Együtt embertársainkért a legnehezebb időkben is – így segít a Magyar Vöröskereszt a koronavírus okozta krízishelyzetben

A koronavírus minden ember, vállalat és intézmény életében gyökeres változásokat hozott. A karitatív szervezeteknek is gyorsan kellett reagálni a helyzetre. Azok, akik eddig is nehéz helyzetben voltak, most még kiszolgáltatottabbak lettek, emellett most olyan közösségek is nagyobb támogatásra szorulnak, amelyek eddig nem voltak közvetlenül veszélyeztetve. A közel 140 éve működő Magyar Vöröskereszt ezeket figyelembe véve alakította át és alakítja folyamatosan munkáját, amihez több oldalról is kapnak segítséget.

Együtt embertársainkért a legnehezebb időkben is – így segít a Magyar Vöröskereszt a koronavírus okozta krízishelyzetben

„Mint mindenki mást, úgy a Magyar Vöröskeresztet is jelentős kihívások elé állította a koronavírus, megváltoztak a mindennapjaink mind a szervezeti életet, mind a feladatellátást tekintve. A veszélyhelyzet kihirdetését követően jelentősen lecsökkent véradó eseményeink száma, ezek pótlása rendkívüli kihívás a szervezet számára. A megváltozott társadalmi-gazdasági helyzetben a szociális ellátórendszerünket is hatalmas terhelés éri, megnőtt az igény az intézményes és a lakossági segítségnyújtó szolgáltatásainkra, programjainkra egyaránt, miközben nagyon fontos odafigyelnünk a klienseink, önkénteseink és munkatársaink védelmére és egészségére is.” – mondta el Nagy Gábor, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese.

A közösségek segítése sok esetben a megfelelő tájékoztatással kezdődik. Fontos, hogy minél többekhez jussanak el azok az üzenetek, amelyek a társadalom, az egyének egészségét, biztonságát szolgálják.

A tájékoztatás és a rászorulók segítésén kívül legalább olyan fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy a véradást a veszélyhelyzet alatt is szervezi a Magyar Vöröskereszt, természetesen a biztonsági előírásokat betartva. Véradókra folyamatosan szükség van és lesz is a járvány alatt. Aki vért ad, az egyik legközvetlenebb módon támogatja a hazai egészségügyet. A szervezet törekszik a véradás fontosságának folyamatos kommunikálására a járványidőszak alatt is.

A Coca-Cola Magyarország mindezt felismerve döntött úgy, hogy április elejétől a vállalathoz tartozó márkák közösségi média csatornáit és egyéb hirdetőfelületeiket átadja a Magyar Vöröskeresztnek – melynek munkáját az elmúlt évtizedben is segítette.  A „Reklám helyett segítség” kezdeményezés keretében ezeken a felületeken most a szervezet koronavírus megfékezésével kapcsolatos vagy egyéb közérdekű üzenetei jelennek meg, legyen az aktuális információ, véradás vagy egészségmegőrzési tájékoztatás. A Coca-Cola, a Cappy, a FUZETEA, a NaturAqua, a Fanta és a Kinley Facebook oldalain már közel egy hónapja jelennek meg bejegyzések formájában ezek az üzenetek, hogy minél több embernek segítsenek a testi és a lelki egészségük megőrzésével egyaránt átvészelni a nehéz időszakot.  

Sokan kérdezik, hogyan tudnának hozzájárulni a Magyar Vöröskereszt munkájához, a rászorulók támogatásához. „A leghatékonyabb segítség a jelen helyzetben a pénzadomány, melyet  honlapunk online adományozási felületén keresztül, vagy bankszámlára való átutalással juttathatnak el hozzánk támogatóink. A pénzadományokat könnyen továbbítani tudjuk megyei szervezeteinknek, melyből munkatársaink az ország minden pontján a helyi aktuális igényekre reagálva állíthatnak össze segélycsomagokat vagy vásárolhatnak eszközöket.

Főként tartós élelmiszerrel, tisztálkodószerekkel, tisztítószerekkel támogatjuk a nehéz helyzetbe került embereket, családokat, valamint az ország több pontján segítjük az Országos Mentőszolgálat munkáját étkeztetéssel, szállítási kapacitással és a határátkelőhelyeken testhőmérséklet-méréssel” - tájékoztatott Török Diána, a szervezet vállalati kapcsolatok és adománykezelési szakmai vezetője. Szintén nagyon jól jönnek a véradással, önkéntes munkával, hiteles forrásból származó tájékoztató anyagok megosztásával kapcsolatos hozzájárulások. És fontos megemlíteni az empátiát is, különösen az odafigyelést az idősek és a közösségeik iránt, akár a Magyar Vöröskereszt és a Coca-Cola által kezdeményezett „Hová tetszik menni?” plakátok kihelyezésével és azon keresztüli felajánlásokkal - a konkrét pénzadományokon kívül.

A pénzbeli források bővítésére a Magyar Vöröskereszt nemrég a Coca-Cola Foundation, a cég globális alapítványa segélyalapjára pályázott, és a napokban el is nyerte a támogatást. Így még nagyobb volumenű, átfogóbb együttműködésre és közös segítségnyújtásra van lehetőség.

A pályázat útján kapott 200 000 amerikai dollár (kb. 65 millió forint) több területre irányul. Az összeg egy részét a COVID-19 helyzet miatt a már említett célra, nehéz szociális helyzetbe került emberek, családok támogatására, ellátására fordítják: a Magyar Vöröskereszt működtette 10 Családok Átmenti Otthonába és a 75 hajléktalanellátó intézmény és szolgáltatás ellátottaira, idősekre, munka nélkül maradtakra, karanténban levőkre; elsősorban élelmiszer, higiéniai, tisztítószer csomagok országos szintű kiosztása és pszichoszociális segítségnyújtás formájában, a már megkezdett tevékenységhez képest szélesebb körben, több érintetthez eljutva.

Emellett az Országos Mentőszolgálattal és a kórházakkal való együttműködés kiszélesítését is lehetővé teszi a nagyvállalat alapítványi támogatása – ide tartozik többek között a minták eljuttatása a laborokba, valamint a mentősök ételekkel és italokkal való ellátása.

Ezenfelül az üdítőitalgyártó vállalat ebben az évben eddig közel 8000 palack ásványvizet, gyümölcslevet, üdítőt bocsátott a Magyar Vöröskereszt rendelkezésére, ezek jelentős részét a szervezet a veszélyhelyzet miatt munkájukat elvesztett családokhoz, karanténban lévőkhöz, idősekhez juttatja el Budapesten és 4 megyében.

 „A Coca-Cola nagyon sokoldalúan állt mellénk. A vállalat globális alapítványának támogatása hónapokig forrást biztosít az adományok vásárlására, elosztására, szállítására, raktározására, elhasználódó eszközeink pótlására, és a munkánkhoz szükséges emberi erőforrások biztosítására. A

„Reklám helyett segítség” együttműködésnek köszönhetően még szélesebb rétegekhez juthatnak el az üzeneteink és többen szerezhetnek tudomást tevékenységeinkről is. A Coca-Cola erőforrásainak és profi csapatának segítségével tehermentesítve vagyunk, és több energiát tudunk összpontosítani például a véradás vagy a szociális segítségnyújtás népszerűsítésére is. A Coca-Cola közösségén keresztül pedig olyanok is megismerhetik a munkánkat, akik eddig nem tudtak sokat a Vöröskeresztről.” – tette hozzá Somody Zoltán, a Magyar Vöröskereszt kommunikációs vezetője.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: