Erősödni tudtak az amerikai részvénypiacok
A Dow index 61,81 ponttal, 0,36 százalékkal 17.113,54 pontra, a Nasdaq Composite index 31,31 ponttal, 0,71 százalékkal 4.456,02 ponttal, míg az S&P 500 index 9,90 ponttal, 0,50 százalékkal 1.983,53 pontra emelkedett.
DJIA index
A befektetők kedvezően reagáltak a nap folyamán megjelent amerikai gazdasági adatokra, a NAR adatai alapján a használt ingatlan értékesítés júniusban a vártnál nagyobb mértékben, 2,6s százalékkal, az évesített ráta alapján 5,04 millió egységre emelkedett, ami 2013 októbere óta a legmagasabb szintnek számít. Elemzők 4,99 millió egységgel számoltak.
S&P 500 index
A mérsékelt inflációs adat szintén a vételi oldalt erősítette a piacokon, júniusban a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek a májusban mért 0,4 százalék után, míg a maginfláció 0,1 százalékkal nőtt a májusi 0,3 százalék után, holott elemzők 0,2 százalékkal számoltak.
Vállalati híreket tekintve a Coca-Cola árfolyama 2,9 százalékkal csökkent, miután a második negyedéves értékesítése elmaradt a vártnál, míg a nyeresége meghaladta azt. A McDonalds jegyzése szintén csökkent 1,3 százalékkal, miután a gyorsjelentésen várakozások alatt maradt. A Herbalife ugyanakkor 23 százalékkal emelkedett William Ackman hedge-fund menedzser "halálos csapással" fenyegette meg a táplálékkiegészítő termékeket gyártó és forgalmazó céget. Ackerman kedden igyekezett egyszer és mindenkorra bebizonyítani régi állítását, miszerint a cég nem más, mint egy csalás és piramisjáték.