Elemzők gyorsuló magyar inflációt várnak szeptemberről

Az éves összevetésű szeptemberi magyarországi fogyasztói infláció további gyorsulását jósolta a keddi adatismertetés előtt a londoni felzárkózó piaci elemzők zöme, elsősorban a forintgyengülés várhatóan már érezhető árnövelő hatásaira hivatkozva, de van stagnálást, illetve kismértékű lassulást valószínűsítő citybeli előrejelzés is.

Az MTI előzetes felmérésbe bevont kilenc nagy citybeli befektetési és elemzőház - Morgan Stanley, JP Morgan, BNP Paribas, Barclays Capital, Goldman Sachs, Bank of America-Merrill Lynch, Capital Economics, 4cast, UBS - szakértői széles sávban mozgó, 3,5-4,0 százalék közötti prognózisokat adtak a teljes kosárra számolt, éves összevetésű szeptemberi magyarországi inflációra.

 

Az előrejelzések átlaga 3,76 százalék. Augusztusban, 3,6 százalékos, júliusban 3,1 százalékos, júniusban 3,5 százalékos éves fogyasztói árinflációt mértek Magyarországon. A legmagasabb, 4,0 százalékos szeptemberi inflációs előrejelzést adó cég, a Goldman Sachs londoni felzárkózó térségi elemzői azzal indokolták prognózisukat, hogy a gyengébb forint miatt emelkedtek a múlt hónapban az energiaárak, emellett a ház várakozása szerint a kosár élelmiszer-összetevőjének árinflációja is pozitívba fordult szeptemberben, és a hatósági árak is emelkedtek valamelyest.

 

A Goldman Sachs londoni elemzői azzal számolnak, hogy a múlt hónapban az éves szintű maginfláció is gyorsult a "korábbi sokkok" átszűrődése miatt. Az egy hónappal korábbihoz képest ugyancsak magas, 3,9 százalékos szeptemberi éves inflációt jósoltak a JP Morgan bankcsoport londoni felzárkózó piaci közgazdászai, akik szerint az általuk várt gyorsulás fő tényezője az élelmiszerkomponensben jelentkező kedvezőtlen bázishatás lehetett.

 

A ház elemzői ezzel kapcsolatban kiemelték, hogy tavaly szeptemberben a magyarországi élelmiszerárak hozzávetőleg 1 százalékkal jártak az arra a hónapra jellemző szezonális szint alatt. A JP Morgan londoni szakértői szerint az általuk jósolt múlt havi gyorsulásban emellett szerepet játszhatott a forintgyengülés is, amely valószínűleg már elkezdte éreztetni átszűrődő hatását az importárakban. Kisebb mértékű gyorsulást várnak a múlt hónapról a 4cast nevű vezető londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház közgazdászai, akik 3,7 százalékos éves inflációt jósoltak szeptemberre.

 

A 4cast elemzői arra számítanak, hogy folytatódhatott az élelmiszerárak lefelé irányuló korrekciója, ugyanakkor a tartós ipari termékekben és a fogyasztási javakban már meglátszódhat a jelentős forintgyengülés átszűrődéséből eredő nyomás. A 4cast szerint azonban az inflációs várakozásokban kulcsszerepet játszó szolgáltatási versenyszféra inflációja valószínűleg továbbra is nyomott. Ugyancsak 3,7 százalékos tizenkét havi inflációt várnak szeptemberről a BNP Paribas bankcsoport felzárkózó térségi elemzői, akik szerint jóllehet a bázishatások felhajtóerőt gyakorolhattak a fogyasztói árakra, a forintgyengülés hatását azonban valószínűleg ellentételezte az "összeomló" hazai kereslet.

 

A ház szerint mindemellett a magyar gazdaságban érvényesülő, egyre szélesebb negatív kibocsátási rés is arra vall, hogy középtávon nincsenek inflációs kockázatok. Ennek alapján a BNP Paribas közgazdászai 2012 végétől jelentős magyarországi dezinflációra számítanak. Hasonló érvekkel jósolták a szeptemberi éves infláció valamelyes lassulását a Capital Economics - az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemző csoport - szakértői, akik 3,5 százalékos ütemet valószínűsítettek a múlt hónapra.

 

A Barclays Capital befektetési bankcsoport londoni felzárkózó piaci közgazdászai 3,6 százalékos, vagyis stagnáló éves magyar inflációt várnak szeptemberről, arra a véleményükre hivatkozva, hogy a globális élelmiszer- és nyersanyagárak csökkenését valamelyest ellentételezhették a kedvezőtlen bázishatások. (MTI)

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás:

Vitalik Buterin is megszólalt: új irányt vehet az Ethereum fejlesztése a Frame tranzakciókkal

Lendületet kapott a vita az Ethereum következő nagy frissítéséről: a “Frame Transactions” koncepció bekerült a Hegota főszereplői közé, ráadásul maga Vitalik Buterin is hozzászólt a javaslathoz. A tét nem kicsi – az új tranzakciótípus gyökeresen átalakíthatja a mempool-szabályokat, a pénztárcák működését, sőt a blokklánc szintű MEV-ellenállást is.
2026. 02. 04. 21:30
Megosztás:

Az Aave új pályára áll: bezárják a Family Walletet és búcsút mondanak az Avara márkának

Véget ér egy korszak az Aave-nál – teljes márkakonszolidáció és új fókusz a célzott DeFi-megoldásokon. A decentralizált pénzügyi (DeFi) szektor egyik legnagyobb neve, az Aave radikális stratégiaváltást jelentett be. Az alapító, Stani Kulechov közölte: az Avara márkanév megszűnik, a Family Wallet fejlesztése és felhasználói onboardingja pedig leáll. A cég mostantól minden tevékenységét egységesen az Aave Labs égisze alatt végzi. A cél: a jövő DeFi alkalmazásainak célzottabb, skálázhatóbb építése.
2026. 02. 04. 20:30
Megosztás:

Kész kinevezni új környezetvédelmi minisztert a cseh államfő

A cseh köztársasági elnök kész kinevezni egy új környezetvédelmi minisztert, és várja a kormányfő javaslatát - jelentette be közleményben szerdán a cseh elnöki iroda, miután Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel tárgyalt a témáról.
2026. 02. 04. 20:00
Megosztás:

Fordulópont a magyar ingatlan befektetési piacon: túl a mélyponton

Az ingatlanbefektetési piacot Zelles-Görgey Balázs (Director, Head of Capital Markets), mutatta be. Felhívta a figyelmet, hogy az előző év igazi fordulópontot jelentett: a 2024-es rekordalacsony és volatilis év után a 2025-ös teljes befektetési volumen elérte a 881 millió eurót, ami 117,5%-os növekedést jelentett az előző évhez képest.
2026. 02. 04. 19:30
Megosztás:

900 dolgozótól válna meg a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro című hírportál.
2026. 02. 04. 19:00
Megosztás:

A Bitmine 6 milliárd dolláros ETH-vesztesége „része a ciklusnak”

A Bitmine elnöke visszavág a kritikáknak – hosszú távra építik az Ethereum-kincstárat, miközben erősödik a vita a vállalati kriptotartalékok szerepéről.
2026. 02. 04. 18:30
Megosztás:

Új műtéti eljárással segítik a szívelégtelenségben szenvedőket a pécsi egyetemen

A szívelégtelenségben szenvedő betegeknek segít hosszú távon az az új eljárás, amelyet a közelmúltban már többször alkalmaztak, újabban pedig oktatnak is a pécsi szívgyógyászati klinikán - közölte a Pécsi Tudományegyetem szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 04. 17:00
Megosztás:

A WING és az Accent átveszi a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok üzemeltetését

2026 januárjától új üzemeltetési struktúrában működik tovább a Hotel Yacht Wellness & Business Siófok. Az Accent Hotel Management és a WING nyáron létrehozott közös vállalkozása – amely a székesfehérvári Best Western Plus Lakeside Hotel üzemeltetését is végzi – átveszi a szálloda működtetését.
2026. 02. 04. 16:30
Megosztás:

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira

Február 20-ig lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira - hívta fel a figyelmet a fiatalokért felelős helyettes államtitkár szerdán az M1 csatorna Ma reggel című műsorában.
2026. 02. 04. 16:00
Megosztás:

Vihar a Bitcoin ETF-piacon: újra 100 milliárd dollár alá csökkent az állomány

Hatalmas eladási hullám söpört végig a legnagyobb kripto ETF-eken – a befektetők óvatos üzemmódra váltottak. Hónapok óta először csökkent 100 milliárd dollár alá a Bitcoin ETF-ek összesített vagyona – ezzel véget ért az az időszak, amikor a tőzsdén kereskedett alapok rekordokat döntögettek a kriptopiacon.
2026. 02. 04. 15:30
Megosztás:

Ráugrottak a fiatalok az Otthon Startra

Az Ersténél az Otthon Start hitelt felvevők 64 százaléka 35 évesnél fiatalabb, az átlagos hitelösszeg több mint 35 millió forint. Tízből kilencen használt lakást vásárolnak a támogatott konstrukció segítségével, az átlagos futamidő 270 hónap.
2026. 02. 04. 15:00
Megosztás:

Új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Tomor Ákost, a cég transzferár-szolgáltatásainak a vezetőjét 2026. január 1-től partnerré nevezte ki, elismerve több mint egy évtizedes, kiemelkedő szakmai munkáját és nemzetközi tapasztalatát.
2026. 02. 04. 14:30
Megosztás:

6 ezer fővel csökkent a regisztrál álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján a regisztrált álláskeresők száma 2026 januárjában 224.130 fő volt, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 6 ezer, 2010-hez viszonyítva pedig mintegy 430 ezer fős csökkenést jelent. Így hazánk változatlanul az Európai Unió élmezőnyéhez tartozik a magas foglalkoztatást és az alacsony munkanélküliséget tekintve.
2026. 02. 04. 14:00
Megosztás:

Beidézték Elon Muskot

Meghallgatja április 20-án a francia igazságszolgáltatás Elon Muskot, az X közösségi oldal tulajdonosát és Linda Yaccarinót, az X korábbi vezérigazgatóját a platform feltételezett visszaéléseivel kapcsolatos nyomozásban - közölte kedden a párizsi ügyészség.
2026. 02. 04. 13:30
Megosztás: