Egyre meredekebb az amerikai piacok esése (frissített)

A tegnapi kiadós esés után sem gondolják úgy a befektetők az USA-ban, hogy itt lenne az ideje a vételeknek, legalábbis erre utal, eséssel nyitottak a tőzsdék New Yorkban pénteken is. A kereskedés első percében a DJIA-30 index 0,5 százalékos, a S&P-500 index 0,7 százalékos, a Nasdaq Composite index 1,6 százalékos veszteségen állt.

A befektetők az európai piacok irányát tekintik mérvadónak, melyek annak ellenére folytatták útjukat lefelé, hogy a német parlament alsóháza jóváhagyta 750 milliárd eurós európai mentőcsomagban való német részvételt. A vezető nyugat-európai indexek 1-2 százalékos mínuszban tartózkodnak.

 

A világ részvénypiacai ma is az európai adósságválsággal kapcsolatban esnek, úgy ahogyan azt teszik már lassan három hete. A félelem, hogy a Görögországéhoz hasonló pénzügyi problémák más európai országokban is felütik a fejüket továbbra sem mérséklődnek.

 

A nyitást megelőző percekben a határidős indexek közül a Dow 1,05 százalékos, az S&P 500 0,98 százalékos, míg a Nasdaq-100 1,2 százalékos veszteséget mutatnak. A Dow index ezzel a lélektani 10.000 pontos szintje alá csúszott, melyre május 6 óta nem volt példa. A kőolaj ára 95 centtel 69,85 dollárra csökkent a Nymex kereskedésében.

 

Borzolhatja a befektetők idegeit az a hír is, mely szerint az amerikai szenátus 59-39-es szavazati aránnyal még csütörtök este elfogadta az átfogó pénzügyi szabályozási reformról szóló tervezetet. A történelmi jelentőségű reformcsomag az 1930-as évekbeli gazdasági válság óta a legátfogóbb változtatásokat irányozza elő a Wall Street működési szabályai tekintetében. A felsőház által elfogadott tervezetet ezek után össze kell hangolni a képviselőház által már decemberben elfogadott változattal, s utána kerülhet aláírásra Barack Obama elnökhöz.

 


 

Több mint egy éve nem látott mértékben csökkentek csütörtökön az amerikai részvénypiacok, miután a befektetők attól tartanak, hogy az európai adósságválság továbbterjedhet a világon és aláaknázhatja az amerikai gazdasági fellendülést. Az újabb válságtól való félelem nyomán a Dow index 376 pontot zuhant, melyre 2009 februárja óta nem volt példa. A tegnapi 3 százalék feletti esésével már veszteségbe került az idei évet tekintve is.

 

A DJIA index 376,36 ponttal, vagyis 3,61 százalékkal 10.068,01 pontra süllyedt. A S&P 500-as mutató 43,46 pontos, azaz 3,90 százalékos veszteséget szenvedett el, és 1.071,59 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 94,36 pontot, azaz 4,11 százalékot zuhant, és 2.204,01 ponton zárt.

 

Az S&P 500 index már közel 12 százalékot esett az idei évi csúcsához képest, melyet még április 23-án ért el, így pedig már technikailag is korrekciós fázisba lépett.

 

Az európai adósságválsággal kapcsolatban már hetek óta fennálló problémák és a Görögországban mutatkozó újabb tüntetések mellett a befektetők hangulatát az is rontotta, hogy az amerikai munkanélküli kérelmek száma a múlt héten a várt csökkenés helyett emelkedést mutatott. A munkanélküli kérelmek kedvezőtlen alakulása mellett nem javította a kedélyeket az sem, hogy a Conference Board által készített konjunktúramutató csökkenést mutatott, ami arra utal, hogy a gazdasági növekedés lassulhat a nyár folyamán.

 

Számos befektető számára csak most tudatosul, hogy az amerikai gazdasági helyreállási folyamat megtorpanhat, és ezért a tavaly március óta tartó piaci rally nyomán talán kissé túlvetté válhattak a részvények. Európával kapcsolatban a befektetők attól tartanak, hogy a Görögországban tapasztalt problémák átterjedhetnek a többi hasonló helyzetben lévő európai országra is, mely lassíthatja az európai, illetve a világgazdaság motorját. Európa mellett Kína is okot ad az aggodalmakra, hiszen az emelkedő infláció miatt a kínai kormány várhatóan kamatemeléssel, illetve egyéb megszorító intézkedéssel kíván védekezni, mely szintén veszélyezteti a globális gazdaság javulását.

 

A Dow komponensei közül a legnagyobb vesztes a Bank of America részvénye volt, mely 6,3 százalékkal 15,28 dollárra csökkent. A S&P 500 piacán a Sears Holding zuhant leginkább, mely 10,9 százalékkal 88,70 dollárra csökkent az első negyedéves beszámolóját követően.

 

A munkanélküli kérelmek kedvezőtlen alakulása mellett rontotta a hangulatot az is, hogy a Conference Board által készített konjunktúramutató csökkenést mutatott, ami arra utal, hogy a gazdasági növekedés lassulhat a nyár folyamán.

 

A befektetők miután összecsaptak a hullámok a fejük felett szabadulni igyekeztek a kockázatosnak tartott részvénypiaci és árupiaci befektetéseiktől, és helyette a biztonságosabbnak vélt állampapírok felé vették az irányt. Az olaj ára 1,86 dollárra 68,91 dollárra csökkent hordónként.

Lamport József lett az év bortermelője

A Magyar Bor Akadémia (MBA) Év Bortermelője Magyarországon című elismerését idén Lamport József kapta, aki 2004 óta a noszvaji Thummerer Pincészet főborásza - közölte az MBA pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 11:00
Megosztás:

Üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét

Kolozsvár mellett üzembe helyezték Románia legnagyobb energiatároló egységét - írta az economica.net az országos átviteli hálózatot működtető Transelectrica adatai és a Nova Power&Gas közleménye alapján.
2025. 12. 06. 10:00
Megosztás:

Most vágsz bele az építkezésbe? Ezekre figyelj a tető kapcsán!

Az Otthon Start hitelprogram miatt most sokan vágnak bele saját otthon építésébe. Az építkezés izgalmas, de egyben rengeteg döntést is igényel, különösen, ha a ház egyik legfontosabb részéről, a tetőről van szó. A Tondach szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tippet, amivel elkerülheted a kellemetlen meglepetéseket, és hosszú távon is biztonságos, időtálló tetőt építhetsz.
2025. 12. 06. 09:00
Megosztás:

Történelmi ékszerrekorddal és izzó licitpárbajokkal zárult a BÁV ART háromnapos aukciója

A hazai műkereskedelem legfontosabb év végi eseménye ismét nagy érdeklődés mellett zajlott: a klasszikus és kortárs festményektől a luxusékszereken és márkás órákon át az art deco bútorokig és a műtárgyak széles választékáig minden gyűjtői terület megmutatta erejét. A BÁV ART háromnapos aukciója a várakozásokon felül teljesített, és számos olyan pillanatot hozott, amely hosszú időre emlékezetes marad a műgyűjtők számára.
2025. 12. 06. 08:00
Megosztás:

A Hashed az infrastruktúra-fejlesztést tartja a kripto következő nagy áttörésének kulcsaként

Eljött az ideje, hogy a kriptovilág újraértékelje, mi mozgatja igazán előre a piacokat: nem a trendi narratívák, hanem a valódi technológiai alapok. A dél-koreai Hashed kockázatitőke-társaság szerint a következő jelentős kriptopiaci növekedési hullám nem egy új mémcoin, nem egy hype-olt DeFi-projekt, hanem az infrastruktúra szintjén bekövetkező innovációk révén fog elérkezni. Az irány egyértelmű: Layer 1 és Layer 2 fejlesztések, skálázhatóság és biztonság.
2025. 12. 06. 07:00
Megosztás:

A Corvinus hallgatói nyertek a Netflix-stratégia megalkotását célzó világversenyen

A Budapesti Corvinus Egyetem diákjai nyerték meg a think-cell szoftvergyártó cég idei globális esetoldó hallgatói versenyének mesterszakos kategóriáját - közölte a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 06:00
Megosztás:

Ilyen lesz Horvátország költségvetése

A horvát parlament pénteken elfogadta a 2026-os állami költségvetést, amely 35,7 milliárd euró bevétellel és 39,8 milliárd euró kiadással számol.
2025. 12. 06. 05:00
Megosztás:

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
2025. 12. 06. 04:00
Megosztás:

Lassuló gazdaság, növekvő nyomás: A Fed döntése a kriptovaluta piac irányát is meghatározhatja

A kriptovaluta-piac újra a reflektorfénybe került, ahogy a befektetők figyelme a decemberi Fed-ülés felé fordul. A kamatcsökkentési spekulációk és a gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak egyaránt feszültséget keltenek – nem csak a tőzsdéken, hanem a digitális eszközök piacán is. Vajon a "galambhangú" Fed újra felforgatja a Bitcoin és az Ethereum pályáját? A cikkben részletesen bemutatjuk, mit üzennek a jelenlegi monetáris jelek a kriptobefektetőknek.
2025. 12. 06. 03:00
Megosztás:

Kiderült, mivel fűt a Mikulás Lappföldön -25 fokban

A Mikulásról mindenki tudja, hogy decemberben bejárja az egész világot, de arról már kevesebbet beszélünk, hogyan vészeli át a Lappföldön jellemző, akár -25 °C-os telet.
2025. 12. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj összegét növeli: a beteg hozzátartozó ápolása!

A beteg – különösen a beteg gyermek – tartós, személyes ápolása során többféle ellátási forma is segíthet az ápoló személy helyzetének megkönnyítésében. Az alábbiakban ezen ellátások és a nyugdíjjogosultság összefüggéseit tekintjük át.
2025. 12. 06. 01:00
Megosztás:

Aláírták az 1,2 milliárd eurós hitelszerződést az MVM Tisza erőmű megépítéséhez

Aláírták az MVM Tisza Erőmű Kft. (MVM Tisza) tiszaújvárosi telephelyén megvalósuló Tisza Kombinált Ciklusú Gázturbinás Erőmű (CCGT) beruházásának finanszírozását szolgáló, 1,2 milliárd eurós hosszú lejáratú szindikált hitelszerződést - közölte az MVM pénteken az MTI-vel.
2025. 12. 06. 00:05
Megosztás:

A befektetők már túlléptek a DOGE 1 dolláros álmán – Itt az új „XRP-gyilkos”, a következő 100-szorozásra képes DeFi gyöngyszem?

Dogecoin 1 dollárig? Talán majd, ha a BTC eléri az 500 000 dollárt. Mivel ez az árfolyamszint sokak számára inkább álomnak tűnik, a befektetők a DOGE-n túli, nagyobb potenciállal rendelkező alternatívák felé fordulnak.
2025. 12. 05. 23:00
Megosztás:

Újraindít három debreceni járatot a Wizz Air

A Wizz Air három debreceni járatát is újraindítja a 2026-os nyári menetrendi időszakban, így Tel Aviv, Eindhoven és Isztambul ismét elérhető lesz - tájékoztatta a légitársaság pénteken az MTI-t.
2025. 12. 05. 22:00
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Elérheti a Digitap ($TAP) 2025-ben a Ripple token jelenlegi, 2,18 dolláros szintjét?

Az XRP árfolyama szokatlanul nyugodt, alig mozdul el, miközben más nagyobb altcoinok, például az Ethereum sokkal erőteljesebb lendületet mutatnak. Az XRP jelenleg körülbelül 2,18 dolláron forog, azonban az oldalazó konszolidáció és a gyengülő trendjelzések sok befektetőt frusztrálnak.
2025. 12. 05. 21:00
Megosztás:

Szeptember óta lejtmenetben a nemzetközi élelmiszerárak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint novemberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, mivel a gabonafélék kivételével az összes fontosabb alapvető élelmiszer jegyzése csökkent.
2025. 12. 05. 20:00
Megosztás:

A Bitget részvényfedezetű határidős termékei átlépték a 10 milliárd dolláros kereskedési volument, miközben a globális traderek tömegével fordulnak a tokenizált részvények felé

A világ legnagyobb Univerzális Tőzsdéje (UEX), a Bitget ma bejelentette, hogy az amerikai részvényekhez kötött határidős termékeinek kumulatív kereskedési volumene meghaladta a 10 milliárd dollárt.
2025. 12. 05. 19:30
Megosztás:

Vezetőváltásra került sor a Mol szlovákiai leányvállalatának élén

Decemberben távozik a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaf éléről a céget leghosszabb ideig vezető Világi Oszkár, akinek helyét ezzel egyidejűleg Szabó Gábor veszi át, aki eddig már több különböző vezetői funkciót is betöltött a Mol-ban - közölte az MTI pozsonyi irodájával a Slovnaft sajtószóvivője pénteken.
2025. 12. 05. 19:00
Megosztás:

Akár 5 év garanciával vásárolhatók meg a Brother új nyomtatói

Az üzleti döntéshozók számára ma már nemcsak a megbízhatóság, hanem a kiszámítható és hosszú távú költséghatékonyság a legfontosabb szempont, amikor irodai nyomtatót választanak. A Brother év végi promóciója mindkettőt biztosítja: a legújabb tintatartályos modellek akár 5 év, a mono lézer készülékek pedig 3 év gyári garanciával vásárolhatók meg, előbbiek kizárólag 2025. december 31-ig. A garancia kibővítése regisztrációhoz kötött.
2025. 12. 05. 18:30
Megosztás:

Piaci oldalazás: a Bitcoin és az Ethereum is irányt keres – meddig tarthat a bizonytalanság?

A hét eleji pánikszerű eladási hullám után – amikor a Bitcoin néhány óra alatt 91 000 dollárról 85 000 dollár közelébe zuhant –, ma már jóval nyugodtabb hangulat uralja a kriptopiacot. A nagyobb tokenek visszapattantak a mélypontokról, ugyanakkor továbbra sem sikerült egyértelmű trendet kialakítaniuk.
2025. 12. 05. 18:00
Megosztás: