Elemzők - 7 százalék alá csökenhet az MNB kamatszint

Hét százalék alatti jegybanki kamatszintet valószínűsítenek az idei év végére londoni feltörekvő piaci elemzők az előzetes konszenzustól alaposan elmaradó augusztusi magyarországi inflációs adatok után.

A pénteki inflációs adatismertetés után Neil Shearing, a Capital Economics nevű vezető londoni gazdaságelemző csoport feltörekvő piaci közgazdásza az MTI-nek azt mondta: most már egyértelmű, hogy a vállalatok a júliusi áfaemelés legalább egy részét lenyelték saját profitrésük kárára, tekintettel a magyar gazdaságra jellemző igen gyenge végfogyasztói szintű keresletre.

 

Shearing a jövő év végéig 5 százalékra süllyedő jegybanki kamatot valószínűsített, de hozzátette: folyamatos, ám meglehetősen lassú enyhítési ciklust vár, mert "útközben adódhatnak problémák, (...) piaci kilengések". A Capital Economics szakértője szerint a magyar vállalatok a gyenge kereslet miatt elvesztették árérvényesítő képességük jelentős részét. Ezt jelezte már az is, hogy a forint korábbi gyengülése sem szivárgott át teljes mértékben a fogyasztói árakba, mert az importőrök inkább nem hárították tovább az árfolyamveszteségből eredő többletköltségeket.

 

Michal Dybula, a BNP Paribas bankcsoport közép-európai közgazdásza az inflációs adatokat kommentálva az MTI-nek azt mondta: a 10 százalékos negatív kibocsátási rés miatt "hatalmas deflációs nyomás érvényesül" a gazdaságban. Dybula szerint az áfaemelés "egy hónapig hatott" a havi összevetésben számolt inflációs ütemre. Mivel ez a hatás most már elenyészőben van, és máshonnan sem érzékelhető áremelő nyomás, a magyarországi infláció valószínűleg a várakozások alatt marad az idei év hátralévő részében és 2010 elején. Amikor pedig az áfamódosítás hatása teljesen eltűnik, onnantól "nagyon meredek dezinflációs, sőt deflációs irány várható" - tette hozzá. A

 

BNP Paribas térségi elemzője szerint a teljes kosárra számolt infláció várhatóan a pozitív tartományban marad, de maginflációs szinten, éves összevetésben fél százalékos mínuszok is lehetnek 2011 elejére. A kibocsátási rés a még inflációs kockázat nélkül elérhető - vagyis fenntartható - hosszú távra számított GDP-növekedési potenciál és a tényleges GDP-növekedés különbségét méri negatív vagy pozitív irányban. A pozitív kibocsátási rést az elemzők általában inflációveszélyesnek tartják, a negatív kibocsátási rés kialakulása azonban erőteljes dezinflációs tényező, sőt deflációs kockázatot is jelenthet.

 

Londoni elemzői számítások szerint a magyar gazdaságban a recesszió miatt jelenleg 8-10 százalékos negatív kibocsátási rés érvényesül. A várható magyarországi jegybanki kamatpályáról a BNP Paribas közép-európai elemzője pénteken az MTI-nek azt mondta: a nagy forinteladási hullámok kockázata valószínűleg szűnőben van, a külső fizetési mérleghelyzet is "nagyon gyorsan javul", és mindez lehetővé teszi az agresszívabb jegybanki enyhítési politikát. Dybula szerint "egyértelműen 7 százalék alá tart" az idei év végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata.

 

A BNP Paribas előrejelzése 2010 végére jelenleg 5 százalékos MNB-kamat, de az elemző szerint erre a prognózisra is lefelé ható kockázatok érvényesülnek. A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői pénteken, az inflációs adatsor ismertetése után az eddigi 7 százalékról 6,50 százalékra módosították az idei év végi magyarországi kamatszintre adott előrejelzésüket, és jövőre 6 százalékos MNB-kamatot várnak. Megjegyezték ugyanakkor, hogy 6 százalék alatti kamatszintnek már negatív átgyűrűző hatása lehet a forintra a kockázatvállalási hajlam gyengülése esetén. Ez a cég is arra a következtetésre jutott, hogy a magyar kiskereskedelem a júliusi áfaemelésnek csak egy részét hárította tovább a fogyasztókra a gyenge végfogyasztói kereslet miatt. A ház szerint a júliusi, szintén meglepően alacsony inflációs adatok utáni újabb meglepetés az év hátralévő részére a vártnál alacsonyabb inflációt valószínűsít.

 

A JP Morgan londoni elemzői most azzal számolnak, hogy az éves összevetésű idei év végi infláció 6 százalék alatt maradhat - a cég eddig 6,2 százalékot várt -, és az egész éves átlagos infláció valószínűleg 4,3 százalék lesz a bank korábbi előrejelzésében szereplő 4,5 százalék helyett. A JP Morgan prognózisa változatlanul az, hogy az éves inflációs ütem 2010 második felében az MNB 3 százalékos célszintje alá süllyed.

 

A Wood & Co. nevű, Kelet-Közép-Európára szakosodott befektetési társaság pénteki elemzése szerint a két legutóbbi inflációs adatsor megerősíti, hogy a recesszió egyre egyértelműbb deflációs hatást gyakorol, ami erősíti a gyors monetáris enyhítés mellett szóló érveket. A cég szerint "nagyon valószínű" egy fél százalékpontos kamatcsökkentés ebben a hónapban - sőt valamennyi esélye egy 0,75 százalékpontos enyhítésnek is van -, és a ház októberre is vár egy további fél százalékpontos csökkentést. A Wood and Co. elemzői jövőre 5 százalékos magyarországi jegybanki kamatmélypontot is elképzelhetőnek tartanak.

 

A Cityben van még agresszívabb előrejelzés is: a Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni elemzői szerint az MNB-alapkamat 2010 végéig 3,50-5,50 százalék közé csökken.


Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás: