Elemzők szerint a piacok túlárazzák a globális kockázatokat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a világgazdasági növekedés kilátásait terhelő kockázatok kétségtelenül növekedtek az idén, a piacok azonban túlárazzák az olyan kockázati forgatókönyvek valószínűségét, mint például a kereskedelmi háború globális eszkalációja vagy Olaszország törlesztésképtelenné válása.

Elemzők szerint a piacok túlárazzák a globális kockázatokat

Az egyik legtekintélyesebb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, az Oxford Economics közgazdászai kedden ismertetett helyzetértékelésükben közölték: látnak arra utaló jeleket, hogy a globális likviditási kondíciók feszesebbé váltak, komoly sokkhelyzet kialakulásával azonban nem számolnak, mivel a pénzügyi kondíciók általánosságban továbbra is meglehetősen lazák, és az elmúlt egy év széles bázisú növekedése nyomán a világgazdaság is képesnek tűnik arra, hogy ellenálljon ezeknek a kockázati tényezőknek.
   
A ház a köztes aktivitási adatok alapján azzal számol, hogy a világgazdasági szintű hazai össztermék (GDP) negyedéves összevetésű növekedési üteme a második negyedévben valószínűleg még gyorsult is. Az Oxford Economics elemzői 0,8 százalékos globális második negyedévi átlagnövekedésre számítanak az első három hónapban mért 0,7 százalékos negyedéves bővülés után.
    

A lefelé ható kockázatok erősödtek ugyan, de rendkívül alacsony bázisról kiindulva, és bár nagyobbak a bizonytalanságok, mint egy évvel ezelőtt, a világgazdaság alapjaiban véve továbbra is jobb állapotban van, mint az előző évtized jelentős részében - hangsúlyozzák az Oxford Ecomomics londoni elemzői.
   

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A ház szerint ebben a helyzetben a protekcionista intézkedések nem feltétlenül elégségesek ahhoz, hogy a világgazdasági növekedésre jelentősebb negatív hatást gyakoroljanak.
   
A cég alapeseti előrejelzése az, hogy az Egyesült Államok és Kína kereskedelmében az eddig bejelentett intézkedéseken túl 100 milliárd dollárnyi, az Egyesült Államok és az Európai Unió kereskedelmében 50 milliárd dollárnyi éves áruforgalomra vetnek ki további büntetővámokat.
   
E
lőfordulhat, hogy ez a prognózis túl óvatosnak bizonyul, hiszen ha az eddig elhangzott vámintézkedési fenyegetések teljes egészében megvalósulnak, akkor 800 milliárd dollárnyi - a globális hazai össztermék 4 százalékának megfelelő - értékű éves világkereskedelmi forgalmat terhelhetnek új vámok - hangsúlyozzák az Oxford Ecomomics elemzői.
   
Közölték azonban, hogy az általuk használt számítási módszertan - Global Economic Model - szerint még egy ilyen szintű eszkaláció is csak 0,2 százalékponttal csökkentené a világgazdasági növekedés ütemét 2019-ben és 2020-ban.
   
A cég londoni elemzői szerint, ha Olaszország államadósság-átütemezésre kényszerülne, az szinte bizonyosan komoly globális sokkhatással járna, a ház azonban továbbra is csak csekély valószínűséget tulajdonít egy ilyen forgatókönyvnek. Az Oxford Economics szerint ugyanis különösen valószínűtlen az olasz kormány részéről egy olyan mértékű költségvetési lazítás, amely alátámaszthatná az olasz szuverén törlesztésképtelenséggel kapcsolatos piaci félelmeket.
    

A cég mindezt egybevetve az idén 3,1 százalékos, 2019-ben 2,9 százalékos világgazdasági növekedést vár, hangsúlyozva, hogy a globális GDP-érték éves növekedési átlaga az elmúlt tíz évben 2,4 százalék volt.
   
Más nagy londoni házak szerint, ha a kereskedelmi nézeteltérések mégis totális vámháborúvá eszkalálódnának, azt az Egyesült Államok - legalábbis a piaci árazásokból megítélhetően - jobban átvészelné, mint a többi globális gazdasági erőcentrum.
   
A hitelminősítői és pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző Moody's Corporation cégcsoport gazdaságelemző részlege, a Moody's Analytics erről összeállított új kimutatása szerint a piaci szereplőket mindenekelőtt az vezeti erre a meggyőződésre, hogy az amerikai üzleti aktivitásban kisebb a súlya a külkereskedelemnek, az Egyesült Államok sokkal többet importál, mint amennyit exportál, és az amerikai gazdaság teljesítménye egyébként is jóval robusztusabb, mint a több nagy gazdaságé.
    

A Moody's Analytics kimutatása szerint az amerikai gazdaság iránti piaci derűlátást tükrözi, hogy a pillanatnyi összesített törzsrészvény-árfolyam meghatározásához használt legszélesebb merítésű amerikai tőzsdeindex, a Wilshire jelenleg 0,5 százalékkal a június közepi szintje felett jár, 2017 végén mért szintjét pedig 5,3 százalékkal haladja meg.
   
A ház szerint a részvénytőzsdei teljesítményekből következtethető piaci vélemény szerint az esetleges elhúzódó kereskedelmi háború azoknak a gazdaságoknak okozhatja a legnagyobb veszteségeket, amelyeknek nagy a külkereskedelmi többletük. Ezt jelzi az is, hogy az elmúlt egy hónapban az amerikai tőzsdék sokkal jobban teljesítettek, mint más globális súlyú részvénypiacok.
    

A Moody's Analytics kimutatása szerint például a kínai Shanghai Composite 6,8 százalékkal, a dél-koreai Kospi 5,7 százalékkal, a német DAX index 4,7 százalékkal, a japán Nikkei 2,4 százalékkal süllyedt csak június közepe óta, az év elejéhez mérve pedig 14,2, 9,4, 3,3, illetve 2,5 százalékot vesztettek értékükből ugyanezek az árfolyammutatók.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: