Eséssel indult az amerikai kereskedés
2013. 03. 01. 15:50
Meredek csökkenéssel indultak az amerikai részvénypiacok a pénteki kereskedés során, egyrészt a mai naptól érvénybe lépő 85 milliárd dolláros kiadáscsökkenés, valamint a gyenge európai és kínai feldolgozóipari mutatóknak köszönhetően.
Az amerikai szenátusban tegnap megbukott két, a büdzsécsökkentéssel kapcsolatos törvényjavaslat. Az egyikben a demokraták a leggazdagabbak adókedvezményeit próbálták meg csökkenteni, a másikban a republikánusok nagyobb rugalmassággal kívánták felruházni az elnököt a megszorítások végrehajtásban.
Nem kedvezett a piaci hangulatnak, hogy 20 éve a legnagyobb mértékben csökkentek az Egyesült Államokban a személyi jövedelmek januárban a magasabb adóelvonás miatt. Ugyanakkor a kiadások növekedtek. A személyi jövedelmek 3,6 százalékkal estek vissza januárban tavaly decemberhez képest, amikor még nyolc éve a legnagyobb ütemben, 2,6 százalékkal emelkedtek a novemberi 1 százalék után. Elemzők 2,5 százalékos csökkenést vártak januárban. A személyi kiadások az elemzői várakozásokkal összhangban 0,2 százalékkal nőttek januárban a decemberi 0,1 százalékos bővülést követően.
Lendületét vesztette februárban a kínai feldolgozóipar, miután a szektor hivatalos teljesítménymutatója februárban már második hónapja csökkent.A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója, amelyet a kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) készíti 50,1 pontra csökkent a januárban mért 50,4 pontról. Februárban a januárival megegyező 47,9 pont lett az euróövezeti feldolgozóipari beszerzési menedzser index (BMI) értéke. A februári előzetes érték ennél kissé alacsonyabb, 47,8 pont volt.
A kereskedés kezdetén a DJIA 30 index 0,67 százalék, az S&P 500 index 0,73 százalék, a Nasdaq Composite pedig 0,85 százalék veszteséget mutatott.
A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon
A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az egészségügyi ellátás minősége, a megkérdezettek fele pedig tart a magánytól - derült ki az Irmák Nonprofit Kft. és az Europion közös felméréséből.
Támogatáshoz jutnak a ragadós száj- és körömfájás miatt érintett juh- és sertéstartók
Támogatást biztosítanak a 2025-ös ragadós száj- és körömfájás-járvány miatt gazdasági veszteséget szenvedett juh- és sertéstartóknak, a kérelmeket 2026. június 15. és június 30. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstárhoz - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) szerdán az MTI-vel azt követően, hogy megjelent az agrár- és élelmiszer-gazdaságért felelős miniszter erről szóló rendelete.
Naderi Zsuzsanna: új stratégiai szemlélet szükséges a felnőttképzésben
A felnőttképzés és a szakképzés átalakítása nem valósulhat meg átfogó stratégia nélkül, ezért ezzel a feladattal egy "erős stratégiaalkotó egységet" hoznak létre az államtitkárságon belül - mondta Naderi Zsuzsanna szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár egy budapesti konferencián szerdán.
Master Good: külföldi munkavállalók nélkül nem biztosítható a termelés bővítése
Magyarországon már nem áll rendelkezésre elegendő hazai munkaerő a Master Good növekvő termelési igényeinek kielégítésére, ezért külföldi munkavállalók bevonására van szükség - mondta Bárány László, a vállalat ügyvezető igazgatója egy szerdai budapesti szakmai konferencián.
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel került közelebb Magyarország az uniós pénzek hazahozatalához - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán Facebook bejegyzésében.
NAV: 170 ezren még kérhetnek részletfizetést a gépjárműadóra
Több mint 170 ezer üzembentartó még mindig nem rendezte az idei gépjárműadót. Június 30-ig még lehet kérni öthavi pótlékmentes részletfizetést, aki azonban nem fizet és részletet sem kér, annak késedelmi pótlékkal kell számolnia - figyelmeztetett szerdán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Letartóztatta a bíróság a tiltott potencianövelőkkel kereskedő férfiakat
A bíróság öt férfival szemben rendelt el kényszerintézkedést, a gyanú szerint ugyanis tiltott teljesítményfokozókkal és engedély nélküli gyógyszerekkel kereskedtek és ebből évente egymilliárd forintos bevételre tettek szert - közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel szerdán.
Eltűnnek a látogatók a weboldalakról? Így forgatja fel a Google AI a keresést
A Google történetének egyik legnagyobb változása zajlik a szemünk előtt. A vállalat 2026-os fejlesztői konferenciáján bejelentette, hogy az AI Overviews már több mint 2,5 milliárd havi felhasználót ér el, míg az AI Mode szolgáltatást több mint 1 milliárd ember használja rendszeresen. A keresés ezzel új korszakba lép: a felhasználók egyre gyakrabban nem linkeket kapnak válaszul, hanem azonnal elkészített, mesterséges intelligencia által generált összefoglalókat. Ez alapjaiban alakíthatja át a digitális marketing és a keresőoptimalizálás világát.
Meghosszabbítják az alapélelmiszerek árréskorlátozását
Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvényhozói által kezdeményezett határidő-módosítást szerdai ülésén fogadta el a bukaresti képviselőház - közölte az RMDSZ.
A pesti pincék új élete: így lehet üzleti érték a föld alatti négyzetméterekből
A budapesti alagsori, szuterén- és pincehelyiségek sokáig az ingatlanpiac problémás szereplőinek számítottak. Pedig megfelelő műszaki háttérrel, jogilag rendezett működéssel és jó üzleti ötlettel ezekből a terekből akár különleges, magas hozamú élményközpontok is születhetnek.
Idén mérsékelt GDP-növekedés várható erős forint mellett
A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. Az erős forint, az enyhülő infláció teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány csak a következő években csökkenhet - derül ki az MBH Elemzési Centrum szerdán kiadott Makrogazdasági kitekintőjéből.