Emelkedéssel indíthatnak a főbb európai piacok

Emelkedéssel indíthatják a kereskedést a főbb európai börzék irányadó indexei csütörtökön a New York-i, az ázsiai és a csendes-óceáni tőzsdék nyomdokain haladva.

 A londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index, a frankfurti DAX-30 és a párizsi CAC-40 index 0,20-0,30 százalékos nyereségben nyithat.
    

Az ázsiai tőzsdéken és Ausztráliában túlnyomórészt kitartott a jó hangulat, miután az amerikai vállalatok vártnál jobb gyorsjelentéseinek hatására New Yorkban emelkedéssel zártak az indexek szerdán. A Morgan Stanley Capital International, a világ egyik legnagyobb befektetési szolgáltatója által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,16 százalékkal, 452,20 pontra emelkedett.
    

Az amerikai elnökjelöltek helyi idő szerint szerda este tartott harmadik vitájában a gyorsfelmérések szerint ismét a demokrata párti Hillary Clinton szerepelt jobban, így egyre valószínűbbnek látszik, hogy a november 8-ra kiírt választást meg is nyeri. A piacok, amelyek sokkal inkább örülnének Clinton győzelmének, 85-90 százalékra teszik a demokrata párti politikus győzelmének esélyét.
    

A csütörtöki nap leginkább várt eseménye az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése. Elemzők arra számítanak, hogy a kormányzótanács nem változtat a monetáris politikán, de valószínűleg előkészíti a talajt egy decemberi lazításra az infláció régóta várt felpörgetésének alátámasztását célzó szándékkal. Ha Mario Draghi, az EKB elnöke délutáni sajtótájékoztatóján arra helyezi a hangsúlyt, hogy újabb ösztönző intézkedések szükségesek, az euró tovább gyengülhet a dollárhoz képest, ellenkező esetben viszont elindulhat az 1,11-es keresztárfolyam felé.
    

Csütörtök reggel 8 óra körül az eurót 1,0958 dolláron jegyezték, az előző nap megütött, három havi mélypontot jelentő 1,0955 dollár után.
    

A kőolaj világpiaci ára viszont továbbra is a 15 havi csúcs közelében mozog, bár az előző napok jelentős nyereségei után a befektetők profitot realizálnak, így enyhe mínuszban állnak a jegyzések. Az északi-tengeri Brent decemberi szállításra hordónként (159 liter) 52,52 dollárba került, 15 centtel, 0,28 százalékkal csökkent az ára az ázsiai kereskedésben. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate amerikai könnyűolajfajta ára decemberi szállításra hordónként 18 centtel, 0,35 százalékkal, 51,64 dollárra esett.

 

    

Szerdán enyhe nyereségben zártak a nyugat-európai tőzsdék. A frankfurti DAX-index 0,13 százalékkal, 10 645,68 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,31 százalékkal, 7021,92 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,25 százalékkal, 4520,30 pontra nőtt. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,34 százalékkal, 3057,47 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,32 százalékkal, 1355,32 pontra emelkedett.

Folyamatosan frissülő nemzetközi tőzsdepiaci értékekről ide kattintva tájékozódhat.

Vizsgálják az egri óvodai megbetegedéseket

A hatóságok vizsgálják az egri Epreskert utcai óvodában néhány napja történt megbetegedéseket, és megtették a szükséges intézkedéseket - közölte a város polgármesteri hivatala hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 23:30
Megosztás:

A Mercedes erősítene a csúcskategóriás szegmensben

A Mercedes-Benz AG középtávú stratégiai terveiben szerepel, hogy mintegy 2 milliós értékesítési darabszám mellett megerősítse pozícióját a csúcskategóriás szegmensben, egyidejűleg növelje az elektrifikált modellek részarányát, miközben megőrzi a márka alapértékeit - tájékoztatta a Mercedes-Benz Hungária Kereskedelmi Kft. az MTI-t.
2026. 02. 23. 23:00
Megosztás:

Vámháború és geopolitikai feszültség rázta meg a kriptovaluta piacot

A hét pénzügyi piaci nyitása komor hangulatban telt a kriptoszektor számára. A globális geopolitikai feszültségek és az új gazdaságpolitikai bejelentések hatására a befektetők gyorsan kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak, ami azonnal lecsapódott a digitális eszközök árfolyamában. A hétvégi pozitív lendület rövid életűnek bizonyult: a makrogazdasági bizonytalanság ismét rátelepedett a piacra.
2026. 02. 23. 22:30
Megosztás:

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését

Lengyelország és Norvégia fokozná védelmi együttműködését, egyebek mellett a lengyel drónvédelmi rendszer kiépítése terén - jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő hétfőn a délkelet-lengyelországi Deba-Lipa gyakorlótéren, a Jonas Gahr Störe norvég kormányfővel közösen tartott sajtóértekezleten.
2026. 02. 23. 22:00
Megosztás:

A Bitwise CIO-ja 4 kulcsfontosságú kriptót nevezett meg 2026-ra

A digitális eszközpiac érettségi szintje új szakaszba léphet 2026-ban – legalábbis a Bitwise vezető befektetési szakembere szerint. Matt Hougan, a Bitwise Asset Management CIO-ja négy olyan kriptovalutát nevezett meg, amelyek szerinte strukturális alappillérei lehetnek a 2026-os piaci ciklus hátralévő részének. Nem spekulatív altcoinokról, hanem intézményi szinten is releváns infrastruktúrákról beszél.
2026. 02. 23. 21:30
Megosztás:

A héten elkészül a Vác-Balassagyarmat vasútvonal felújítása

A héten elkészül a Vác és Balassagyarmat közötti vonal felújítása, a kedvezőtlen időjárás miatti kényszerszünet nagy részét sikerült behozni - olvasható a MÁV Csoport vezérigazgatójának hétfői közleményében.
2026. 02. 23. 21:00
Megosztás:

Jelentősen drágult a gyümölcs Szerbiában

Szerbiában tavaly 68,2 százalékkal emelkedett a gyümölcs ára az előző évhez képest - közölte az ország statisztikai hivatala.
2026. 02. 23. 20:00
Megosztás:

Márciusban indul az idei lakásbiztosítási kampány

Március 1-jén kezdődik az idei lakásbiztosítási kampányban az egy hónapig tartó felmondási időszak, amely lehetőséget ad a lakásbiztosítások felülvizsgálatára, aktualizálására - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air rendszerei a hét közepén tervezett karbantartás miatt átmenetileg leállnak

A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 23. 19:00
Megosztás:

Új országigazgató a JYSK Magyarország élén

2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól, aki regionális vezetői szerepkörben folytatja munkáját a vállalatnál, több ország működéséért felelve.
2026. 02. 23. 18:00
Megosztás:

Az okospénz a Bittensor (TAO) tokent vásárolja – A blokklánc már most árulkodik

A kriptopiacon gyakran a hangos bejelentések viszik a prímet, de az igazán jelentős tőke sokszor csendben mozog. A legfrissebb elemzések szerint a Bittensor (TAO) esetében éppen ez történik: az intézményi befektetők látványos PR nélkül, on-chain adatokkal igazolható módon építenek pozíciót. A kérdés már nem az, hogy történik-e felhalmozás – hanem az, hogy mit jelent ez az árfolyam jövőjére nézve.
2026. 02. 23. 17:30
Megosztás:

SPB: a kötvénypiacokon 2026-ban elsősorban dolláros és eurós papírokba érdemes fektetni - van, amelyik 20%-os hozampotenciált is kínál

2026-ban továbbra is erős volatilitás várható a tőkepiacokon, ezért a kötvénypiacokon érdemes lehet olyan vállalati kötvényeket vagy állampapírokat választani, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek. Továbbra is előnyben részesítjük azokat a hosszú lejáratú vállalati kötvényeket, amelyek kibocsátói várhatóan egy esetleges recessziós környezetben is fenntarthatóan és profitábilisan működnek - mondja Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese, aki szerint a kötvénypiacokon az idei évben – a korábbiakhoz hasonlóan – elsősorban az amerikai dollárban és euróban denominált papírokba érdemes fektetni. A kötvények esetében nem feltétlenül kell a lejáratig való tartásban gondolkodni, azonban több olyan eszköz is azonosítható, amelynek lejáratig való tartása kifizetődőbb lehet - hangsúlyozza a szakember.
2026. 02. 23. 17:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor.
2026. 02. 23. 16:30
Megosztás:

Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en: ilyen befektetésre a 9 évad alatt még nem volt példa

A Cápák között befektetői igazi aranyhalra találtak vasárnap az RTL-en – a Jójegy nevű edukációs startupra négyen is ráharaptak. A vállalkozásért kisebb küzdelem, úgymond cáparoham is kialakult, végül olyan formában történt a befektetés, amire a magyar üzleti show-műsor 9 évada alatt még soha nem volt példa.
2026. 02. 23. 16:00
Megosztás:

2026 a tudatos építkezés éve lehet a kékgalléros szektorban

A 2025-ös év a fizikai munkaerőpiacon nem a látványos bővülésről, hanem a stabilitás megőrzéséről szólt. Az új belépők kiválasztásánál egyre inkább a tényleges kompetenciák és a gyakorlati tapasztalat került előtérbe, miközben elsősorban a meglévő állomány megtartására koncentráltak a cégek a WHC Csoport tavalyi éves elemzése alapján. A szakértők szerint 2026 egyik legfontosabb kifejezése a tudatos humántőke-menedzsment lesz a fizikai munkaerőpiacon.
2026. 02. 23. 15:30
Megosztás:

Az okostelefon az elmúlt 20 év legnagyobb hatású innovációja

A Bosch kutatásában résztvevők szerint az okostelefon az elmúlt két évtized legjelentősebb innovációja. Az innováció egy összetett ökoszisztéma eredménye, ahol az oktatás, a kutatás és az ipar szinergiájára van szükség. A felmérés rámutat, Magyarország az innovációkban a gyártásra fókuszál, míg globálisan az IT és a telekommunikáció hangsúlyos.
2026. 02. 23. 15:00
Megosztás:

Rugalmasság a pénztárcádban - De milyen áron?

A pénzügyi rugalmasság nem egyszerűen annyit jelent, hogy van némi félretett pénzünk: elsősorban arról szól, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a változó körülményekhez anélkül, hogy felborulna a mindennapi életünk egyensúlya. Ide tartozik az is, hogy ismerjük és értjük a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeket, és tudatosan választunk közülük.
2026. 02. 23. 14:48
Megosztás:

Jelentősen csökkent az infláció, kamatcsökkentési ciklus indulhat, miközben szárnyal az arany

Megjelent az MBH Bank Bónusz Podcast legújabb epizódja, amely két nagy jelentőségű témát, a közelgő jegybanki kamatdöntést, valamint az aranypiac látványos emelkedését járja körül az MBH Bank vezető szakértőinek segítségével.
2026. 02. 23. 14:30
Megosztás:

Feltöltő kártyás mobilt használsz? Nézd meg jól, mert jobban járhatsz előfizetőssel

A feltöltőkártyás ügyfelek 22 százalékának mobilköltése eléri azt a szintet, amelynél már érdemes lehet egy kényelmesebb, havidíjas előfizetésre váltani – világít rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzése. A tanulmány rámutat arra is, hogy a feltöltőkártyát használók még ma is viszonylag széles körben rendelkeznek hagyományos mobilkészülékkel.
2026. 02. 23. 14:00
Megosztás:

Saját tulajdon, stabil működés, erősebb vidék – 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Program indul

A magyar kkv-k megerősítése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2026 februárjában elindítja a 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (SZFP).
2026. 02. 23. 13:30
Megosztás: