Erste Group - 471,9 millió euró adózott eredmény 2010 első félévében

Az Erste Csoport adózott eredménye 471,9 millió euró lett az idei első félévben, 4,1 százalékkal maradt el a 2009 első félévében mért értéktől - közölte a bank pénteken az MTI-vel.

AZ Erste Csoport 1,991 milliárd euró üzemi eredményt ért el 2010 első hat hónapjában. Ez 12,1 százalékos bővülést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A költség/bevétel arány az egy évvel korábbi 52,5 százalékról 48,8 százalékra javult. Az idei első félévben a nem teljesítő hitelek aránya az ügyfélhitelekhez viszonyítva 7,3 százalékot tett ki a 2009. június 30-án mért 5,9 százalékkal szemben.

 

"Az Erste Csoport tovább tudott építkezni az idei év elején tapasztalt erős növekedés után. Ezt a második negyedévben az egymilliárd eurót is meghaladó kiváló üzemi eredmény, a kockázati költségek folytatódó stabilizációja, valamint a kelet-közép-európai gazdasági fundamentumok terén bekövetkezett fokozatos javulás is segítette" – emelte ki Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.

 

Az Erste Group közlése szerint a legfejlettebb kelet-közép-európai piacai, vagyis Ausztria, Csehország, Szlovákia és Magyarország sikeresen kijutott a recesszióból. Ennek a hatására az idei esztendőben már szerény mértékű növekedésre lehet számítani ezekben az országokban. A gazdasági fellendülést ezekben az államokban kezdetben inkább az export, mintsem a belső kereslet táplálja majd. Romániában a kilábalás lassabban zajlik, az előrejelzések szerint a gazdaság növekedése csak 2011-től fog beindulni.

 

Negyedéves szinten az adózás előtti eredmény 9,8 százalékkal 362,7 millió euróra csökkent az áprilistól júniusig tartó időszakban az előző negyedévi 402,1 millió euró után. Az üzemi eredmény 2010 első negyedévében 983,2 millió eurón állt, a második negyedév végére 2,5 százalékkal 1,008 milliárd euróra bővült, így ismét az Erste Group történetének legmagasabb negyedéves eredményét érte el.

 

A magyarországi lakossági és kis- és középvállalkozói (kkv)divízióban a nettó kamateredmény főként a lakossági üzletág jó teljesítményének köszönhetően a 2009 első hat hónapjában regisztrált 164,9 millió euróról 12,8 százalékkal (a devizahatásokkal korrigáltan pedig 5,7 százalékkal) 185,9 millió euróra javult. Az üzemi költségek a 2009 első félévi 105,3 millió euróról 6,5 millió euróval, vagyis 6,1 százalékkal csökkentek, így 98,8 millió eurón álltak az időszak végén.

 

Ennek nyomán az üzemi eredmény 31,1 százalékkal növekedett, s 110,8 millió euróról 145,3 millió euróra bővült. A 2009-es évre jellemző rendkívüli gazdasági helyzet az idén is folytatódott Magyarországon, így az Erste Bank Hungary kénytelen volt 75,9 százalékkal (devizahatásokkal korrigálva 64,8 százalékkal) megnövelni kockázati céltartalékát, ami így a 2009 első félévében regisztrált 65,1 millió euró után immár 114,5 millió euróra nőtt az idei első hat hónap végére. A sajáttőke-arányos nyereség 6,5 százalékot mutatott az első félév végén.

9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak

Újabb 10 hektárt meghaladó földrészletek kerülhetnek a gazdákhoz, csaknem 9 ezer hektár földrészletet kínál megvételre az állam a gazdáknak. Az agrártárca az intézkedéssel a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a helyi termelők földhöz jutását támogatja - jelentette be hétfői közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 29. 14:00
Megosztás:

Egyre kevesebb a csúszásban lévő adós, miközben kapkodnak a hitelekért a magyarok

Érezhető mértékben javult a júniust megelőző egy évben a lakossági hitelportfólió minősége, és az idei év derekán már csak a teljes tartozás 1,1 százaléka volt 90 napnál nagyobb csúszásban. Elsőre furcsának tűnhet, de ebben részben pont a megugró új kihelyezéseknek van komoly szerepe - ad magyarázatot a javuló számokra Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 09. 29. 13:30
Megosztás:

Orfeusz – ahol a művészet, a gasztronómia és a jótékonyság találkozik

A Szeged Első Lions Club egy különleges rendezvénysorozatot indít Szeged szívében. Az Orfeusz Esteken a művészet élménye, a közös vacsora és a személyes találkozások hangulata egyesül.
2025. 09. 29. 13:03
Megosztás:

Októbertől jelentősen emelkednek az EPR díjak: a vállalatoknak lépniük kell

2025. október 1-jétől hatályba lépő módosítás jelentősen növeli a kiterjesztett gyártói felelősségi (EPR) díjat és szolgáltatási díjat, bizonyos termékek esetében több mint duplájára. A változás év közbeni emelést jelent, amely valós üzleti kihívásokat támaszt az érintett cégek számára – hívja fel a figyelmet az EY.
2025. 09. 29. 13:00
Megosztás:

Kétszáznál több dolgozót bocsát el erdélyi gyárából a japán Fujikura

Kétszáznál több dolgozót bocsát el dési gyárából a japán Fujikura - írta az economedia.ro a polgármesteri hivatal tájékoztatása alapján.
2025. 09. 29. 12:00
Megosztás:

Mesterséges intelligencia bevezetés a kkv-knál - mit mond a McKinsey?

Az AI már nem a jövő ígérete, hanem a mindennapok része – még a magyar kkv-k számára is. A McKinsey friss elemzése szerint a generatív AI dollármilliárdokban mérhető értéket teremthet, ha tudatosan és stratégia mentén vezetik be. De vajon hogyan fordítható ez előnyre a hazai kis és közepes vállalkozásoknál, és milyen buktatókat érdemes elkerülni?
2025. 09. 29. 11:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) oldalán.
2025. 09. 29. 11:00
Megosztás:

NBA fogadások 2025-ben: mely csapatokra érdemes figyelni?

Az NBA a National Basketball Association (Nemzeti Kosárlabda Szövetség) rövidítése. Ez a kifejezés Észak-Amerika profi férfi bajnokságát jelenti. Ez az egyik legnagyobb és legrangosabb kosárlabda-bajnokság a világon, amely 1949 óta létezik. Ennek a hosszú időszaknak köszönhetően a bajnokság nagy népszerűségre tett szert a kosárlabda rajongói körében.
2025. 09. 29. 10:58
Megosztás:

A 4iG az Ericssonnal készül stratégiai együttműködésre Észak-Macedóniában

A 4iG Csoport leányvállalata, a One Macedonia és az Ericsson Telecommunications Macedonia nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írtak alá. A stratégiai együttműködés célja a Nyugat-Balkán első önálló 5G (SA) mobilhálózatainak létrehozása, melyben az Ericsson a tervezéstől, a szükséges berendezések szállításáig, illetve beüzemeléséig részt venne - jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn a 4iG.
2025. 09. 29. 10:35
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők hétfőn?

Vegyesen állnak a piacok ma reggel: a Nikkei közel 0,7%-os mínuszban, az SSEC 1,3%-os pluszban tartózkodik.
2025. 09. 29. 10:05
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli hosszú hozamok az erős makroadatok után, az európai hozamokat Trump vámbejelentései tartották nyomás alatt

A két héttel korábbi fontos szintekről elindult korrekció – a tízéves amerikai kötvényhozam 4%-ról, az EUR/USD az 1,19-es szint közeléből fordult – folytatódott a múlt héten: enyhültek az amerikai kamatcsökkentési várakozások, emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, és erősödött a dollár.
2025. 09. 29. 09:30
Megosztás:

Három napi esés után pluszban zártak a Wall Street főbb indexei

Emelkedésessel zártak a fontosabb tengerentúli indexek pénteken: az S&P 0,6 a Dow 0,5, a Nasdaq 0,4%-kal került feljebb.
2025. 09. 29. 09:00
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a hetet a nyugat-európai részvénypiacok a megelőző két nap csökkenése után

Visszakapaszkodtak pénteken háromhetes mélypontjukról a nyugat-európai részvénypiacok a pénzügyi és ipari szektor által vezetve.
2025. 09. 29. 08:30
Megosztás:

A Digitális Állampolgárság Program egyszerűsíti, gyorsítja a véradást

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) egyszerűsíti, gyorsítja a véradást - közölte a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalán.
2025. 09. 29. 06:00
Megosztás:

Ha 5 éve 500 dollárt fektettél volna XRP-be, ennyit érne ma a befektetésed

Az XRP, a világ harmadik legnagyobb kriptovalutája piaci kapitalizáció alapján, az elmúlt években látványos növekedést produkált. A Donald Trump vezette adminisztráció kriptobarát politikája és a Ripple elleni hosszan húzódó SEC-per lezárása után az XRP előtt megnyílt az út a gyorsabb intézményi terjeszkedés felé.
2025. 09. 29. 05:00
Megosztás:

Minden negyedik cég lemaradhat az év végi biztonsági határidőről

A magyar vállalatok többsége nincs felkészülve a NIS2 irányelv szerinti kötelező kiberbiztonsági auditokra – derül ki a ServerElite friss kutatásából.
2025. 09. 29. 04:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyamelemzés: Dupla tető alakzat jelezheti a 100 ezer dolláros visszafordulást – Saylor ismét bizakodik

A Bitcoin árfolyama vasárnap, szeptember 28-án a 109 500 dolláros szinten konszolidálódott, miközben a hétvégi alacsony likviditás újabb bizonytalanságot hozott a piacra. Eközben a Strategy vezérigazgatója, Michael Saylor ismét buzdította követőit BTC-vásárlásra, annak ellenére, hogy a derivatívák és a technikai mutatók további lejtmenetet vetítenek előre.
2025. 09. 29. 03:00
Megosztás:

Utazási trendek az őszi szünetben

Törökország, Ciprus és Egyiptom továbbra is kiemelkedően népszerűek, de egyre többen választják a távolabbi egzotikus helyszíneket is, például a Maldív-szigeteket, Tanzániát vagy az Egyesült Arab Emírségeket.
2025. 09. 29. 02:00
Megosztás:

Civilek szerveztek tüntetést Prágában

Tüntetést tartottak vasárnap délután Prágában az Óvárosi téren azzal a jelszóval, hogy meg kell akadályozni, hogy az októberi választások után szélsőségesek kerüljenek hatalomra Csehországban.
2025. 09. 29. 01:00
Megosztás:

Brit külügy: újból érvénybe léptek a szankciók Irán ellen

A brit külügyminisztérium vasárnapi bejelentése szerint ismét érvénybe léptek az Iránnal szembeni szankciók, mivel Teherán jelentős mértékben megsérti az iráni nukleáris fejlesztési program korlátozásáról és ellenőrzéséről tíz éve kötött többhatalmi megállapodást (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPoA).
2025. 09. 29. 00:05
Megosztás: