Egyre durvább recesszióra számíthat Románia a megszorítások miatt
Sebastian Vladescu a Ziarul Financiar című lapnak azt mondta, hogy a közalkalmazottak bércsökkentésének és az áfa 19 százalékról 24 százalékra emelésének hatására a GDP több mint 1,5 százalékkal csökkenhet. Korábban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stagnálni várta a román GDP-t az idei évre, de nem zárta ki azt sem, hogy 0,5 százalékos lesz a csökkenés.
A pénzügyminiszter június végén több mint egy százalékos GDP-csökkenéssel számolt. Az idei első negyedévben 2,6 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakával összevetve. Tavaly egész évben 7,1 százalékkal csökkent a román GDP. A román pénzügyminiszter a lapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Románia 2013-ig meghosszabbítja az IMF-fel kötött hitelszerződését.
A 13,6 milliárd euró készenléti hitelt 2009 májusában hagyta jóvá az IMF két évre. Idén július elején az IMF igazgatótanácsa 913,2 millió euró (1,1 milliárd dollár) újabb hitelrészlet megadásáról döntött Romániának. Az azonnali átutalásról az után született döntés, hogy Romániában zöld fényt kapott a kormány új takarékossági csomagja. A július elején jóváhagyott összeggel Románia 10,7 milliárd eurót hívott már le a készenléti hitelkeretből.