Elkötelezett vállalatok vihetik előbbre a magyar gazdaságot

Magyarországnak elkötelezett emberekre és vállalatokra van szüksége, amelyek mögött ott áll a jól működő gazdaság és a kormány - jelentette ki a miniszterelnök a herendi Jáger Parkban csütörtökön.

Elkötelezett vállalatok vihetik előbbre a magyar gazdaságot

A Jáger csoporthoz tartozó Csatári Plast Kft. egymilliomodik mérőóra-szekrényének átadása alkalmából tartott ünnepségen Orbán Viktor kiemelte, "a magyar gazdaság éppen a Csatári Plasthoz hasonló nemzeti vállalkozások segítségével juthat ki véglegesen az erdőből, ahová a gazdasági válság alatt került".
    

Hozzátette: a nemzeti tőke és a nemzeti gazdaság szerepe egyre inkább felértékelődik, miközben Európa piacai nyitottá válnak, ezzel párhuzamosan az országok igyekeznek helyzetbe hozni nemzeti iparukat. A magyar gazdaság fejlődését jól mutatja, hogy mára 4 millió 391 ezerre nőtt a foglalkoztatottak száma és a gazdasági növekedés is az egyik legkiemelkedőbb az Európai Unión belül - hangsúlyozta a miniszterelnök.
    

Szavai szerint a 2008-as gazdasági válság megmutatta, hogy a magyar gazdaság féloldalassá vált, miután hosszú időszakon át elhanyagolták a magyar vállalkozásokat, a megváltást sokan a külföldi tőkétől várták, és  általános volt az a nézet is, hogy beruházások elsősorban a nagyvállalatoktól várhatóak.
    

A rendszerváltás idején is léteztek azonban olyan vállalkozások, amelyek nem féltek kihasználni a lehetőségeket, ezek részben azok a családi vállalkozások, amelyek a 80-as évek második felében "garázsokból" indultak el, és mára jól működő cégekké váltak - idézte fel Orbán Viktor. Ennek a hozzáállásnak köszönhető az is, hogy mára egy világmárka bontogatja szárnyait Herenden, Csatári László a semmiből teremtett magyar sikermárkát - jelentette ki.
    

Felidézte azt is, hogy 12 ezer milliárd forintnyi forrás nyílt meg a vállalkozások előtt. Ennek hatékony felhasználása a cél, így mára csupán az a kérdés, hogy tudunk-e élni lehetőségeinkkel - tette hozzá Orbán Viktor.
    

Csatári László, a Jáger csoport ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy a tisztesség és a szorgalom tisztes megélhetést teremthet Magyarországon, és megjegyezte, hogy a siker nem egy ember, hanem a közösség érdeme. Az MTI kérdésre elmondta, hogy a cégnek Herenden és Nemesvámoson működik két magyarországi telephelye. A mérőóra-szekrényeken kívül majolika termékeket, újrahasznosított műanyagból készült burkolóelemeket gyártanak.     

 

A cég árbevétele idén mintegy 3 milliárd forint lesz, ennek fele exportból származik, a vállalat adózás előtti eredménye 300 millió forint. A nemesvámosi és a herendi telephelyen együtt mintegy 150 munkavállaló dolgozik. A cég legfontosabb magyarországi partnerei az áramszolgáltatók és a villamos nagykereskedelmi hálózatok. Főbb külföldi partnerei Németország, Románia, Szlovákia, Kanada és Szingapúr.     Az ügyvezető felidézte, a Jáger csoport elődje, a Csatári Plast magánvállalkozásként indult 1987-ben, kezdetben forgácsolt alkatrészek beszállításával foglalkozott, majd a 90-es évek elejétől műanyag villamos alkatrészek gyártásába kezdett. 1993-tól már saját telephellyel rendelkezett a vállalkozás, ahol 30 munkavállalót foglalkoztatott.
    

1997-től a cég a Magyar Suzuki részére is gyárt alkatrészeket, 2000-től már kizárólag a villamos tokozatok fejlesztésével és gyártásával foglalkozik.     

 

2008-ban alapították a vállalkozás első külföldi leányvállalatát Romániában, ugyanebben az évben felvásárolták a Herendi Majolikagyárat.     A Jáger csoport tagjai: a Csatári Plast Kft., a Jáger Prod Kft., a Jáger Invest Kft. és a Jáger Comp Kft. - fűzte hozzá Csatári László.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
2025. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Ennyi adót szeretne beszedni 2026-ban Magyarország: a 2026-os költségvetés főbb adószámai

Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket vet fel.
2025. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Jakab Roland: a mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért

A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket - hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
2025. 05. 11. 12:00
Megosztás:

Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon

Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
2025. 05. 11. 10:00
Megosztás:

BKK: Újabb járatokon lesz elsőajtós felszállás

Hétfőtől újabb járatokon vezeti be a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2025. 05. 11. 09:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa ellátogatott egy Rómához közeli Szűz Mária-kegyhelyre

Az új pápa, XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.
2025. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon

A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
2025. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból

Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
2025. 05. 10. 19:10
Megosztás: