Emelkedéssel kezdhet Nyugat-Európa
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója hétfőn 0,7 százalékos többlettel, 1.017,16 ponton zárt. Az emelkedés főként a dubaji adósságválság enyhülésének köszönhető elemzők szerint. A FTSE-100 index 1 százalékos többlettel 5.315,34 ponton zárt, a DAX-30 index 0,8 százalékos emelkedéssel 5.802,26 ponton végzett, a CAC-40 mutató pedig 0,7 százalékkal 3.830,44 pontra javult.
Hétfőn a New York-i tőzsde vezető mutatói tizennégy hónapja nem látott magasságba emelkedtek. A befektetőket a Dubajból érkező kedvező hírek mellett az lelkesítette, hogy egy héttel a Bank of America bejelentése után a Citigroup és a Wells Fargo is közölte, hogy visszafizeti az állami segítséget, amelyet a tavaly ősszel elmélyült pénzügyi válság kezelésére kaptak.
A kőolaj ára kilenc napi csökkenést követően kedd reggel stabilizálódott. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti (159 liter) ára januári szállításra hétfő estéhez képest 29 centtel 72,18 dollárra emelkedett. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónként 28 centtel 69,79 dollárra drágult. Kedden reggel, az ázsiai tőzsdezáráskor az euró 1,4635 dollár volt a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,12 százalékot gyengült a hétfő esti árfolyamhoz képest. A dollár 88,90 jen volt, 0,40 százalékot erősödött.