Előnyös lenne Magyarország számára egy IMF-csomag - elemzők

"Messze jár" a magyar jegybank attól, hogy a forint védelme érdekében kamatemelésre kényszerüljön, mivel jelenleg egészen más a helyzet, mint a 2008-ban végrehajtott kamatemelés idején - vélekedtek új helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint ugyanakkor előnyös lenne egy új egyezség a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének közép-európai stratégái, akik nemrég tájékozódó körutat tettek a térség országaiban, köztük Magyarországon, tapasztalataikról Londonban összeállított elemzésükben közölték: budapesti látogatásuk után még erősebb az a meggyőződésük, hogy a piacok túlbecsülik egy forintvédő célú, rövid időn belül bekövetkező MNB-kamatemelés esélyét. "Néhány befektető" a jelenlegi helyzetet a 2008. októberihez hasonlítja, amikor az MNB a forint védelmében kamatemeléshez folyamodott.

 

A Morgan Stanley közgazdászai szerint azonban "még az MNB is nagyon különbözőnek tartja a mostani helyzetet az akkoritól". Igaz, hogy a forint most még gyengébb, ám a bankok erősebbek, az állampapírpiac működik, és a jegybanknak kétszer akkora devizakészlete van az intervencióhoz, ha ez szükségessé válik. A ház szerint ez nem azt jelenti, hogy az MNB "semmilyen körülmények közepette" nem hajt végre "vészjellegű kamatemelést".

 

Ez azonban "meglehetősen távolinak" tűnik, és csak akkor valószínű, ha a forintárfolyam volatilitása nagymértékben növekedne, és a forintárfolyam meredek kilengéseket mutatna, nem pedig akkor, ha az euró forintárfolyama egy adott szintet átlépne - vélekedtek a Morgan Stanley londoni elemzői. Más nagy londoni befektetési és elemzőházak véleménye szerint ugyanakkor van olyan árfolyamszint, amelyen már feltételezhető lenne az MNB-kamatemelés.

 

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője - aki a héten átfogó előrejelzést állított össze befektetők számára a felzárkózó országcsoport jegybankjainak várható intervenciós és kamatpolitikájáról - közölte: az RBS korábban a 295-300 forintos eurósávot tartotta kamatemelési küszöbnek, a ház szerint azonban a devizahitelesek törlesztési terheinek enyhítését célzó kormányintézkedések nyomán ez a küszöb most már közelebb lehet a 320-325 forintos árfolyamsávhoz. Az RBS felzárkózó piaci közgazdásza szerint ez ugyanakkor mozgásteret is jelenthet a piacnak ahhoz, hogy "próbára tegye az MNB elszántságát".

 

Egy másik nagy londoni pénzügyi elemzőház, a Capital Economics ugyancsak e héten Londonban ismertetett helyzetértékelésében közölte, hogy a cég közgazdászai Magyarországon és Romániában a gyenge növekedés ellenére látnak valamelyes esélyt árfolyamerősítő célú védelmi kamatemelésre rövid távon, bár ezt csak "utolsó lehetséges eszköznek" tartják. A ház szerint valószínűvé válna az MNB-kamatemelés például akkor, ha a forint 310 fölé gyengülne az euróval szemben.

 

A Morgan Stanley londoni elemzői a térségi látogatásról összeállított ismertetőjükben közölték: továbbra is erőteljes meggyőződésük, hogy előnyös lenne Magyarország számára egy IMF-csomag - akár egy elővigyázatossági hitelkeret, akár egy készenléti megállapodás formájában -, mert ez erősítené Magyarország védelmét, és megnyugtatná a piacokat a finanszírozási hozzáféréssel és a forint támogatási képességével kapcsolatban. A Morgan Stanley elemzőinek véleménye szerint azonban úgy tűnik, hogy jelenleg "nagyon magas politikai akadályok tornyosulnak az IMF visszahívása előtt".

 

A ház szerint ha a helyzet gyorsan romlana, és a külföldiek a magyar kormánykötvények eladása mellett döntenének - például abban az esetben, ha a következő hetekben valamelyik hitelminősítő a befektetésre ajánlott szint alá rontaná a magyar adósosztályzatot -, akkor az MNB-nek kellene közbelépnie a kötvénypiac alátámasztására. Az utóbbi napokban más citybeli elemzők részéről is elhangzottak olyan vélemények, hogy Magyarország számára kedvező lenne egy új IMF-egyezmény. A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) felzárkózó térségi szakértői minapi budapesti tájékozódó látogatásukról Londonban kiadott ismertetésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy egy esetleges leminősítés súlyos következményekkel járhatna, mivel Magyarország nagyban függ a külföldi kötvénybefektetőktől.

 

A cég londoni elemzői szerint emiatt "igen kívánatos lenne" Magyarország számára egy elővigyázatossági IMF-program, ugyanis ez elősegítené a költségvetési szigorítás végrehajtását, ezzel csökkentené a kötvénypiaci tőkekiáramlás kockázatát, és "valószínűleg a leminősítés rizikóját is". A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői minapi értékelésükben felidézték, hogy a Standard &  Poor's és a Moody's Investors Service egyaránt leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátást tart érvényben Magyarországra, és mindkét hitelminősítő ebben a hónapban tekinti át magyarországi adósbesorolásait. A JP Morgan ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a két hitelminősítő a magyar gazdaság fő sebezhetőségi tényezői között tartja számon a magas külső adósságrátákat, a jelentős kitettséget egy esetleges európai recessziónak, valamint azt, hogy nincs olyan megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, amely óvhatná a magyar gazdaságot a globális piaci kilengésektől. (MTI)

Parajd - Meghosszabbították a veszélyhelyzetet

Újabb 30 nappal meghosszabbította a sóbánya elárasztása miatt május elején bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektusi hivatal.
2025. 11. 10. 18:00
Megosztás:

Új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Idén történelmi csúcsra emelkednek az amerikai beruházások Magyarországon, ezen a héten újabb egyesült államokbeli cég fejlesztéséről számolhat be a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség - tájékoztatta a szervezet az MTI-t hétfőn.
2025. 11. 10. 17:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban mintegy már másfél ezer légi járatot töröltek

Az Egyesült Államokban már mintegy másfél ezer légi járatot töröltek helyi idő szerint a hétfő reggeli órákban, a légiirányítók hiánya miatt, ami a kormányzati leállás következménye.
2025. 11. 10. 16:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe októberben

Csökkent az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke októberben, jórészt a bőséges globális kínálat hatására az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
2025. 11. 10. 16:00
Megosztás:

Tájékoztatás a Bakonyi Erőműben történt balesettel kapcsolatban

A Veolia Enegria Magyarország Zrt. csoporthoz tartozó Bakonyi Erőmű Zrt.-ben 2025. november 8-án 13 órakor súlyos munkahelyi baleset történt, amelyben az erőmű három munkavállalója sérült meg. A baleset a porleválasztó filter karbantartása és tisztítása során történt, amikor a filterről kifolyó forró por égési sérülést okozott.
2025. 11. 10. 15:30
Megosztás:

Történelmi rekord: 5000 vállalkozás igényelte az első hónapban a fix 3%-os kkv hitelt

Soha nem látott roham indult az új, fix 3%-os kamatozású vállalkozói hitelekért: a Széchenyi Kártya Program hét terméke esetén egyetlen hónap alatt több mint 5000 igénylés és 280 milliárd forintnyi hitelkérelem érkezett. A kedvezményes konstrukció újraindította a vállalati hitelezést, rekord szintre emelve a hitelkeresletet.
2025. 11. 10. 15:00
Megosztás:

A Mazda veszteséggel zárta az első fél évét

A Mazda Motor Corporation japán autógyártó veszteséggel zárta pénzügyi évének első felét, részben a járműeladások csökkenése következtében.
2025. 11. 10. 14:45
Megosztás:

Tíz Black Friday-tipp az NMHH szakértőitől

Az ünnepekhez közeledve egyre többen választják az online vásárlás kényelmét, a fogyasztói tudatosság és a kellő körültekintés azonban az internetes rendeléseknél is elengedhetetlen. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hírközlés-felügyeleti Igazgatósága az év végi vásárlási szezon kockázataira figyelmeztetve osztja meg szakértői tanácsait, hogy a kivételesnek mondott „Black Friday” akciókkal valóban jól járjunk, és a karácsonyra megrendelt termékeket időben kézhez is kapjuk.
2025. 11. 10. 14:00
Megosztás:

Álláskeresési trendek: egyre kevésbé használjuk a közösségi médiát

Az idei év első 8 hónapjában mintegy 6 százalékkal kevesebb álláshirdetést tettek közzé a cégek, mint a tavalyi év azonos időszakában. A jelölt oldali kereslet ezt követte, ugyanis a csökkenő kínálat miatt nőtt a jelentkezések száma: csaknem tizedével több pályázatot adtak le az álláskeresők a meghirdetett pozíciókra.
2025. 11. 10. 13:30
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 13:00
Megosztás:

A költségvetés minden szükséges forrást biztosít a magyar családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és a hazai kkv-kat támogató kormányzati programokhoz

Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil, így a Kormány képes minden szükséges forrást előteremteni az olyan családokat, nyugdíjasokat, fiatalokat és vállalkozásokat támogató programokhoz, mint például: a fix 3%-os Otthon Start Program, a fix 3%-os kkv hitel, a családi adókedvezmény megduplázása, a két- és háromgyermekes anyák szja-mentessége, a nyugdíjasok 30 ezer forintos élelmiszerutalványa vagy a Demján Sándor Program.
2025. 11. 10. 12:30
Megosztás:

Európai abroncspiac a 3. negyedévben

A Tyres Europe közzétette tagvállalatainak 2025 harmadik negyedévére, valamint az év első három negyedévére vonatkozó csereabroncs-értékesítési adatait. Adam McCarthy, a Tyres Europe főtitkára elmondta, hogy az abroncspiacok általában stabilak maradtak 2025 harmadik negyedévében, bár az egyes szegmensek teljesítménye eltérően alakult.
2025. 11. 10. 12:00
Megosztás:

A piaci hitelek döntő részét felváltja az Otthon Start

Szeptember és november között mintegy 160 milliárd forintnyi Otthon Start-hitel folyósítása történhet meg a BiztosDöntés.hu becslése szerint, ami közel 4800 szerződést jelent. A 3 százalékos kamatozású konstrukció az őszi hónapokban a teljes lakáshitelpiacon akár 60 százalékos arányt is elérhet, ami történelmi arányeltolódást jelenthet a támogatott hitelek javára – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 11. 10. 11:30
Megosztás:

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

A hazai piac egyik vezető ingatlanbefektető és vagyonkezelő cégcsoportja, az Indotek Group új, bécsi irodával bővíti nyugat-európai irodahálózatát. Az Indotek több mint egy évtizede terjeszkedik Nyugat- és Dél-Európában, az osztrák iroda megnyitásával még közelebb viszi a cégcsoportot a német nyelvű piacokhoz, és ez lesz a budapesti központból irányított vállalatcsoport első, regionális magántőke-befektetési központja is - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 11. 10. 11:00
Megosztás:

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia munkaerőpiaci térhódításáról szóló vita évek óta tart. Vannak, akik az emberi munkát féltik, mások szerint ez a korszak inkább arról szól, hogyan tanulunk meg együttműködni az új technológiákkal. Katkics Attila HR-szakértő az utóbbi csoportba tartozik.
2025. 11. 10. 10:30
Megosztás:

Ballon a határon: egekben a cigarettacsempészet

Százhetven repülőjáratot és több mint 30 ezer utast érintett, hogy Litvániában az elmúlt hónapban ötször is reptérzárra volt szükség, miután héliummal töltött ballonok százaival juttattak át illegális dohánytermékeket a fehérorosz határon. A meghökkentő módszer nemcsak a légtérbiztonságot veszélyezteti, hanem rávilágít arra is, hogy a meggondolatlan adóemelések hogyan terelhetik az európai dohányosokat a feketepiac felé.
2025. 11. 10. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 11. 10. 09:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a héten a befektetők?

Vegyesen álnak az ázsiai indexek ma reggel a Nikkei 1,2%-os pluszban van, az SSEC viszont stagnál. Az Egyesült Államok Szenátusa vasárnap előrelépést tett a kormányzati leállás lezárása felé.
2025. 11. 10. 09:00
Megosztás:

Európában és idehaza emelkedtek a hozamok, míg a tengerentúlon nem történt érdemi változás

Nem ért véget a múlt héten, így a minden idők leghosszabbjává vált a jelenlegi amerikai kormányzati leállás, a piac szövetségi adatok hiányában a magánszektor által számolt adatokat figyelte.
2025. 11. 10. 08:30
Megosztás:

Vegyesen zártak az amerikai piacok

A Nasdaq mínuszban zárt, míg az S&P 500 és a Dow a pénteki kereskedés végére enyhe pluszba fordult, ahogy a befektetők lezárták a hullámvasútszerű hetet, amelyet gazdasági aggodalmak, az eddigi leghosszabb amerikai kormányzati leállás és a technológiai részvények rendkívül magas értékeltsége jellemeztek.
2025. 11. 10. 08:00
Megosztás: