékról 3,8 százalékra: itt is a bázishatás volt a meghatározó. 2025-ben átlagosan 4,4%-kal emelkedtek az árak az előző évhez képest.
2026. 01. 14. 01:30
Megosztás:

Ingatlanértékesítés utáni adózás 2026-ban – mennyit adót kell fizetni ingatlan eladásakor?

Az ingatlanértékesítések számának növekedésével párhuzamosan 2026-ban is kiemelt jelentősége van annak, hogy a magánszemélyek pontosan tisztában legyenek az ingatlan eladásából származó jövedelem adózásának szabályaival. A személyi jövedelemadó rendszerében ez az egyik legösszetettebb terület, ahol egyetlen hibás feltételezés is jelentős adókockázatot hordozhat.
2026. 01. 14. 01:00
Megosztás:

Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. A lakossági bankszámláknál azonban van egy csavar a díjemeléssel kapcsolatban.
2026. 01. 14. 00:30
Megosztás:

Újraalakulása óta először lép fel a Kispál és a Borz a Művészetek Völgyében

A legendás zenekar mellett velünk lesz Geszti és a Budapest Bár is. Januárban sem alszik az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja. A jelenleg hófödte Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas július 24. és augusztus 2. között nyári pezsgéssel és a legjobb magyar előadókkal vár mindenkit.
2026. 01. 13. 23:59
Megosztás:

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért az iráni tüntetőknek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért kedden az Iránban tüntetőknek, és további tiltakozásra buzdította őket a kormányzati hatalom ellen.
2026. 01. 13. 23:30
Megosztás:

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás:

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás: