Elemzők - az MSZP-nek és az LMP-nek kedvezhet a magas részvétel

(MTI) - Az MSZP-nek és az LMP-nek kedvezhet a vártnál magasabb választási részvétel a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója és a Progresszív Intézet elemzője szerint. A Nézőpont Intézet munkatársa úgy véli: a kis pártok járhatnak jól.

A választás első fordulójának részvételi aránya várhatóan jócskán meghaladja a legtöbb közvélemény-kutató 60 százalék alatti szavazási hajlandóságot valószínűsítő prognózisát - mondta az MTI-nek Filippov Gábor, a Progresszív Intézet munkatársa. Hozzátette, az előre borítékolható eredmény, azaz a Fidesz győzelme, és az ellenzéki párt stratégiájából következő, alacsony intenzitású kampány arra engedett következtetni, hogy "a választók nem élik meg élénk érzelmekkel a választások tétjét", erre azonban részben rácáfolt a részvételi arány.

 

Filippov Gábor szerint könnyen elképzelhető, hogy a nem várt szavazók elsősorban a "hontalan liberálisok" táborából érkeztek. "Megfigyelhettük, hogyan növekedett a kampány hajrájában az LMP ismertségével egyenes arányban a párt népszerűsége" - mondta. A politológus szerint az is lehetséges, hogy a választás előtti napokban nyilvánosságra került Kubatov-beszéd az utolsó lökés volt az alulmotivált baloldali szavazók egy részének, akik így korábbi szándékuk ellenére elmentek szavazni.

 

A Progresszív Intézet elemzője úgy véli, valószínűleg a Jobbik fog rosszul járni a részvételi adatok alakulásával. Mint közölte, a párt szavazóbázisának aktivitása a kampány alatt végig igen magas volt, és az elmúlt hetekben nem történt olyan esemény, amely arra engedne következtetni, hogy új Jobbik-szavazók jelentős mértékben gyarapíthatták a részvételüket korábban ígérők táborát. A győzelmi hangulat és a korábban magas részvételi szándék új Fidesz-szavazók tömeges megjelenését sem teszi valószínűvé - mondta Filippov Gábor.

 

A viszonylag magas szavazási hajlandóság Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója szerint is az MSZP-nek kedvezhet, az pedig, hogy Budapesten az országosnál átlagnál is magasabb a választási részvétel, az LMP-t segítheti. Závecz Tibor az MTI-nek rámutatott, hogy az LMP támogatottsága az utóbbi hetekben folyamatosan nőtt, a párt potenciális támogatóinak fele azonban korábban nem ígérte biztosra a részvételét. Mint mondta, a magas részvételi arány bizakodásra adhat okot az LMP számára.

 

A Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója is annak a véleményének adott hangot, hogy az országosan 65 százalék körüli eredmény feltehetően a Jobbik esélyét rontja. Milován Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője ezzel szemben hangsúlyozta az MTI-nek: miközben a késő délutáni adatok szerint a részvétel egyre inkább megközelíti a 2006-ban tapasztaltat, Budapesten egy százalékkal nagyobb az eltérés a két adat között, mint országosan, azaz a fővárosban kora estig nem voltak annyira aktívak a választók, mint négy éve. A vártnál magasabb részvétel Milován Orsolya szerint azon kis pártoknak kedvezhet, amelyek nem rendelkeznek masszív szavazótáborral.


AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka

A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
2026. 06. 12. 15:30
Megosztás:

Csökken az online csalások száma Kínában

Nyolc egymást követő hónapja csökken az előző év azonos időszakához képest az online csalások száma Kínában - közölte pénteken a kínai közbiztonsági minisztérium (MPS).
2026. 06. 12. 15:00
Megosztás:

Az EU 540 millió eurós támogatással segítené a műtrágyaválság által sújtott gazdákat

Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében - közölte a brüsszeli testület pénteken.
2026. 06. 12. 14:30
Megosztás:

Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?

A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
2026. 06. 12. 14:00
Megosztás:

Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés

Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:30
Megosztás:

Kissé élénkült az ingatlanpiaci kereslet májusban

Májusban kissé élénkült a kereslet az ingatlanpiacon a március-áprilisi visszaesés után, a tartósan magas árszint ugyanakkor még mindig visszafogja a vásárlókat - közölte a Duna House friss ingatlanpiaci barométere alapján pénteken az az MTI-vel.
2026. 06. 12. 13:00
Megosztás:

272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon

Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
2026. 06. 12. 12:30
Megosztás:

Megkímélte a fagy a cseresznyét

Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).
2026. 06. 12. 12:00
Megosztás:

6 tipp, amivel csökkenthetők a költségek

A tudatos pénzügyi tervezés ma már nem csupán a nagyvállalatok privilégiuma, hanem a mindennapi működés egyik legfontosabb alapja. Legyen szó kisebb cégről, családi vállalkozásról vagy dinamikusan fejlődő szervezetről, mindenki számára kulcskérdés, hogyan lehet úgy visszafogni a kiadásokat, hogy közben a minőség, a hatékonyság és a munkavégzés színvonala ne sérüljön.
2026. 06. 12. 11:30
Megosztás:

A Fidelity FIDD stabilcoinja megérkezett a Uniswapra: intézményi áttörés a DeFi-piacon

A Fidelity Investments újabb fontos lépést tett a decentralizált pénzügyek világa felé: a vállalat saját stabilcoinjához, a FIDD-hez likviditási poolt indított a Uniswap protokollon. A lépés nem csupán technikai integráció, hanem erős jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi óriások egyre komolyabban veszik a nyilvános blokkláncokra épülő DeFi-infrastruktúrát.
2026. 06. 12. 10:30
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírek hatására csökkentek a kötvényhozamok

Az Európai Központi Bank a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal emelte a kamatlábakat, így az irányadó betéti kamat 2,25%-ra emelkedett és a döntéshozók hangsúlyozták a 2%-os inflációs cél elérése melletti elkötelezettségüket.
2026. 06. 12. 10:00
Megosztás:

A kedvező közel-keleti hírekre meredek emelkedésben zártak az amerikai indexek

Az amerikai indexek meredek emelkedésben zárták a napot, miután az iráni háborúval kapcsolatos híreket egyre inkább a közeli megállapodással kapcsolatos várakozások dominálták. Az S&P 500 1,8%-kal, a Dow Jones 1,9%-kal, a Nasdaq Composite 2,5%-kal emelkedett.
2026. 06. 12. 09:30
Megosztás:

Újra emelkedtek az európai indexek, kamatot emelt az EKB

0,5%-os emelkedéssel négy napi csökkenés után zárt újra zöldben a páneurópai STOXX 600. A DAX 0,1%-kal, a CAC 40 és az FTSE 100 0,5%-kal került feljebb.
2026. 06. 12. 09:00
Megosztás:

Az USA gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát

Az Egyesült Államok gazdasági szankció alá vette Kuba állami tulajdonú kőolaj- és földgázvállalatát, a Union Cuba-Petroleo-t - jelentette be az amerikai külügyminisztérium csütörtökön.
2026. 06. 12. 08:30
Megosztás:

Felkészülés az eÁfa 2.0-ra: kevesebb mint fél év maradt az ÁNYK kivezetéséig

A NAV a Github portálon tette közzé az eÁfa XSD 2.0-ás változatát. Ez a lépés kulcsfontosságú, hiszen az új séma számos korábbi technikai kérdést megválaszol, és egyértelműsíti a kiegészítő információk jelentésének módját. Ezeket az adatokat eddig az áfabevallás mellékletein keresztül kellett szolgáltatni, mostantól azonban integráltabban kezelhetőek.
2026. 06. 12. 08:00
Megosztás:

A Magyar Mérnöki Kamara szakmai útmutatójával segítené a kórházi klímafejlesztéseket

Már rendelkezésre áll a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) által kiadott szakmai útmutató, amely segítheti a kormány csütörtökön bejelentett kórházi klíma- és hűtőberendezés-javítási, valamint fejlesztési programját - hívta fel a figyelmet a kamara az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2026. 06. 12. 07:30
Megosztás:

Ekkora büntetést nem kell megfizetni júliustól a bajba jutott babaváró hiteleseknek, novemberig kitolják a határidőt

Hatalmas büntetés megfizetésétől mentesülnek egy időre azok a babaváró hitelesek, akiknek nem sikerült teljesíteni a gyermekvállalási kötelezettségüket. A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja. A BiztosDöntés.hu számításai szerint 2-3,5 millió forintos összegről van szó attól függően, mikor vették fel az érintettek a kölcsönt. Ez a büntetés ugyan addig tovább hízhat, de az ígért méltányosabb szabályozás a végén csökkentheti is.
2026. 06. 12. 07:00
Megosztás:

A Visa és az OpenAI együttműködése formálja az AI-alapú kereskedelem következő generációjá

Az együttműködés összekapcsolja a Visa globális fizetési hálózatát a világ egyik legnagyobb LLM-platformjával, ezzel támogatva a zökkenőmentes és biztonságos tranzakciókat, valamint a mesterséges intelligencia által vezérelt, ügynökalapú kereskedelmi megoldások szélesebb körű elterjedését.
2026. 06. 12. 06:00
Megosztás:

Egyelőre nem fenyegeti kiszáradás a Velencei-tó ingatlanpiacát

Még csak most kezdődik a nyári szezon, de a Velencei-tóról szomorú hírek érkeznek. A tó már az elmúlt években is folyamatosan alacsony vízállással küszködött, de most új mélypontra esett a vízállása. A jelenlegi 60 centiméter körüli szint azt jelenti, hogy nagyjából egy méter hiányzik az ideális vízálláshoz, 2025-ben nyár végén volt hasonló szinten a vízmérce. A nyári hónapokban pedig várhatóan a párolgás következtében további minimum 20-30 centimétert veszít majd a tó.
2026. 06. 12. 05:30
Megosztás:

VB-láz és digitális csapdák: így verik át a fogadókat a legújabb online csalásokkal

Nemcsak a focisták, hanem az online csalók is megpróbálnak labdába rúgni a június 11-én, magyar idő szerint este kilenckor kezdődő 2026-os labdarúgó világbajnokság ideje alatt. A Szerencsejáték Zrt. biztonságtudatossági kampánnyal kívánja felhívni a figyelmét az illegális szerencsejáték oldalak veszélyeire, a személyes és banki adatok védelmére, valamint a kiskorúakat és sérülékeny csoportokat védő szigorú magyar előírások betartására.
2026. 06. 12. 05:00
Megosztás: