Elkezdődtek a tárgyalások az önkormányzati adósságok állami átvételéről

Az országban először Hódmezővásárhelyen kezdődtek el az önkormányzati adósságok állami átvételével kapcsolatos egyeztetések.

Csütörtökön Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár, országgyűlési képviselő egyeztetett Almási István polgármesterrel és a település más vezetőivel. A megbeszélések előtti sajtótájékoztatón Matolcsy György elmondta, a kormány célja az, hogy az önkormányzatok döntő többségét kiváltsa az adósságcsapdából. Minden település helyzete más és más, így az adósságok átvételét egyeztetések előzik meg. Az ötezer lakos alatti településeknél, amelyekből 1750 van, és  ahol a kormány a teljes adósságot átvállalja, a korábban felvett hitel nagysága 95-100 milliárd forint - közölte a miniszter.
    

Mintegy kétszáz ötezer feletti lakosú település esetében egyedi megoldásokra van szükség, ezek kialakítása négy-hat hónapot is igénybe vehet. E települések adósságának - az önkormányzatok saját bevételének függvényében - 40-70 százalékát vállalja át az állam, ez mintegy 520 milliárd forintnyi adósság átvállalását jelenti. Az egyeztetéseken arról is szó esik majd, milyen jövőt képzel el az adott település magának, milyen fejlesztéseket tervez a 2014-2020-as uniós ciklusban - közölte a nemzetgazdasági tárca vezetője. Lázár János elmondta, a kormány e döntése 8,8 millió embert érint. Ez a lépés a települések történetében csak az önkormányzatok 1990-es megalakulásához fogható változás.
    

A politikus közölte, a miniszterelnök hétfőn arra kéri az egyéni körzetben megválasztott országgyűlési képviselőket, hogy a belügyminisztérium munkatársaival keressék föl a hozzájuk tartozó ötezer főnél kisebb településeket, és kezdjenek tárgyalásokat, a kormány célja ugyanis az, hogy még idén rendezze ezen önkormányzatok adósságát. Az 5 és 50 ezer fő közötti településeket Pintér Sándor belügyminiszter és Tállai András államtitkár vezetésével keresi meg a kormány. December 20-ig a miniszterek pedig egyeztetnek minden megyei jogú város vezetésével, az önkormányzat adósságának jellegéről - tudatta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
    

A fővárosi önkormányzattal Fónagy János államtitkár vezetésévek tárgyal a kormány, ahogy a kerületekkel is – tette hozzá. Lázár János közölte, Hódmezővásárhely az elmúlt tíz évben 42 milliárd forintot költött fejlesztésre úgy, hogy csak 12 milliárd forint hitelt vett fel. Az önkormányzat adóssága nagyságrendileg 20 milliárd forint, ennek 50-60 százalékát vállalhatja át az állam. Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz által szervezett, az Önkormányzatok az adósság csapdájában című októberi budapesti rendezvényen jelentette be, hogy 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át az állam 1956 önkormányzattól. (MTI)

A legjobb kriptovaluták, amelyeket most érdemes megvásárolni a piac berobbanása előtt: Cardano, Solana, Remittix és Dogecoin

A Dogecoin, a Solana és a Cardano is felkészülnek a szeptemberi volatilis kilengésekre, miközben a kriptopiac összértéke jelenleg 3,85 billió dollár körül mozog.
2025. 08. 24. 14:30
Megosztás:

Leáldozott a Dogecoin és a Shiba Inu monumentális nyereségeinek korszaka? A Layer Brett akár 15.000%-os ralira is képes lehet

Ahogy a mémcoin-piac 2025-ben tovább formálódik, a befektetők erőteljes teljesítményt várnak az olyan vezető tokenektől, mint a Dogecoin (DOGE) és a Shiba Inu (SHIB). Múltbéli, exponenciális növekedésük miatt ezek a tokenek továbbra is a figyelem középpontjában állnak.
2025. 08. 24. 13:30
Megosztás:

Hogyan lehet 1.000 dollárból 500.000 dollárt csinálni 2030-ig? Tipp: nem a Bitcoin vagy a Dogecoin, hanem a Layer Brett a kulcs

A kriptovaluták már sok kisbefektetőből csináltak milliomost – elég csak a Bitcoinra vagy a Dogecoinra gondolni.
2025. 08. 24. 12:00
Megosztás:

Áfát csalt egy távol-keleti kereskedő

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bírságokkal együtt 88 millió forint megfizetésére kötelezett egy távol-keleti kereskedőt, aki fiktív számlákkal minimalizálta fizetendő adóját; a tartozás fedezetére a vállalkozás teljes árukészletét lefoglalták.
2025. 08. 24. 11:00
Megosztás:

XRP árfolyamelemzés: Mire számíthatunk a Ripple-től 2025 hátralévő részében – aggódnia kell a Remittix térnyerése miatt?

Az XRP árfolyama idén folyamatos érdeklődés tárgyát képezte, az elemzők előrejelzései pedig mérsékelt növekedéstől egészen erőteljes visszapattanásig terjednek, attól függően, hogy milyen mértékű intézményi érdeklődés és piaci lendület alakul ki.
2025. 08. 24. 09:55
Megosztás:

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.
2025. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Hacktivisták a blokkláncon: Az Anonymous alapítója saját kriptót indított, miközben börtön fenyegeti

Az Anonymous neve évek óta összeforrt a digitális ellenállással. A világhírű hacktivista csoport szlogenje – „We are Anonymous. We are Legion. We do not forgive. We do not forget. Expect us.” – a világ számos nagyvállalatát és kormányát rémisztette meg. Most azonban egy váratlan fordulat érkezett: az egyik alapító, Aubrey Cottle (ismertebb nevén Kirtaner) egy Solana-alapú kriptót indított útjára, amely nemcsak egy újabb mémcoin, hanem egyfajta mozgalmi token kíván lenni.
2025. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Hankó Balázs: a következő négy évben négyezer milliárd forint adókedvezmény marad a családoknál

Az elkövetkezendő négy évben négyezer milliárd forintnyi adókedvezmény marad a családoknál - jelentette ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton Szerencsen. l
2025. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Michael Saylor szerint a Bitcoin 17 696%-ot szárnyalhat – mennyire reális ez a vízió?

A kriptovaluták történetében kevés olyan befektetési sztori van, amely felér a Bitcoin elmúlt évtizedének teljesítményével. A 2009-ben indult, mára legnagyobbra nőtt kriptodeviza több mint 20 000%-ot erősödött 2014 óta, és sokak számára azóta is a digitális arany szerepét tölti be.
2025. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Műanyagmentes jövő? Egyre nagyobb teret nyernek a biológiailag lebomló higiéniai termékek

A higiéniai termékek – elsősorban a pelenkák – nélkülözhetetlenek mind a gyermekek, mind a felnőttek mindennapjaiban. Ugyanakkor egyre súlyosabb környezeti problémát jelentenek: a világon évente több milliárd darabot dobnak ki belőlük, és ezek döntő többsége műanyag alapú, így akár évszázadokig is terhelhetik a környezetet.
2025. 08. 24. 04:00
Megosztás:

A sárga csekk halála – új dolog jön helyette, kidobhatod őket

A magyar sárga csekk kultusz: Magyarországon évtizedeken keresztül a sárga csekk volt a számlafizetés szimbóluma. A postás hozta, az emberek sorban álltak a postán, és több millió háztartás életének része lett. A csekkek befizetése sokáig nemcsak praktikum, hanem bizalom kérdése is volt: az emberek szerettek kézben tartani a papírt, és biztosak akartak lenni abban, hogy a befizetésük nyoma hivatalos bélyegzővel igazolva van.
2025. 08. 24. 03:00
Megosztás:

Megint nem nyertél a lottón? Eláruljuk a nagy titkot, hogy miért!

Nem vetted még észre, hogy a lottón szinte soha nem nyersz? Hiába játszol az ötösön, a hatoson vagy a skandinávlottón, valahogy sosem sikerül telitalálatot elérned… Nem tűnik ez furcsának? A lottóipar lényege éppen az, hogy minél több szelvényt adnak el, annál nagyobb bevételhez jutnak a szerencsejátékban érdekelt monopolhelyzetű cégek.
2025. 08. 24. 02:00
Megosztás:

Élettársad van nem házasságban élsz? Akkor most bajban vagy!

Sokan ma sem rendelkeznek pontos ismeretekkel az élettársi kapcsolatban élők vagyonjogi helyzetéről – pedig becslések szerint jelenleg körülbelül egymillió magyar ember él ilyen formában. Egy friss MOKK-felmérés rámutatott, hogy az érintetteknek csupán kis része van tisztában a rájuk vonatkozó jogszabályokkal. Cikkünkből most minden részlet kiderül!
2025. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A gyereket hogyan lehet kitagadni az öröklésből?

Jogosan merülhet a kérdés, különösen családi viták vagy megszakadt rokoni kapcsolatok esetén, hogy örökölhet-e a törvényes örökös, például egy gyermek, ha nem tartotta a kapcsolatot az elhunyttal.
2025. 08. 24. 00:05
Megosztás:

Online tanfolyam segíti a helyi turizmus fejlesztését

Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely gyakorlati képzéssel segíti a kistelepülések gazdasági és közösségi megerősödését.
2025. 08. 23. 23:30
Megosztás:

Megosztott taxis szolgáltatások szárnyalnak! Uber és Bolt bevételnövekedés

Az alternatív taxis szolgáltatások, mint az Uber és a Bolt, egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek ügyfeleik körében. Az amerikai Uber és az észt Bolt egyaránt növekvő árbevételt könyvelhet el szolgáltatásaiból. Azonban a két személyszállítási óriás között vannak különbségek. Míg az Uber tavaly csillagászati mértékben növelte nettó nyereségét, a Bolt továbbra is veszteséges. Az összehasonlítást az InvestaGo brókercég elemzőcsapata készítette.
2025. 08. 23. 22:30
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. 08. 23. 21:20
Megosztás:

A jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei - jelentette ki az agrárminiszter Egyházasfaluban szombaton a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
2025. 08. 23. 20:00
Megosztás:

Távozik az IRS kriptofőnöke: új korszak kezdődhet az amerikai kriptóadózásban

Vezetőcsere a legrosszabb pillanatban? Ahogy az Egyesült Államok adóhatósága (IRS) történelmi jelentőségű változtatásokat készül bevezetni a kriptoeszközök adózása terén, épp most távozik posztjáról az egyik legfontosabb szereplő: Trish Turner, az IRS digitális eszközökért felelős részlegének vezetője.
2025. 08. 23. 18:00
Megosztás:

Trump két héten belül eldönti, milyen irányban lép tovább a háborút illetően

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt pénteken.
2025. 08. 23. 17:10
Megosztás: