Elképesztő mértékben nőtt a Richter nyeresége (korr.)

A konszolidált árbevétel 9,4 százalékos emelkedése mellett a Richter Gedeon Nyrt. nettó nyeresége 54,1 százalékkal 57,67 milliárd forintra nőtt az év első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a társaság a BÉT honlapján kedden közzétett, a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Az egy Richter részvényre jutó nyereség (EPS) a tavalyi 2.015 forintról 3.082 forintra nőtt.

Az árbevétel 215,68 milliárd forint volt, amiből a belföldi értékesítés - 7,6 százalékos éves növekedéssel - 25,69 milliárd forintot tett ki. Egyedül a harmadik negyedévben a nettó profit elérte a 19,46 milliárd forintot, 100,1 százalékkal haladta meg a tavaly harmadik negyedévit. A portfolio.hu elemzői 13,93 milliárd forintot vártak, de a megkérdezett 11 elemző közül egy sem számított ilyen nagy nyereségre.

 

A Richter jelentős előszállításokat teljesített, hogy felkészüljön az Oroszországban szeptember 1-jén életbe lépett szabályváltozásra. Az Oroszországba irányuló kivitel az év első kilenc hónapjában 36,3 százalékkal 61,12 milliárd forintra emelkedett. A bruttó fedezet - az árbevétel és a közvetlen költségek különbözete - 132,17 milliárd forint volt a háromnegyed évben, ami 18,3 százalékos növekedést jelent.

 

A közvetlen költségek az időszak folyamán 2,2 százalékkal mérséklődtek. A költségek között a legnagyobb tételt jelentő értékesítési és marketing költségek 6,1 százalékkal 43,67 milliárd forintra emelkedetek, de a legnagyobb arányban a kutatás-fejlesztés (K+F) ráfordításai nőttek: 37,4 százalékkal 24,66 milliárd forintra. A növekedés elsősorban az amerikai Forest Laboratories-zal együttműködésben végzett klinikai vizsgálatokkal magyarázta a jelentés.

 

A gyorsjelentés megjegyzi, hogy a jelentős K+F költsége miatt a belföldi orvoslátogatói regisztrációs díj 100 százalékban visszaigényelhető. Az 51,11 milliárd forint üzemi szintű nyereség 39,7 százalékos növekedést mutat. A gyorsjelentés hangsúlyozza, hogy ez az oroszországi előszállításoknak köszönhető, annak ellenére, hogy viszonylag alacsony fedezetű nagy- és kiskereskedelmi forgalom jelentősen visszaesett: 9,2 százalékkal 29,38 milliárd forintra.

 

A pénzügyi tevékenység nyeresége az év első kilenc hónapjában 6,76 milliárd forint volt, 130.9 százalékkal több az előző év hasonló időszakánál. Az adózás előtti nyereség 46,0 százalékkal 58,38 milliárd forintra emelkedett, míg az 57,67 milliárd forint adózott profit 54,1 százalékkal volt több, mint az előző év hasonló időszakában. A gyógyszer-értékesítésből származó 185,85 milliárd forint bevétel 13,2 százalékos éves emelkedésnek felel meg.

 

Ebből a belföldi értékesítés 7 százalékos növekedéssel elérte a 24,61 milliárd forintot és ezzel a Richter a magyar piacon a negyedik legnagyobb szereplő 5,6 százalékos részesedéssel. A vényköteles piacon a Richter 7,2 százalékos részesedéssel rendelkezik az IMS piacelemző adatai szerint. Az EU piacán a Richter 168,8 millió euró árbevételt ért el, 3,8 százalékkal többet az előző év első kilenc hónapjánál. Az Egyesült Államokban 10,1 százalékkal 76,7 millió euróra mérséklődött a bevétel.

 

Ugyanakkor a FÁK országokban 304,8 millió euró értékű gyógyszert értékesített a Richter, 40,0 százalékkal többet a bázisidőszaknál. Ebből az oroszországi eladások 40,6 százalékos növekedéssel 221,6 millió eurót tettek ki, Ukrajnában 40,2 százalékkal 34,5 millió euróra nőtt az értékesítés árbevétele, míg a többi FÁK országban a 48,7 millió euró bevétel 37,2 százalékkal haladta meg a bázist. A Richter konszolidált mérlegének főösszege 2010. szeptember 30-án 480,13 milliárd forint volt, ami 50,16 milliárd forint növekedés 2009 végéhez viszonyítva.

 

Az időszak végén a társaság készpénzállománya elérte a 111,49 milliárd forintot. A gyorsjelentésben a Richter emlékeztet arra, hogy októberben és novemberben két jelentős akvizíciót jelentett be: a svájci PregLem felvásárlását és a német Grünenthal orális fogamzásgátló portfoliójának megvásárlását. A csoport 2010. szeptember 30-diki pénzeszközei még az akvizíciók előtti állapotot tükrözik. A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek. A részvény a hétfői tőzsdenapot 46.500 forinton, a pénteki záróárnál 300 forinttal alacsonyabban fejezte be, és forgalma elérte a 2,56 milliárd forintot. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 49.400, a legalacsonyabb 39.000 forint volt.


Visszatekerték a kocsid kilométeróráját? Itt a megoldás, kihez lehet ezzel fordulni!

A carVertical európai használtautó-vásárlók körében végzett új felmérése szerint a legtöbben nem tudják, hogyan járjanak el, ha kiderül, hogy egy autó kilométeróráját visszatekerték: bizonytalanok abban, kihez fordulhatnak, nem számítanak arra, hogy visszakapják a pénzüket, és sokan azzal sincsenek tisztában, hogyan kezelik az adott ország hatóságai a kilométeróra-csalást, illetve milyen jogszabályok vonatkoznak rá.
2026. 09. 24. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt - A nyugdíjasok az érintettek 65 év fölött

A 13. havi nyugdíj mellé 2026-ban megérkezett a 14. havi nyugdíj is. A név azonban könnyen félreérthető: idén a 14. havi juttatás még csak a havi nyugdíj negyedével volt egyenlő. Mutatjuk, kinek járt a két kifizetés, mennyi pénzt jelentett, és miért nem önmagában a 65. születésnap dönt a jogosultságról.
2026. 09. 24. 01:00
Megosztás:

Mikor túlárazott egy szerződés? Így működik az átvilágítás

Az elmúlt időszakban az „átvilágítás” a közbeszéd egyik gyakran használt fogalmává vált. Állami és önkormányzati társaságok, intézmények korábbi működésének, gazdálkodásának vagy szerződéseinek felülvizsgálatáról rendszeresen hallhatunk. De mit jelent valójában egy vállalat átvilágítása, és mi történik, ha a vizsgálat problémát tár fel? Ezt segít megérteni Siti Johanna (indexképünkön), a BDO Business Advisory Services vezetője.
2026. 09. 24. 00:01
Megosztás:

Zuhan a Netflix részvény: a YouTube már a nappaliban is elveszi a nézőket?

A Netflix papírjai szeptemberben 11 százalékot veszítettek értékükből a megadott piaci adatok szerint. A befektetők egyre szigorúbban mérik, hogy a streamingóriás mennyi időre tudja a képernyő elé ültetni előfizetőit. Ebben a versenyben pedig már nemcsak más fizetős szolgáltatásokkal, hanem a Google YouTube-jával is szembe kell néznie.
2026. 09. 23. 23:00
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás: