Abnormális! Emelkedik a fapados légitársaságok árfolyama a tőzsdéken

A cikk szerint a Wizz Air részvényárfolyama 4684 pennyn kezdte kedden a kereskedést a londoni tőzsdén, ehhez hasonló szinten legutóbb a koronavírus világjárvánnyá válása előtt, február végén állt a légitársaság papírja, ami már akkor is történelmi csúcsot jelentett.
Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír Zrt. tőzsdei elemzője szerint a fapados légitársaságok szárnyalásának egyik oka, hogy jelentős készpénztartalékkal rendelkeznek, amit rugalmasan használnak fel. A szakértő ugyanakkor "abszolút meglepőnek" nevezte a diszkont légitársaságok tőzsdei szárnyalását, ugyanis továbbra is nagy a bizonytalanság a szektorban.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője a hirado.hu-nak azt mondta: most úgy tűnik, hogy a Wizz Air nyertese lehet ennek a helyzetnek. A vállalat erősségei közé tartozik a költségstratégiája, rengeteg tartaléka van, és nem mellesleg folyamatosan figyeli a piaci réseket. Várható lesz egyfajta piaci átrendeződés is, lesznek olyan társaságok, amelyek megszűnnek, de ha világszerte feloldják a korlátozásokat, akkor az igazi eufória lesz az utazóknak, és azok a cégek, amelyek megmaradnak, nagyon megerősödnek majd. Ha beindulnak az utazások, akkor viszonylag gyorsan talpra tud majd állni az ágazat, de ez nem jövőre lesz, inkább úgy számolnak, hogy ez csak 2023-ra valósul meg - közölte az elemző.
Komplett diliház a WizzAir részvények tőzsdei csúcsra futása
Az eddig bejelentett vakcinák híre segíthet a társaságok újraindulásában - mondta a hirado.hu-nak Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Hozzátette, hogy a légitársaságoknál nagy volt az eladási nyomás, leállt a forgalom, de hosszabb távon remélni lehet, hogy a piac újraéled.
Dr. Győrfi Zoltán a ProfitLine.hu vezető elemzője szerint teljesen abnormális helyzet alakult ki a diszkont légitársaságok tőzsdei árfolyamában (is). Minden ész érvet és logikát nélkülöz a jelenség, miszerint egy szinte teljesen leálló és a COVID által egyik leginkább kivéreztetett iparág vállalatainak tőzsdei árfolyama all-time-high szintekre jut akkor, mikor szinte egyetlen gép sem szeli át a horizontot. Az elemzők csak "hablatyolnak, félrebeszélnek", valamint azzal jönnek, hogy "hosszú távon majd jó lesz", de ezt a dumát én leginkább már csak a papucsos biztosítási ügynököktől tudom elfogadni. Mindenki próbálja valahogy megmagyarázni a helyzetet, utólagosan belemagyarázva költségcsökkentést, racionalizálást meg egyéb hülyeségeket. A tény, hogy 2020-ban a részvénypiacok mindent felrúgtak, és senki nem tudja mi zajlik, meddig zajlik...
November elején előrejelzésében a Wizz Air azzal számolt, hogy tavasztól újra megindulhat a forgalom növekedése. A társaság 1,6 milliárd euró szabad készpénzállománnyal rendelkezik, ha a teljes flottát le kell állítani, akkor 70 millió euróba kerül majd naponta a cég üzemeltetése. A társaság közölte: március 31-ig további 5 repülőgéppel 137 darabra emelkedik a flottában lévő Airbus A320-as gépek száma, és jövőre 159 darabos gépparkkal terveznek, jövő novemberig az összes új gép finanszírozása megoldott - írja a hirado.hu.