Elfogadta az Európai Parlament a magyarországi helyzetről szóló javaslatot

Elfogadta szerdán az Európai Parlament Strasbourgban ülésező plenáris ülése a magyarországi helyzettel, elsősorban a miniszterelnök halálbüntetéssel kapcsolatban tett kijelentéseivel és a bevándorlás és a terrorizmus témakörében indított nemzeti konzultációval foglalkozó határozatát.

Az EP plenáris ülése a szociáldemokrata, a radikális baloldali, a liberális és a zöld frakció közös határozati javaslatát 362 igen szavazattal, 247 ellenében, 88 tartózkodás mellett fogadta el.  A baloldali-zöld-liberális frakcióknak nincs többségük a strasbourgi testületben, a 751 mandátumból 362-vel rendelkeznek.  A 751 képviselőből viszont csak 697 adta le szavazatát, és  88 tartózkodás mellett ez a voksok 51,9 százalékát jelenti.

 

Az elfogadott határozat leszögezi, hogy a halálbüntetés összeegyeztethetetlen az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletével, és ha egy tagország bevezetné, azzal megsértené az EU alapszerződését. "A halálbüntetés eltörlése mérföldkő az alapjogok európai fejlődésében" - húzza alá az EP határozata, majd nyomatékosítja, hogy az unió alapértékeinek súlyos megsértése maga után vonja a szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítását, amely egy többlépcsős folyamat végén akár az adott tagállam kizárását is lehetővé teszi az uniós döntéshozatalból.

 

Az állásfoglalás elítéli, hogy Orbán Viktor kormányfő több kijelentésével is vitát kezdeményezett a halálbüntetésről. Ugyanakkor aláhúzza: tudomásul veszi, hogy a miniszterelnök tudatta, a kormány nem tervezi a halálbüntetés visszaállítását. A határozat kiemeli, hogy a kormányfőnek felelőssége van az unió alapértékeinek előmozdítása terén, s jó példát kell mutatnia.

 

A nemzeti konzultációval összefüggésben az elfogadott szöveg rögzíti, hogy a tagállamoknak szuverén joguk konzultációt kezdeményezni, megjegyzi ugyanakkor, hogy az ilyen megkérdezéseknek tükrözniük kell a kormányzat készségét a felelős kormányzásra, melynek célja demokratikus politikai megoldások megtalálása és az unió alapértékeinek tiszteletben tartása. A határozat nemcsak a nemzeti konzultációt, hanem az azzal összefüggésben indított kormányzati plakátkampányt is bírálja.

 

"Az Európai Parlament nyomatékosítja, hogy a Magyarországon a bevándorlásról és terrorizmusról kezdeményezett  konzultáció tartalma és nyelvezete erősen félrevezető, elfogult és kiegyensúlyozatlan, részrehajló és közvetlen kapcsolatot teremt a migrációs jelenség és biztonsági kockázatok között" - áll a határozatban.

 

A szöveg emellett sajnálatát fejezi ki, hogy a kérdések az EU-t hibáztatják, a tagállamok felelősségének említése nélkül, emlékeztetve, hogy az uniós jogalkotásnak ők is teljes jogú résztvevői.  A dokumentum minden tagállam részéről konstruktív hozzáállást szorgalmaz, kiemeli, hogy minden tagországnak teljes mértékben meg kell felelnie az uniós jognak, s minden jogszabályuknak tükrözniük kell az európai értékeket, amelyekkel összhangban kell állniuk. A tervezet ezzel kapcsolatban elítéli, hogy a tagállamok kormányait tömörítő tanács nem reagált a legutóbbi magyarországi eseményekre, s mind a minisztereket, mind az állam- illetve kormányfőket arra kérik, hogy foglalkozzanak Magyarországgal.


A szöveg szerint az elmúlt egy év magyarországi eseményei összességükben azt jelenthetik, hogy kialakulóban van annak veszélye, hogy a jogállamiságot rendszerszintű fenyegetés éri. Ezzel összefüggésben a határozat szorgalmazza, hogy az Európai Bizottság legkésőbb szeptemberig készítsen mélyreható jelentést Magyarországról, emellett álljon elő javaslattal a demokrácia, az alapjogok, és a jogállamiság tiszteletben tartásának ellenőrzését és betartatását szolgáló uniós mechanizmusra, amely minden tagállamot egységes és objektív mutatók alapján, megkülönböztetés nélkül értékelne évről évre.

A négy frakció által beterjesztett közös határozati javaslat több olyan jelzőt és értékítéletet megfogalmazó kifejezést elhagyott, amely keményebb bírálatot fogalmazott meg, s a pártok javaslataiban külön-külön még szerepelt. A nemzeti konzultációt sem idegengyűlölőnek, sem gyűlöletkampánynak nem nevezi a szöveg, de továbbra is a konzultáció visszavonását sürgeti.

 

A Fidesz-KDNP-t is tagjai közt tudó néppárti frakció a határozati javaslat több olyan passzusáról is külön szavazást kért, amelyek bírálatot fogalmaznak meg, valamint arról is, amely azt kéri a bizottságtól, hogy világítsa át Magyarországot. Külön szavazást kért a jobbközép pártcsalád arról is, hogy rendszerszintű fenyegetés lenne kialakulóban a magyar jogállamiság terén, valamint arról a szakaszról, amely a tanácsot marasztalja el, és azt kéri, foglalkozzon Magyarországgal. A jelenlévő képviselők többsége ugyanakkor mindegyik szövegrészt támogatta, így azok benne maradtak a határozatban. (MTI)


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: